Jó érzéssel baktattam az utcán a vak sötétben. Castiel szomszédjánál még égett a villany, így belestem. Éppen veszekedtek. De kit látnak szemeim? Hát Natanielt, bezony! Ő csak áll lehajtott fejjel, a húga szintúgy. Az apa türelmetlenül csapkodott, mint egy idegbeteg. Egyszer csak Nataniel felnézett. Aranybarna szemei vörösre változtak és szemfogai kitüremkedtek. Nekirontott az apjának és nekivágta a falnak. Anyja elé állt és védte. Az apa felállt és ő is megmutatta a fogait. Összevissza harapdálták egymást, nekivágták egymást a falnak. Végül Nataniel leszorította az apját, vége volt. Mindketten felálltak és mindenki ment a dolgára. Nataniel még egy darabig állt, majd az ablak felé pillantott. Ott ahol én álltam... 5 másodperccel ezelőtt. Gyorsan felkapaszkodtam egy fára és siettem haza. Hazaértem és magamra zártam mindent. Nem bírtam aludni. Folyton azok a szemek jártak az eszemben, ahogy vérszomjasan bámul. Kirázott a hideg. Valahogy sikerült elaludnom, de korán ébredtem. Bevágtam mindent a táskámba és lementem reggelizni. Egy szendvicset csináltam és megettem. Valahogy nagyon rossz előérzetem volt. Ránéztem az órára és 8:10-et mutat. Lassan elveszem a tekintetem az óráról és hangsebességgel futok, mint egy őrült. Beérek az iskolába és benyitok a terembe. Mindenki rám kapja a tekintetét, még a tanár is. A napló kinyitva, gondolom feleltetni akart. Mindenki bámult rám, egyre jobban.
- Merre járt, Ms. Taylor?- kérdezi a tanárnő.
- Sajnálom, elaludtam. Nem fordul elő legközelebb.
- Azt ajánlom is! Cuccoljon le és jöjjön felelni!- mondta a tanárnő.
- Máris!- lecuccoltam és megkérdeztem Rosától, hogy milyen óra van. Legnagyobb rémületemre földrajz volt. Mi kaptuk a legszigorúbb tanárt. Kimentem és lefeleltem egy gyenge 3-asra. Még szerencse, hogy Európát kérdezte. Leültem a helyemre és meghúztam magam óra végéig. A tanárnő villámló tekintettel hagyta el az osztályt, mivel nem tudott senkinek sem egyest adni. Nem irigylem azt az osztályt, akinek ezután lesz földrajza... A medálommal játszottam, amikor bejött az osztályfőnök.
- Gyerekek, ő itt az új diák, aki...- beszélt róla pár szót.
Igazándiból nem is érdekelt, nem is néztem fel. Megcsapta a fülem az utolsó mondat.
- A neve Viktor.- egyből felkaptam a fejem és tényleg a zöld melíros srác állt előttem teljes vigyorával.
Inkább eltettem a medált a blúzom alá és a szemem a kezén tartottam. Az ofő kiment és felvette a gonosz vigyorát és volt pofája idejönni a padomhoz.
- Hiányoztam, nyuszifül?- kérdezte jó hangosan, hogy mindenki meghallja.
- Az öklöm nem hiányzik a fogad közé, paraszt?- kérdezem mosolyogva.
- Ne légy már ilyen. Nem is üdvözölsz?- hajolt hozzám közel.
- Ó igaz is, milyen udvariatlan vagyok!- a többiek feszülten figyeltek. Felálltam és jó közel húztam magamhoz. Adtam neki a térdemmel egy gyomrost, összegörnyedt majd elrúgtam. Több padon csúszott.- Ott a padod!
A többiek nevettek és lepacsiztak velem. Viktor gonoszan nézett rám, én csak a szeme közé mosolyogtam. Castiel meg is tapsolt. Rosa pedig fütyült hozzá. Felültem a padra és zenét hallgattam. Kint esett az eső, néztem, ahogy versenyeznek egymással az esőcseppek. Egy papírrepülő landolt az ölemben. Kibontottam és ez állt benne: "Még nem végeztünk!" Alá se kellett írnia, tudtam, hogy Viktor az. A többi óra eltelt gyilkos pillantásokkal. De aztán jött a tesi. Átvonultunk a tesiterembe és fiúk lányok egybe voltak. Átöltöztünk tesicuccba és a tanár kitalálta, hogy játszunk kidobóst. Fiúk a lányok ellen... Castiel volt a főkolompos, a többi csak őt próbálta utánozni. Dobott egy hatalmasat, ami felém repült. Nem is gondolkodtam, csak jött ösztönből. A jobb lábam felemeltem és megfogtam. A két lábam egy egyenest alkotott és a labda elől alig bírtam kitérni. Leengedtem a lábam és Castielre néztem. Egy olyan "ennél jobbat nem tudsz?" nézéssel néztem rá. Ő csak bámulta a lábam, ami az előbb a fülem mellett volt. Dobtam a labdát és megfogta. Ebben a pillanatban dőlt el, hogy ez csak a mi harcunk. Dobta és átugrottam. Egy darabig így ment, utána sikerült egy csavartat dobnia, ami kivitte alólam a lábam. Elestem és a bokám reccsent egyet. A tanár lefújta a meccset és mindenki odaszaladt hozzám. Castiel és Lysander segítettek felmenni az orvosiba.
- Ezt még nem rendeztük le!- mondtam Castielnek.
Beléptünk az orvosiba és Natanielt látom meg, ahogy a nővérrel beszél. A bokám szabályosan vérzett és ő egyből odakapta a fejét.
- Mi történt?- kérdezte a nővér előtt.
- Tesiórán kiment a bokája.- vágta rá Lysander.
- Én megyek, nem bírom ezt a légkört.- mondta Nataniel és kiviharzott a teremből.
- Tényleg nagyon utálhat téged!- mondta Lysander Castielnek.
- Az érzés kölcsönös!- mondta Castiel.
Én felfeküdtem az ágyra és gondolkodtam. Nataniel nem Castiel miatt ment ki a teremből, hanem a vér miatt, ez halálbiztos!
- Hol jár az agyad?- kérdezi Castiel.
- Sehol.- vágtam rá.
- Szeretnéd, hogy itt maradjak veled?- csak az óra kihagyása miatt, mi?
- Nem, köszönöm! Megleszek!
- Ahogy gondolod!- mondta Lysander és kimentek.
Én feküdtem egy darabig, majd a nővér hazaengedett. Otthon vártam a suli végét, és megszólalt a csengő. Kinyitottam.
- Szia!- köszöntem Viktornak. Amint megláttam lehervadt a mosoly az arcomról.
- Szia! Kapsz gyógyulási időt a bokádra!- mondta és kihúzta alólam a mankót, majd eltűnt.
Azt a jó k*rva anyádat! Elvágódtam, mint egy darab fa. Pár perc múlva Castiel jött és felsegített.
- Ki csinálta ezt?
- Bent mindent elmondok!
Bementünk és az egész történetemet elmondtam. Ő csak nézett tátott szájjal. Azt azért nem mondtam neki, hogy Nataniel vámpír, nem kell ezt tudnia! Viszont mindent elmondtam neki magamról. A videót is megnéztük hozzá, és utána is beszélgettünk.
Lehet nem kellett volna MINDENT elmondanom neki?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése