16. fejezet: Hogy is mondjam? (Dina szemszöge)

Tegnap Castiel megígérte, hogy benéz, a sebeimet illetően. Éppen edzettem, mint mindig. Egyre többet, gyorsabban, erősebben! Viktor nem győzhet le! Épp elég volt, hogy kétszer is gyereknek néz. Viktorról gondolkodtam és akkor megszólalt a csengő. A fegyveremmel gyakoroltam. Az udvaron voltam, így nem hallottam a csengő zaját. Castiel a hátam mögött jött be, gondolom meglepte, amit látott.

A felemás térdvédő csak fokozhatta ezt. A vállamra tette a kezét, én meg ráfogtam a fegyvert. Amint leesett, hogy miért jött, a fegyvert eldobtam.
- Bocsi, kicsit ideges vagyok.- mondtam.
- Inkább meg se kérdezem... a sebeid rendben vannak?
- Persze. Legalábbis nem véreztem el.
- De azért átcserélem.
- Semmi szükség rá!
- Szégyenlős vagy?- kérdi gúnyosan.
- Nem, dehogyis!- mondtam kipirulva(!!!!!).
- Akkor gyere!- és behúzott a házba.
Felmentünk a szobámba és levettem a pólóm. Elpirultam, mert még sosem voltam egy szál melltartóban egy fiú előtt se! Szerintem ez elég indok!
- Miért pirosodtál el?- kérdezte, miközben a kötést levette.
- Öhm, mhm.- köhögtem és már olyan piros voltam, mint Castiel haja.
- Kész! És remélem, hogy még ma válaszolsz.
- Kérsz valamit inni?- tereltem a témát.
- Ügyes terelés. De akkor is válaszolnod kell!- mondta nevetve. Közelebb hajolt, már csak egy ujjnyi volt a szánk között és már csak egy árnyalat az arcomnak, hogy kigyulladjon. Akkor hirtelen elvette onnan az arcát és nevetett.
- Neked még nem volt pasid!- vágta rá és szétterült az ágyamon.
- Honnan veszed?!- igaza van.
- Úgy elpirultál, hogy nekem kéne a hajamra olyan árnyalat.
- Hihi, ez igaz.
- És honnan van fegyvered?- gyors a témaváltás. Ez gyanús...
- Otthonról. Van fegyvertartási engedélyem.- látnád a tőrjeimet...- és nem mondom meg a munkámat, a lövöldözés pedig csak hobbi.- elég komoly hobbi, de tényleg csak a szabadidőmben foglalkozom ezzel. Egyébként tőröket és késeket használok, meg persze a csuklópengét.
Lementünk az emeletről és adtam neki inni. Én addig edzettem tovább. Úgy nézett rám, mint egy hülyére, amikor a botomat a kezembe vettem.

De egyből lehervadt a mosoly az arcáról, amikor elkezdtem forgatni. Hitetlenkedve nézett rám, majd odajött.
- Ezt hol tanultad?
- Hmm... Az titok.- vigyorogtam bele a képébe.
- De ne legyen az.- hallottam egy ajtó csukódást. A bottal felfegyverkezve mutattam Castielnek, hogy maradjon csendben. Ő mondani akart valamit.
- Mié....- befogtam a száját.
Kimentem a nappaliba és készültem a csapásra. Lendültem egyet és csaptam.
- Áááá....- hangzott a botom felől.
- Lysander?!?!- kiáltottam.- Mit csinálsz itt?
- Haver rendben vagy?- kérdezte Castiel.
- Igen. Dina, üzenetet hoztam.- átadott egy papírfecnit.
"Dina, ha azt hiszed, hogy nem tudlak elkapni, tévedsz! Én fogom megkapni a jutalmat, amit a fejedre tűztek ki az itteniek között. Sok szerencsét!"
- Ki írta?- kérdeztem.
- Nem tudom. Nincs odaírva?- mondta Lysander.
- Nincs.
- Mi áll benne?- kérdezte Castiel.
- Egy megbízás.- hazudtam. Lysanderre néztem és bólintott.
Nem szabad megtudnia, hogy assassin vagyok. És most vadásznak is rám. Beszélnem kell Noco-val. Arrébb rángattam Lysandert.
- Elolvastad?
- Igen.
- És tudod, hogy mivel foglalkozom?
- Nem.
- Helyes. Castielnek, ne mondd, hogy mit olvastál a levélben. Elkezdene szaglászni utánam.
- Rendben.
- Ezt értékelem benned!- mosolyogtam.
- Mit?- mosolygott vissza.
- Hogy nem kérdezel soha semmit.
- A kíváncsiság nagyon rossz tulajdonság.
- Ez így van.
Elzavartam a fiúkat, én leültem az asztalhoz. Hogy mondom el majd nekik, ha eljön az ideje? Vajon hogy fognak reagálni? Vagy máshogy tudják meg? Viktor fogja nekik elmondani, vagy más? És mi ez a sok kérdés? Na mindegy. Megcsörren a telefonom. Ismeretlen szám, de felveszem.
- Halló?- szóltam bele.
- Meg fogsz halni!- hangzott.
- Iris, ne szórakozz!- nevetés hangzott.
- Jól van, na!
Beszélgettünk egy darabig, majd letettem. Ez a nap se volt semmi!