33. fejezet: A medál titka part 1 (Dina szemszöge)

Elaludtam és ismét a fehér térben találtam magam. Felálltam és magammal néztem farkasszemet.
- Szia, csajszi! Rég nem láttalak!- mondta mosolyogva.
- Szia! Miért vagyok itt?
- Pont ezt akartam kérdezni! Miért nem álmodsz Castiellel, vagy valaki mással?- kérdezte poénkodva.
- Azt hittem, hogy te tudod!
- Csak viccelek! Tudom, hogy miért vagy itt! A medál hívott.
- Mármint ez a medál?- kérdeztem a nyakamban fityegő azték medálra.
- Bizony ám! Itt az idő!- mondta és a tér meghasadt. Egy csomó kép száguldott be a résen. Mintha feltörték volna a netet.
- Ezekkel mihez kezdjek?- kérdeztem értetlenül. Találomra kivettem egyet, ez egy mai emlék volt. Éppen a kanapén fekszünk Castiellel. Belepirultam és inkább visszacsúsztattam a helyére.
- Most nem a te emlékeidbe fogunk belenézni, hanem a medáléba.- mondta.
- És hogyan?
- Csak kövess!- mondta és a hasadáson kiugrott. Én is követtem a példáját. Zuhantunk egy darabig, majd földet értünk.
- Hol vagyunk?- kérdeztem. A tér olyan volt, mintha valaki beszívott volna.
- A 2. szinten.- mondta.- Itt kell keresned a medál emlékeit.
- Csak nekem?
- Igen. Nem én oldok meg mindent!- mondta és eltűnt.
Remek! Most hogy a fenébe találom meg a medál emlékeit?! Még a saját fejemben sem tudok eligazodni! Amint ezt gondoltam, a színekben gazdag teret felváltotta egy könyvtárszerű polcsor. Betűrendbe voltak szedve az emlékek. Nevettem, mert egy külön szekrény volt a Castieles emlékeimnek. Kerestem az m betűnél. Nincsen olyan, hogy medál. Dúdolást hallottam magam mögül, de nem zavart. Aztán leesett... Az én fejemben vagyunk, nem kéne másnak is itt lenni! Vettem egy 180 fokos fordulatot. Hát, hogy meglepődtem? IGEN! Az a lány éppen egy könyvet bújt.

Odamentem hozzá, ő pedig felpillantott a könyvből.
- Szia, már vártalak!- mondta és letette a könyvet. Ez volt a cím: Rosa és még más barátok
- Szia! Tényleg? Ki vagy te?
- Én vagyok az itteni "könyvtáros".- mutatta az idézőjelet a könyvtáros szónál.- Nos, miben segíthetek?
- A nyakamban lévő medálról szeretnék több mindent megtudni.- mutattam a nyakamra.
- Értem.- mondta és felpattant. Visszatért 3 könyvvel.
- Csak ennyi van?- kérdezem elképedve.
- Igen. Erről a nyakláncról alig tudsz valamit.- mondta és elkezdte a könyveket rendezgetni.
Leültem egy asztalhoz és magam elé vettem a könyveket. "Az azték jelek" volt az első könyv címe. Egyből arrébb tettem. "Különös jelenségek a medál körül..." a második könyv címe, ez még lehet. A harmadik könyv pedig "Gyermekkorom" címmel volt ellátva. Vissza kell mennem a gyerekkori emlékeimbe? Először szívok egy kis friss levegőt. Felálltam és a 3. könyvvel a kezemben kimegyek az ajtón. Sötét van, csak egy árva lámpa világít. Annak a fényében állt egy sötét alak, aki mintha hallaná, ahogy jövök. Néhány méterre megálltam tőle és ő megfordult.
- Végre, hogy felemelted a csinos kis popódat és idejöttél! Majd megfagyok!- mondta.
Elég furcsa ez a lány, de mégis ismerős. Ugyanaz a zöld szem, hosszú barna haj... BASSZUS!!!!! A könyvtáros és ez a csajszi is én vagyok! Bár elég érdekes ruhába bújt ez a lány...olyan...gótikus.

A nyakában 3 kereszt fityeg.
- Bocsi, de mit keresel itt?- mondtam, de nem is figyel rám.
- Nálad van a könyv?
- Igen.
- Melyik?
- A címe...- gyorsan megnéztem- "Gyermekkorom"
- Helyes! Tessék, erre szükséged lesz!- a nyakából odaadott 1 keresztet.
Ösztönösen nyitottam a könyvet és 3 kereszt helye volt az első oldalon. Ezt, amit kaptam, beleraktam az első mélyedésbe. Az első fejezet olvashatóvá vált. Felnéztem a könyvből és a lány már nem volt ott. Akkor a könyvben kell keresgélni... Elkezdtem olvasni.
"Első fejezet
A nap éppen lehanyatlott az égen. A fák a kertünkben hatalmas árnyékot eresztettek. Mintha harcolni akarnának. A házunk hátsó kijáratánál ültem. Egyszer csak valaki megkocogtatja a vállam.
- Hé, húgi! Minden rendben?- kérdezi a nővérem, Karol. A teljes neve Caroline (Kerolájn), de őt mindenki így hívja.
- Persze, csak elbambultam.- mindössze 5 éves voltam, de Karol már 14. Leült mellém.
- A fákat nézted, igaz?
- Igen, olyan gyönyörűek!- mondtam. Felnéztem a nővéremre, tiszta szívemből.
Már akkor boldog lennék, ha fele olyan szép lehetnék, mint ő.

Mintha anyám helyett anyám lenne. Gyakran telefonált idegenekkel. Féltem, hogy bajba kerül. Néha benyitottak hozzánk és követelőztek tőle. Eredményeket vártak tőle. Ő csak ígérgette, hogy minden rendben lesz. Egyre dühösebbek, fenyegetőbbek lettek. Valami nem stimmelt körülötte, így egyszer kihallgattam egy beszélgetését. Nem tudtam meg semmit. Egyszer a pincében találtam, hol éppen a nagyi holmijai között turkált. Megígértette velem, hogy nem árulhatom el senkinek se, amit láttam. Azt mondta, hogy  titokban dolgozik egy nagy cégnek. Egy nap, néhány férfi jött látogatóba.
- Csak meglegyen az áru!- mondták, mielőtt elmentek.
Aggódva néztem a nővéremre, aki nyúzottan rám mosolygott. Néhány nappal a találkozás után veszekedett Karol a szüleinkkel.
- Túl messzire mész!- mondták anyáék.
- Csak néhány napot adtak! Meg kell lennie!- mondta Karol.
- Ne keverj bele minket! De legalább Dinát ne!
- Őt nem is akarom. Még túl gyenge, túl törékeny.
- Ebben egyetértünk!
Még beszélgettek valami medálról és templomosokról. A nővérem nagyon azt akarta, hogy a medál a templomosokhoz kerüljön."
Ennyi volt az 1. fejezet. Még kerestem valami írást. A fedőlapján vörös tintával ez volt írva: "ház, pince, mami ládája" Ez akar lenni az útmutatás?!