- Jól vagy?- kérdezi Armin.
- Persze. De mit csinálsz erre?
- Jöttem hozzád, hogy tanulhassak!- milyen kis aranyos és túlbuzgó!
- Akkor megyünk?- kérdem megadva magam.
- Igen!- vágta rá.
Út közben beszélgettünk minden féléről. Elakadt a játékban és segítettem neki. Amikor a ház elé értem, az ajtó tárva-nyitva. Castiel mit csinált? Benéztünk és éppen a nappaliban hatalmas csörömpölés hangzik. Befutottunk a nappaliba és Castiel feküdt ott egy nagy halom üveg között. Szerencsére egyik sem tört el. Óvatosan leemeltem róla az üvegeket.
- Mi történt?- kérdeztem aggódva. Közben Armin próbált kinyitni egy üveget.- Armin, ne nyisd ki!
- Éppen takarítottam...- kezdte és amolyan "ennél jobb hazugságod nincs?" tekintettel néztem rá.
- Armin tedd le az üveget, most rögtön!- mondtam és letette.
- Kinyitottam a szekrényt és rám borultak az üvegek.
- Ez már hihetőbb! ARMIN!!!!- mondtam és Armin összerezzent, mert még mindig a kezében volt az üveg.
- És mit keres itt Armin?
- Tanulni jött! De ez nem lényeg! ÉN pakolom vissza az üvegeket, míg TI kimentek a konyhába!- mondtam és átmentek a konyhába.
Szerencsére nem jött le egyik üveg teteje sem. És hogy miért vagyok rájuk érzékeny? Mert mindegyik tele van különböző mérgekkel. Van olyan, ami csak a bőrt és a pattanást viszi le, de van olyan is, ami az egész kezedet. Szóval nem mindegy. Van idegméreg, maró méreg illetve olyan, ami egyből a szívet támadja. Óvatosan visszarakosgattam egytől egyig majd becsuktam a szekrényt. Elgondolkodtam, majd hirtelen ismét kinyitottam. Az egyik hiányzik! A legkisebb üvegcsébe volt és már egy csepp is elég, hogy úgy behallucináljon, hogy csak 5 nap múlva tisztul ki. Ez a bizonyos szivárvány. Ha beleszagolsz, olyan durvát hallucinálsz, hogy csak na! Gyorsan becsuktam az ajtaját a szekrénynek és a konyhába siettem.
- Armin!- dühösen jöttem be és odaszorítottam a falhoz.- Hol van?!
- Mi?- kérdezi ártatlan arccal.
- Tudod, hogy miről beszélek!- belenyúltam a zsebébe és kiemeltem az üvegcsét.
- Ja, hogy az?
- Igen. Azt hitted nem veszem észre, mi?- kérdeztem gonoszan mosolyogva.
- Egyébként mi az?- kérdezte Castiel.
- Ez az én saját kotyvalékom. Szóval senki nem nyúlhat hozzá!- mondtam és visszatettem a szekrénybe.
- Gyere, Armin! Tanuljunk!- ő szó nélkül követett.-Castiel! Ne nyúlj a cuccaimhoz, jó? Nem akarom, hogy bajod essen!- felmentünk Arminnal.
- Tényleg, mi volt az üvegben?- kérdezte Armin.
- Egy harmadfokú méreg.
- És az mit jelent?
- Olyan hallucinálást okoz, hogy meg is ölhet. Még az orvosoknak sincs ilyen!
- Azta! Ma erről tanulunk?
- Miért is ne? Hiszen aktuális!
Bementünk a szobámba és mondtam, hogy milyen mérgeim vannak. Ő odafigyelt minden szavamra. Lementünk és megnéztük, hogy mit csinál Castiel. Éppen edzett.
- Neked is meg kell tanulnod így harcolni!- mondtam és Castielre néztem.
- Így?
- Minimum! És még tőrökkel is.
- Mikor fogok én így harcolni...
- Mikor letelik a haladék.
- Rólam beszélgettek?- kérdezi Castiel.
- És ha igen? Akkor mi van?- kérdezem mosolyogva.
- És mit mondanak rólam?
- A felsőtested...- végignéztem rajta.- jó szálkás. Bírni fogod!- mondtam.- Menj, zuhanyozz le!
- Mára végeztünk?- kérdezi Armin, mikor Castiel felment a lépcsőn.
- Igen. Holnap visszakérdezem!
Kikísértem a kapuig és ő elment. Sok munka vár rá!
Bementem a házba és felmentem a szobámba. Ahol Castiel kutakodott. Éppen a listámat nézegette! Éreztem, hogy baj lesz. Az egész olyan vészjósló volt. Ő csak állt a papírral és a keze remegett. Tisztes távolságban maradtam, jobbnak láttam így. Most már értem Noco mondását: "A boldog élet előtt egy másik élet megy tönkre." Ezt nem értettem e percig. De most már igen. Ez volt az a mondása, amit inkább elfelejtettem volna ebben a pillanatban. Ez fordulópont volt, amit nem lehetett kikerülni. A fejem lehajtottam és egy könnycseppet ejtettem. Sajnálom Castiel!
- Mik ezek a nevek? És miért vannak áthúzva?- kérdezi.
- Nem tartozom magyarázattal!- mondtam. A szívem majd meghasadt, és a mellkasomra mintha egy tonna súlyt raktak volna.
- De igen.- mondta, de rám sem nézett. Legalább egy dühös pillantást kaptam volna.
- Miért?- éreztem, hogy mit fog mondani.
- Deb is köztük van.- mondta egyhangúan, mégis szívbemarkolóan. Egy szívtelen dögnek éreztem magam, jogosan.- De ő már meghalt. Dake is át van húzva, gondolom, hogy vele sem találkozom többet. Ki vagy te?- mondta és felém fordította a csodás szürke szemeit, amik most csalódottan néztek rám.
- Én sem tudom. Már annyit hazudtam, hogy egy egész ház tele van vele.
- Majd szólj, ha megtudod! Kíváncsi vagyok a magyarázatra!- mondta és ledobta a papírt. Kiköltözött a házból.
Hirtelen olyan üresnek és elveszettnek éreztem magam. A ház is olyan üres volt. Legszívesebben kómába estem volna, hogy pár év múlva felébredjek a táborban és áthelyezzenek. Nem tudnám itt hagyni Rosáékat, de ki tudja, hogy Castiel kinek mondja el. Beszélnem kell vele, de nagyon sürgősen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése