27. fejezet: Tömör gyönyör (Dina szemszöge)

Jól esett mindent kibeszélnem magamból. Másnap fitten és fürgén ébredtem és villámgyorsasággal készültem el. Meglepetésemre szólt a csengő és Alexy állt az ajtóban.
- Szia!- mondtam mosolyogva.
- Sziiiiaaaa!!!!! Úgy hiányoztál!- visította és agyonszorongatott.
- Nem is voltam távol...- mondtam.
- De suliban is alig találkozunk, most pedig a szomszédaid lettünk!- mondta én meg ledöbbentem.
- Tényleg?- kérdeztem és Alexy nézett rám.- Úgy örülök neki!!!!!- mondtam nevetve.
- Mi is! Menjünk együtt suliba!
- Hogy a francba ne!- mondtam és elindultunk.
Alexy és Armin együtt olyan viccesek! Végigcsacsogtuk az utat és a suli elé értünk.
- Egy pillanat! Telefonálnom kell!- mondtam és arrébb mentem.
Tárcsáztam a számot és szerencsére felvette.
- Szia!- mondtam örömmel teli hangon.
- Dina?! Honnan tudod a számom?- kérdezi döbbenten.
- Nem adom ki a forrásaimat...- mondtam titokzatosan.
- Örülök hogy hallom a hangod! Mi a helyzet nálad?
- Már majdnem végeztem. És te?
- Éppen az utolsón vagyok rajta. Nemsoká találkozunk! Üdvözlöm Noco-t!
- Kösz, átadom neki!
- Erre számítottam! Viszlát később, vipera!- mondta és letette. Végre tudtam Sammal (szemmel) beszélni.
Ennél jobb napom nem is lehetne! Visszamentem Alexyhez és Arminhoz.
- Kit hívtál?- kérdezték kórusban.
- A kíváncsiság rossz tulajdonság!- mondtam nevetve.
Bementünk a suliba, onnan ki az udvarra. Odamentünk a lányokhoz.
- Szia, Dina! Minek örülsz ennyire?- kérdezte Rosa.
- Nagyon jól indult a napom! Végre tudtam az egyik régi ismerősömmel beszélni!
- Fiú?- kérdezi Iris mosolyogva.
- Bizony! De ő volt a legjobb barátom otthon, nem a pasim!- mondtam.
- Biztos vagy ebben, csajszi?- kérdezi Kim is.
- Halálbiztos! De látom, hogy ti is örültök. Miért?
- Viola bepasizott!- mondták nevetve.
- Komolyan? Ki az?- kérdeztem az elpirult Violát.
- Jade, a kertész klubos.- mondta a mappája mögé bújva.
- Örülök nektek!- mondtam és megöleltem.- Mondj el mindent!
- Az úgy volt, hogy a kertész klubban éppen rajzoltam. Jade szokás szerint virágokat ültetett, én azokat rajzoltam le. Egyszer csak feláll és megnézi a rajzaimat. "Nagyon szépek, de nem annyira, mint te!", ezt mondta. Én csak egy köszönömöt elhabogtam valahogy és egy virágot beletett a hajamba. Olyan romantikus volt az egész, mintha nem is a valóságban lettem volna. A hajamban hagyta a kezét és az arcomat kezdte simogatni, miközben a szemembe nézett. Aztán az arca közeledett az enyémhez és megcsókolt! Aztán megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője, én meg igent válaszoltam.- fejezte be a történetet, amit alig tudott elmondani. Úgy elpirult, mint a paradicsom, de mosolygott.
- Milyen piszok mázlista vagy! Én ennyi romantikát se kapok Leigh-től! De szeretem és jó ez így!- mondta Rosa.
- Neked legalább van pasid!- mondtuk mi, többiek.
- Dina! Van már pasijelölted?- kérdezte Iris.
- Miért kérded?- kérdezem és elpirulok.
- Szóval van, mi? Ki az?- kérdezi Kim.
- Hááááááát, ez most nem alkalmas...
- Akkor pizsibuli nálam?- kérdezi Rosa.
- Igen!!!!!- visították a többiek.
- És te?- kérdezi Viola.
- Jó, én is...
- Ezt vártuk!- vágták rá.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd órára mentünk. Ott is a pizsibuliról volt szó. Kicsengettek és éppen Kentinnel beszélgettem.
- Akkor holnap suli után?
- Igen, nekem jó!- mondtam. Holnap edzeni megyünk.
Odamentem a szekrényemhez és kiakartam venni a könyvemet. Kinyitottam és kipottyant belőle egy papírfecni. "Gyere a tetőre, beszélnünk kell!" ez volt ráírva. Nem tudtam felismerni az írást, de hallgattam az utasításra. Végigmentem a folyosón a nehéz vasajtó felé. Senki nem volt körülöttem, így ki tudtam nyitni. Kulcs nélkül kicsit nehéz, de megoldottam. Kiléptem a tetőre, ahol gyönyörű látkép fogadott. Az ámulatból a vasajtó kattanása zökkentett ki. Megfordultam és Nataniel állt előttem.
- Szia! Te hívtál ide?- kérdeztem és a kezébe nyomtam a papírfecnit.
- Igen. Beszélnem kell veled!- mondta és felnézett. Megint az a vörös szem!

Olyan furcsa!
- Mit szeretnél?- kérdezem.
- Csak, hogy hallgass meg!
- Oké!
- Vámpír vagyok. És nekünk bizonyos időközönként vért kell innunk, hogy életben maradjunk és azt szeretném tőled kérni, hogy...- nem fejezte be.
- Hogy szállítsak nektek embervért?- kérdeztem.
- Pontosan!
- Áll az alku!- kezet ráztam vele.
- Köszönöm!- mondta és lejöttünk a tetőről.
Ebből még bajom lesz! Kimentem az udvarra és valaki hátulról átölelt és befogta a szemem.
- Na ki vagyok?
- Nem tudom.- nevettem el a végét.
- Biztos?- közben valamerre mentünk.
- Tuti! Ki vagy?- erre megcsókolt. Amikor abbahagyta, elmosolyodtam.
- Most kitalálod?
- Castiel?- kérdeztem és elvette a szemem elől a kezét.
Egy kis mellékutcában voltunk, ahol a madár sem jár.
- Hmmm... kettesben? Mit tervezel?- kérdeztem.
- Hát...- nézett rajtam végig perverzen- esetleg...
- Arról ne is álmodj!- mondtam mosolyogva.
- Biztos vagy benne?- lassan magához húzott és átkarolt.
- Nem tudom...- simítottam végig a nyakát, majd a kezem lecsúszott a mellkasára, onnan egészen a kockás hasáig. Benyúltam a pólója alá és végigsimítottam a hasát és a has alatti V vonalat. Sóhajtottam egyet majd elengedtem. Nem engedhetek teret a vágyaimnak, mert abból csak bajom származik. Pedig annyira hívogató az egész teste... DE NEM!!!!! MIKET GONDOLOK ÉN ITT?!!!!! NEM SZABAD!!!
- Mi volt ez?- a gondolatmenetemnek Castiel hangja vetett véget.
- Semmi!- vágtam rá.
- De most komolyan.- kényszerített, hogy belenézzek a gyönyörű szürke szemébe. Teljesen elvesztem benne.
- Nem tehetem.- csak ennyit mondtam.
- Mit nem tehetsz?
- Semmit.
- Semmit nem tehetsz?
- Így van.- mondtam kábultan. Nekiszorultam a falnak és ő rám dőlt. Még mindig a szemembe nézett. Én valami belső késztetést éreztem. A közelében akartam maradni. Ilyen a szerelem? Nem tudom. De én ennek az érzésnek most a rabja voltam. A józan eszem valahol a lelkem legmélyén volt. Nekinyomott a falnak és csókolni kezdett. Azt kívántam,bárcsak sose érne véget. A keze a derekamon pihent, én a lábam a dereka köré fontam. Még ha egy másfél percig így csókol, itt helyben megteszem vele. De ő elengedett, mindketten kipirultunk.

26. fejezet: Mit akar ez itt? (Dina szemszöge)

Jó érzéssel baktattam az utcán a vak sötétben. Castiel szomszédjánál még égett a villany, így belestem. Éppen veszekedtek. De kit látnak szemeim? Hát Natanielt, bezony! Ő csak áll lehajtott fejjel, a húga szintúgy. Az apa türelmetlenül csapkodott, mint egy idegbeteg. Egyszer csak Nataniel felnézett. Aranybarna szemei vörösre változtak és szemfogai kitüremkedtek. Nekirontott az apjának és nekivágta a falnak. Anyja elé állt és védte. Az apa felállt és ő is megmutatta a fogait. Összevissza harapdálták egymást, nekivágták egymást a falnak. Végül Nataniel leszorította az apját, vége volt. Mindketten felálltak és mindenki ment a dolgára. Nataniel még egy darabig állt, majd az ablak felé pillantott. Ott ahol én álltam... 5 másodperccel ezelőtt. Gyorsan felkapaszkodtam egy fára és siettem haza. Hazaértem és magamra zártam mindent. Nem bírtam aludni. Folyton azok a szemek jártak az eszemben, ahogy vérszomjasan bámul. Kirázott a hideg. Valahogy sikerült elaludnom, de korán ébredtem. Bevágtam mindent a táskámba és lementem reggelizni. Egy szendvicset csináltam és megettem. Valahogy nagyon rossz előérzetem volt. Ránéztem az órára és 8:10-et mutat. Lassan elveszem a tekintetem az óráról és hangsebességgel futok, mint egy őrült. Beérek az iskolába és benyitok a terembe. Mindenki rám kapja a tekintetét, még a tanár is. A napló kinyitva, gondolom feleltetni akart. Mindenki bámult rám, egyre jobban.
- Merre járt, Ms. Taylor?- kérdezi a tanárnő.
- Sajnálom, elaludtam. Nem fordul elő legközelebb.
- Azt ajánlom is! Cuccoljon le és jöjjön felelni!- mondta a tanárnő.
- Máris!- lecuccoltam és megkérdeztem Rosától, hogy milyen óra van. Legnagyobb rémületemre földrajz volt. Mi kaptuk a legszigorúbb tanárt. Kimentem és lefeleltem egy gyenge 3-asra. Még szerencse, hogy Európát kérdezte. Leültem a helyemre és meghúztam magam óra végéig. A tanárnő villámló tekintettel hagyta el az osztályt, mivel nem tudott senkinek sem egyest adni. Nem irigylem azt az osztályt, akinek ezután lesz földrajza... A medálommal játszottam, amikor bejött az osztályfőnök.
- Gyerekek, ő itt az új diák, aki...- beszélt róla pár szót.
Igazándiból nem is érdekelt, nem is néztem fel. Megcsapta a fülem az utolsó mondat.
- A neve Viktor.- egyből felkaptam a fejem és tényleg a zöld melíros srác állt előttem teljes vigyorával.
Inkább eltettem a medált a blúzom alá és a szemem a kezén tartottam. Az ofő kiment és felvette a gonosz vigyorát és volt pofája idejönni a padomhoz.
- Hiányoztam, nyuszifül?- kérdezte jó hangosan, hogy mindenki meghallja.
- Az öklöm nem hiányzik a fogad közé, paraszt?- kérdezem mosolyogva.
- Ne légy már ilyen. Nem is üdvözölsz?- hajolt hozzám közel.
- Ó igaz is, milyen udvariatlan vagyok!- a többiek feszülten figyeltek. Felálltam és jó közel húztam magamhoz. Adtam neki a térdemmel egy gyomrost, összegörnyedt majd elrúgtam. Több padon csúszott.- Ott a padod!
A többiek nevettek és lepacsiztak velem. Viktor gonoszan nézett rám, én csak a szeme közé mosolyogtam. Castiel meg is tapsolt. Rosa pedig fütyült hozzá. Felültem a padra és zenét hallgattam. Kint esett az eső, néztem, ahogy versenyeznek egymással az esőcseppek. Egy papírrepülő landolt az ölemben. Kibontottam és ez állt benne: "Még nem végeztünk!" Alá se kellett írnia, tudtam, hogy Viktor az. A többi óra eltelt gyilkos pillantásokkal. De aztán jött a tesi. Átvonultunk a tesiterembe és fiúk lányok egybe voltak. Átöltöztünk tesicuccba és a tanár kitalálta, hogy játszunk kidobóst. Fiúk a lányok ellen... Castiel volt a főkolompos, a többi csak őt próbálta utánozni. Dobott egy hatalmasat, ami felém repült. Nem is gondolkodtam, csak jött ösztönből. A jobb lábam felemeltem és megfogtam. A két lábam egy egyenest alkotott és a labda elől alig bírtam kitérni. Leengedtem a lábam és Castielre néztem. Egy olyan "ennél jobbat nem tudsz?" nézéssel néztem rá. Ő csak bámulta a lábam, ami az előbb a fülem mellett volt. Dobtam a labdát és megfogta. Ebben a pillanatban dőlt el, hogy ez csak a mi harcunk. Dobta és átugrottam. Egy darabig így ment, utána sikerült egy csavartat dobnia, ami kivitte alólam a lábam. Elestem és a bokám reccsent egyet. A tanár lefújta a meccset és mindenki odaszaladt hozzám. Castiel és Lysander segítettek felmenni az orvosiba.
- Ezt még nem rendeztük le!- mondtam Castielnek.
Beléptünk az orvosiba és Natanielt látom meg, ahogy a nővérrel beszél. A bokám szabályosan vérzett és ő egyből odakapta a fejét.
- Mi történt?- kérdezte a nővér előtt.
- Tesiórán kiment a bokája.- vágta rá Lysander.
- Én megyek, nem bírom ezt a légkört.- mondta Nataniel és kiviharzott a teremből.
- Tényleg nagyon utálhat téged!- mondta Lysander Castielnek.
- Az érzés kölcsönös!- mondta Castiel.
Én felfeküdtem az ágyra és gondolkodtam. Nataniel nem Castiel miatt ment ki a teremből, hanem a vér miatt, ez halálbiztos!
- Hol jár az agyad?- kérdezi Castiel.
- Sehol.- vágtam rá.
- Szeretnéd, hogy itt maradjak veled?- csak az óra kihagyása miatt, mi?
- Nem, köszönöm! Megleszek!
- Ahogy gondolod!- mondta Lysander és kimentek.
Én feküdtem egy darabig, majd a nővér hazaengedett. Otthon vártam a suli végét, és megszólalt a csengő. Kinyitottam.
- Szia!- köszöntem Viktornak. Amint megláttam lehervadt a mosoly az arcomról.
- Szia! Kapsz gyógyulási időt a bokádra!- mondta és kihúzta alólam a mankót, majd eltűnt.
Azt a jó k*rva anyádat! Elvágódtam, mint egy darab fa. Pár perc múlva Castiel jött és felsegített.
- Ki csinálta ezt?
- Bent mindent elmondok!
Bementünk és az egész történetemet elmondtam. Ő csak nézett tátott szájjal. Azt azért nem mondtam neki, hogy Nataniel vámpír, nem kell ezt tudnia! Viszont mindent elmondtam neki magamról. A videót is megnéztük hozzá, és utána is beszélgettünk.
Lehet nem kellett volna MINDENT elmondanom neki?

25. fejezet: A csúf igazság (Castiel szemszöge)

Ezt nem hittem volna. Dina ilyesmit csinál? Ezt nem hiszem el. Már hazamehettem és a szomszédom megint sivalkodik. Sétálok az utcán és a szomszéd házból egyszer csak kijön ő! Ő lenne a minta, a tökéletesség, de nem nekem. Én csak a munkamániát és a gyermekei iránti szánalmat látom az arcán nap mint nap. Ja, egyébként Nataniel apjáról van szó! Szóval kijött és éppen a feleségével vitatkozott. Már megint. Csak üvöltöztek egymással, végül Amber is kijött. Ő is rázendített és teljes volt a hangzavar. Persze Nataniel ilyenkor nem intézkedik, amikor a családja üvöltözik egymással, akkor viszont tud tenni valamit, amikor nekem intőt kell adni. Végül én vetettem véget neki.
- Kuss legyen!- üvöltöttem és egyből elhallgattak.
- Mit mondtál, te huligán?- kérdezi papus.
- Nem hallotta?! Kuss! Pofa be! Duguljon el!
- Hogy merészelsz így beszélni velem, amikor nekem...- kezdte volna sorolni, de én közbevágtam.
- Tudom, tudom! Van 6 diplomája, 3 kocsija, szép háza, családja, cége, és van szája amit be kéne csukni!- vágtam rá.
- Tiszteletlen csirkefogó!- mondta.
- Ennél jobbat nem tud?!- mondtam és sarkon fordultam. Utálom ezt a csávót!
Bementem a házba és Démon nekem ugrott. Örültem, hogy láthatom, de ez már túlzás. Leszedtem és adtam neki enni. Éppen azon gondolkodtam, hogy meglágyult a szívem, amikor a telefon csörögni kezdett. Dina neve volt a kijelzőn és csak csörgött. Már 30 kerek perce. Végül felvettem.
- Mondjad!- mondtam idegesen.
- Gyere a parkba!- mondta és letette.
Ezért kellett 30 ki-beb*szott percen keresztül csörgetnie?! Nem érdekel, elintézzük és jó napot! Kijöttem a házból és Mr. Tökéletes még mindig kint állt és és engem szidott.
- Jó estét, és fogja be a száját!- mondtam.
- De nekem...
- Nem kezdjük elölről! Nekem dolgom van!
- Milyen dolgod?
- Köze nincs hozzá!
Kiértem az utcából. Utálom, hogy Nataniel a szomszédom! Egyszer kettéhasítom a szőke fürtös buksiját! Kiértem a parkba és valami karon ragadott. Baromi erősen és gyorsan húzott, be az erdőbe. Megálltunk és egy furcsa ruhás lány állt előttem.

De ezt a fűzöld szemet sosem felejtem el, hogy kié...
- Dina?
- Nem, a mikulás!
- Örülnék is, ha ilyen mikulás lenne!- néztem rajta végig.
- Azt meghiszem!
- Mi ez a ruha?
- Ez az egyenruhám.
- Most már tartozol egy magyarázattal, hogy ki is vagy te.- keresztbe fontam magam előtt a kezemet és úgy néztem rá.
- Hol is kezdjem... Először is ott, hogy én öltem meg az áthúzottakat a listán. Másodjára pedig tényleg ne nyúlj a cuccaimhoz, mert bajod esik!- mondta.
- A lényeg...- kezdtem helyette a mondatot.
- A lényeg az, hogy assassin vagyok.- nehezen mondta ki.
- És az mi?
- Bérgyilkos. Ezért kapok pénzt. Ez a munkám.- leesett... MI VAN?!!!!!!
- És hogy lettél az?
- Holnap gyere el hozzám és megtudod.- mondta mosolyogva.- Legalábbis ha mersz!
Eltűnt. Most már mindent értek. Ballagtam haza és ezen gondolkodtam. Akkor azért viselkedett úgy, ahogy. Azért volt távolságtartó. Nem akart minket belevonni a munkájába. Végre hazaértem és ledőltem aludni. Alig bírtam aludni és egy álom gyötört, amiben Dina végzett velem. Felébredtem és próbáltam visszaaludni. Valaki volt a szobámban. Egy alak guggolt a székemen és engem nézett. Csak beképzelem! Csak beképzelem! Megmozdult. K*RVÁRA NEM KÉPZELEM BE!!!!! Mielőtt bármit tehettem volna, ott termett az ágyam mellett. Felkapcsoltam a lámpát és egy nőt látok meg. Pontosabban Dinát.
- Nem bírsz aludni?- kérdezi nevetve.
- Te mióta vagy itt?!
- Mióta elaludtál. És nyugi, nem öllek meg!
- Most elmennél a szobámból?
- Oké! De előbb még adnék valamit!- közelebb hajolt és megcsókolt. Ez az én szokásom, ne lopjad!!!!!
- Ez miért volt?
- Jól esett! Na, szia!- mondta.- Ja és még valami! Zárd be legközelebb az ajtót!- nem az ajtón át távozott, hanem az ablakon keresztül.
Odamentem az ablakhoz és éppen leugrott a fáról, mint egy macska. Még vissza mosolygott és elszaladt. Visszafeküdtem az ágyba és mondjuk úgy, hogy Dinával álmodtam. Mondjuk úgy...

24. fejezet: Castiel, a nyomozó... (Dina szemszöge)

Éppen mentem haza a Dake megöléséért járó pénzzel a zsebemben, amikor valakibe beleütközöm.
- Jól vagy?- kérdezi Armin.
- Persze. De mit csinálsz erre?
- Jöttem hozzád, hogy tanulhassak!- milyen kis aranyos és túlbuzgó!
- Akkor megyünk?- kérdem megadva magam.
- Igen!- vágta rá.
Út közben beszélgettünk minden féléről. Elakadt a játékban és segítettem neki. Amikor a ház elé értem, az ajtó tárva-nyitva. Castiel mit csinált? Benéztünk és éppen a nappaliban hatalmas csörömpölés hangzik. Befutottunk a nappaliba és Castiel feküdt ott egy nagy halom üveg között. Szerencsére egyik sem tört el. Óvatosan leemeltem róla az üvegeket.
- Mi történt?- kérdeztem aggódva. Közben Armin próbált kinyitni egy üveget.- Armin, ne nyisd ki!
- Éppen takarítottam...- kezdte és amolyan "ennél jobb hazugságod nincs?" tekintettel néztem rá.
- Armin tedd le az üveget, most rögtön!- mondtam és letette.
- Kinyitottam a szekrényt és rám borultak az üvegek.
- Ez már hihetőbb! ARMIN!!!!- mondtam és Armin összerezzent, mert még mindig a kezében volt az üveg.
- És mit keres itt Armin?
- Tanulni jött! De ez nem lényeg! ÉN pakolom vissza az üvegeket, míg TI kimentek a konyhába!- mondtam és átmentek a konyhába.
Szerencsére nem jött le egyik üveg teteje sem. És hogy miért vagyok rájuk érzékeny? Mert mindegyik tele van különböző mérgekkel. Van olyan, ami csak a bőrt és a pattanást viszi le, de van olyan is, ami az egész kezedet. Szóval nem mindegy. Van idegméreg, maró méreg illetve olyan, ami egyből a szívet támadja. Óvatosan visszarakosgattam egytől egyig majd becsuktam a szekrényt. Elgondolkodtam, majd hirtelen ismét kinyitottam. Az egyik hiányzik! A legkisebb üvegcsébe volt és már egy csepp is elég, hogy úgy behallucináljon, hogy csak 5 nap múlva tisztul ki. Ez a bizonyos szivárvány. Ha beleszagolsz, olyan durvát hallucinálsz, hogy csak na! Gyorsan becsuktam az ajtaját a szekrénynek és a konyhába siettem.
- Armin!- dühösen jöttem be és odaszorítottam a falhoz.- Hol van?!
- Mi?- kérdezi ártatlan arccal.
- Tudod, hogy miről beszélek!- belenyúltam a zsebébe és kiemeltem az üvegcsét.
- Ja, hogy az?
- Igen. Azt hitted nem veszem észre, mi?- kérdeztem gonoszan mosolyogva.
- Egyébként mi az?- kérdezte Castiel.
- Ez az én saját kotyvalékom. Szóval senki nem nyúlhat hozzá!- mondtam és visszatettem a szekrénybe.
- Gyere, Armin! Tanuljunk!- ő szó nélkül követett.-Castiel! Ne nyúlj a cuccaimhoz, jó? Nem akarom, hogy bajod essen!- felmentünk Arminnal.
- Tényleg, mi volt az üvegben?- kérdezte Armin.
- Egy harmadfokú méreg.
- És az mit jelent?
- Olyan hallucinálást okoz, hogy meg is ölhet. Még az orvosoknak sincs ilyen!
- Azta! Ma erről tanulunk?
- Miért is ne? Hiszen aktuális!
Bementünk a szobámba és mondtam, hogy milyen mérgeim vannak. Ő odafigyelt minden szavamra. Lementünk és megnéztük, hogy mit csinál Castiel. Éppen edzett.
- Neked is meg kell tanulnod így harcolni!- mondtam és Castielre néztem.
- Így?
- Minimum! És még tőrökkel is.
- Mikor fogok én így harcolni...
- Mikor letelik a haladék.
- Rólam beszélgettek?- kérdezi Castiel.
- És ha igen? Akkor mi van?- kérdezem mosolyogva.
- És mit mondanak rólam?
- A felsőtested...- végignéztem rajta.- jó szálkás. Bírni fogod!- mondtam.- Menj, zuhanyozz le!
- Mára végeztünk?- kérdezi Armin, mikor Castiel felment a lépcsőn.
- Igen. Holnap visszakérdezem!
Kikísértem a kapuig és ő elment. Sok munka vár rá!
Bementem a házba és felmentem a szobámba. Ahol Castiel kutakodott. Éppen a listámat nézegette! Éreztem, hogy baj lesz. Az egész olyan vészjósló volt. Ő csak állt a papírral és a keze remegett. Tisztes távolságban maradtam, jobbnak láttam így. Most már értem Noco mondását: "A boldog élet előtt egy másik élet megy tönkre." Ezt nem értettem e percig. De most már igen. Ez volt az a mondása, amit inkább elfelejtettem volna ebben a pillanatban. Ez fordulópont volt, amit nem lehetett kikerülni. A fejem lehajtottam és egy könnycseppet ejtettem. Sajnálom Castiel!

Te bíztál bennem. Te voltál az egyik igaz barátom. Nem akarlak elveszíteni! Kérlek bocsáss meg!
- Mik ezek a nevek? És miért vannak áthúzva?- kérdezi.
- Nem tartozom magyarázattal!- mondtam. A szívem majd meghasadt, és a mellkasomra mintha egy tonna súlyt raktak volna.
- De igen.- mondta, de rám sem nézett. Legalább egy dühös pillantást kaptam volna.
- Miért?- éreztem, hogy mit fog mondani.
- Deb is köztük van.- mondta egyhangúan, mégis szívbemarkolóan. Egy szívtelen dögnek éreztem magam, jogosan.- De ő már meghalt. Dake is át van húzva, gondolom, hogy vele sem találkozom többet. Ki vagy te?- mondta és felém fordította a csodás szürke szemeit, amik most csalódottan néztek rám.
- Én sem tudom. Már annyit hazudtam, hogy egy egész ház tele van vele.
- Majd szólj, ha megtudod! Kíváncsi vagyok a magyarázatra!- mondta és ledobta a papírt. Kiköltözött a házból.
Hirtelen olyan üresnek és elveszettnek éreztem magam. A ház is olyan üres volt. Legszívesebben kómába estem volna, hogy pár év múlva felébredjek a táborban és áthelyezzenek. Nem tudnám itt hagyni Rosáékat, de ki tudja, hogy Castiel kinek mondja el. Beszélnem kell vele, de nagyon sürgősen.

23. fejezet: Egy meglepő reggel (Castiel szemszöge)

Reggel felébredtem és nem a szobámban találtam magam. A falak fehérek voltak, unalmas polcok és egy szekrény. Még egy darabig néztem a plafont, majd felkeltem. A szobából nyílt egy külön fürdőszoba is. Kivánszorogtam a fürdőbe és megmosdottam. Egyáltalán hol vagyok? Visszamentem a szobába és kinéztem az ablakon. Nagyon korán lehetett, mert a nap még alig kelt fel. Kimentem a folyosóra és zenét hallottam a mellettem lévő szobából. Benéztem és az a szoba szöges ellentéte volt az enyémnek. A ruhák a széken, a gardrób kirámolva, a falak vérvörösek. Az ágy még púpos volt, de a hatalmas hifiből már üvöltött a zene. Bementem és az ágyhoz léptem.
- Hahó!- mondtam és megböktem a vállát.
Csak megfordult és láttam az arcát. Ez Dina! Most már emlékszem... Ezt a poént nem hagyhatom ki! Lementem a konyhába és egy pohárba hideg vizet engedtem. Felmentem a szobába és az ágy fölé hajoltam. Olyan békésnek tűnik.
- Mit akarsz azzal a pohár vízzel?- dörmögi.
- Ezt!- és nyakon öntöttem.
- Azt a jó k*rva eget!!!!!- kiáltotta és kiugrott az ágyból.
Én leszaladtam és kutakodni kezdtem a hűtőben. Dina még üvöltözött egy sort, majd hallottam ahogy megnyitja a csapot. Én addig kibányásztam a tejet és leültem úgy, ahogy otthon szoktam. Beleittam a tejbe és dörömbölést hallok a lépcső felől.
- Castiel!- szólt Dina, ahogy lejött a lépcsőn.
- Hm?- "kérdeztem" vissza.
Leért és a szeme megakadt rajtam. Majdnem lebucskázott az utolsó lépcsőfokról. Tetőtől talpig végigmért majd elmosolyodott. Rám kacsintott majd ő is elbújt a hűtőben. Csak most veszem észre, hogy egy szál bő póló van rajta. Az én szerelésem se jobb! Rajtam csak egy szál boxer van. Őt mondjuk megnézném a póló nélkül! Kibújt a hűtőből egy rakás hozzávalóval. Becsapta a hűtőt és nekiállt sütni. Kiöntötte a tésztát a palacsintasütőbe és csak nézte. Én mögé mentem és átkaroltam. Éreztem, hogy mosolyog a kezét az enyémre tette.
- Ülj le, neked is csinálok!- mondja.
- Én inkább itt maradnék!
- De ha nem engedsz el, akkor odaég!- mondta és kibontotta az ujjaimat.
Dina tud kemény lenni, de puha is mint a vaj. Simán lepofozhatott volna, de nem tette. Dina az még csinos is a maga természetességében, kivéve amikor azzal fenyegetőzik, hogy letépi a tökömet. Már akkor elkezdett tetszeni, amikor a suliba jött. Olyan kis félénk, kis aranyos volt. Persze suli előtt még kicsavarta az ujjaimból a fejhallgatóját. Utána megmentett a kicsapástól és még sorolhatnám... A lényeg az, hogy minél jobban megismerem, annál jobban tetszik. Főleg most pólóban...
- Mit látsz rajtam, ami tetszik?- kérdezte és észrevettem, hogy perverzen mosolygok.
- A pólód. Bár ami alatta van, az érdekesebb!- végigmért.
- Kész a palacsinta! Együnk!
- Ezt?- mutattam a fekete valamire.
- Igen, az a tiéd, mert arra miattad nem figyeltem oda! Ez pedig az enyém!- mondta és előhúzta a teljesen jó adagot.
- Ezt nem mondod komolyan!
- Dehogynem!- elkezdte enni a saját adagját. Átnyúltam az asztalon és megcsókoltam.
- Finom lett!- mondtam. Ő csak lefagyva nézett. Majd megrázta a fejét és tovább evett.
- Tessék!- odaadta a saját adagjának a felét. Én elkezdtem enni.
- Ismertetem a szabályokat, amiből csak 3 van: ne nyúlj a cuccaimhoz, ne nyisd ki a nappaliban a nagy szekrényt, illetve ne szaglássz a házban. Érthető?
- Igen.- mondtam unottan.
- Remek, mert nekem ma dolgom van!- mondta és felment.
Milyen dolga? Mi van?! Gyorsan megettem a palacsintát, majd én is felmentem az emeletre. Bekopogtam hozzá.
- Mi az?
- Hova mész?
- Ne szaglássz! Megbeszéltük!
- Jól van!
Én akkor is kíváncsi vagyok. Mi lehet Dina sötét titka? Kilépett a szobából és nem győztem talpon maradni. De amikor Dina külsejét megláttam, majdnem hanyatt estem.

Mint egy emós. A lényeg az, hogy hova a francba megy?!
- Elmentem. Csak este jövök!- el is tűnt.
És addig mit csináljak?! Felrúghatnám a szabályokat... Nem is rossz ötlet, de inkább az udvaron edzek. Még bajom lesz belőle. Felöltöztem és kimentem. Délben ettem ebédet és telefonáltam a haverokkal. Egyszer csak hallom a csengőt. Kinyitom és egy zöld melíros hajat látok meg.
- Csá, Viktor!
- Castiel?! Te mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném...
- Dina nincs itt?
- Még reggel elment.- bólintott és elment.
Mit keresett itt Viktor? Vállat vontam és elmentem tévézni. Kinyitottam a tévé alatti kis szekrényt és baromi sok DVD-t találtam. Horrorfilmektől kezdve, akciófilmeken át egészen a vígjátékokig minden volt. Megnéztem egy horrorfilmet. Amikor visszatettem volna a helyére kiesett egy másik. "A tábori időszak" ez volt ráírva. Biztos volt nyári táborokban. Visszatettem és tovább lézengtem a lakásban. Olyan 6 óra tájban Dina is megjött. Vörös volt a keze, gondolom festékes. Lemossa és felmegy. Felmegyek én is és éppen telefonon vitatkozik valakivel. Egy kicsit odanyomtam a fülem az ajtóhoz. Ezt hallom bentről.
- Figyelj, tiszta munka volt!
- ...- nem hallottam mit mondott az a valaki a telefonban.
- Az nem lényeg! A lényeg, hogy a meló elvégezve!
- ...
- A víz nem hozza ki a partra, nyugi!
- ...
- Direkt úgy intéztem!
- ...
- Akkor találkozunk a parkban holnap!
- ...
- Szia!- végzett a telefonálással.
Mi történhetett? Hallanom kellett volna a másik felét is. De most már tudom, hogy mi lesz a holnapi programom! Lesétáltam a tévé elé. Dina is jött le.
- Van kedved filmet nézni?- kérdezte vidáman.
- Persze. Milyet?
- Nekem mindegy! Te választasz, addig csinálok nasit.- mondta és eltűnt a konyhában.
Választottam egy horrorfilmet. Amíg betettem, addig Dina visszajött a kajával. Leültünk és néztük a filmet. Dina az ijesztő részeknél hozzám bújt, de ezt észre sem vette. Markolászta a pólómat, mint egy kislány. Én is magamhoz öleltem és így néztük tovább a filmet. A film végéhez értünk és Dina elaludt az ölemben. Én csak mosolyogva néztem, ahogy alszik kicsiket szuszogva. Felvittem ölben a szobájába és befektettem az ágyba. Még a reggeli gúnyájában volt, gondoltam átöltöztetem. Lemostam róla a rúzst és a szempillaspirált. Elkezdtem levenni a pólóját és megakadtam. Ez eddig bármelyik csajnál ment, miért pont most nem megy? A végén rászántam magam, hogy lehúzzam a pólóját teljesen. Ezért még kapni fogok! Melltartóban feküdt előttem.Nem is olyan deszka... Még egy ideig elnézegetném... Gyorsan rá kellett húznom a pólót, mielőtt felébred! Ráhúztam és mocorgott egy kicsit. A szoknyát lehúztam róla és legalább 4(!!!) kés volt a lábára szíjazva. Lecsatoltam a szíjat és a székére raktam. Szépen betakartam és leléptem a szobájából. Én is megfürödtem és lefeküdtem aludni. Olyan hajnali 4-kor Dina felsikoltott. Átrohantam hozzá.
- Mi a baj?-kérdeztem.
- Csak rosszat álmodtam...
- Rendben, próbálj visszaaludni...- mentem volna ki a szobából.
- Várj! Itt aludsz velem?- kérdezi szégyenlősen.
- Tényleg?- perverzen elmosolyodok.
- Igen.- mondta nevetve.
Befeküdtem mellé és átkaroltam. Ő a mellkasomra feküdt és el is aludt. Ez gyors volt! Én is elaludtam és reggel arra ébredtem fel, hogy Dina keze simogat. Megnéztem és még aludt, de csibész mosoly ült az arcán. A keze egyre lentebb vándorolt és erre felébredt. Gyorsan elrántotta a kezét és elpirult.
- Kívánsz mi?- csúszott ki a számon egy mosoly kíséretében.
- Hát, én... tudod én...- dadogott szegény.
- Miért dadogsz, hiszen álmodtad!
- Sajnos csak álmodtam!- vágta rá és szégyenlősen végig nézett rajtam.
- Velem álmodtál?- kérdezem.
- Ki mondta ezt...?- kerülte a szemkontaktust.
- Igen vagy nem?
- Talán....
- Akkor igen?- kérdezem meglepődve. Erre megcsókolt.
- Ez válasz a kérdésedre!- mondta és lement.
Most mi van? Ez hogy van? Én is lementem és éppen magát nézegette a tükörben.
- Egyébként hogy került rám a pizsipólóm?
- Hát az úgy volt...- most én égtem mint állat.
- Inkább nem kérdezem meg!- mondta.
- Helyes! Jól teszed!- helyeseltem.
Megreggeliztünk és ő megint elment. Addig rágódtam: mi volt ez reggel?! Egy kis idő múlva én is kimentem a parkba. Ott volt Dina, éppen várt valakit. Egyszer csak megjelent egy csaj és Dina kezébe nyomott egy csomó pénzt. A lány eltűnt és Dina is elindult hazafelé. Én pedig siettem, nehogy előttem érjen haza...

22. fejezet: Korrepetálás (Dina szemszöge)

Amikor Arminnal kinevettük magunkat, órára mentünk. Castiel idegesnek tűnt, látszott rajta, hogy nincs meg valamije.
- Te voltál, igaz?- kérdezte Rosa.
- Mi voltam?- kérdeztem vissza mosolyogva.
- Te loptad el Castiel cigijét!
- Én voltam az agy...- vallottam be.
- És ki volt a kéz?
- Hmmm... titok!
- Én meg kiderítem a titkot!
Így beszélgettünk órán. Óra után elkértem Armintól a dobozt. Gondoltam visszaadom neki, nem vagyok rohadék! Kint füstölgött magában a padon, odamentem hozzá.
- Hiányzik valami?
- Nem.
- Pedig ezt találtam.- nyújtottam felé a dobozt.
Ő ránézett és kikapta a kezemből. Felviharzott a tetőre.
Nekem itt bevégeztetett a munkám, húztam haza. Még ma Nataniel is jön! Amint ez átfutott az agyamon elkezdtem takarítani. Mikor végeztem megszólalt a csengő. Kinyitottam és a mindig komoly osztálytársam rám mosolygott.
- Szia!- köszöntem rá.
- Hello!- visszaköszönt.
Beinvitáltam és felmentünk a szobámba. Gyakoroltuk a matekot. Igaz, hogy értek a tőrökhöz, a harc mechanikájához, de a matekhoz úgy mint egy zsák krumpli. Szegény Nataniel, láttam az arcán a szenvedést, ahogy próbálja elmagyarázni az egyenleteket. Én csak nézek, mint hal a szatyorban. Próbált eredményre jutni.
- Oké, próbáljuk máshogy!
- Rendben!
- Mit szeretsz?
- A tőröket!- vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Oké. Akkor így mondom: Van x mennyiségű tőröd. Annak veszed a háromszorosát és még hozzá adsz kettő tőrt nyolc tőröd lesz. Mennyi volt eredetileg?
- Ez egyszerű! Két tőröm volt.
- És ezt hogy hoztad ki?
- A nyolcból kivontam a kettőt, majd elosztottam hárommal.
- Helyes! Most egy zárójeleset...
Így sikerült megértenem amit magyarázott. Mondjuk azt nehezen akartam elfogadni, hogy van fél és háromnegyed tőr is, de végül sikerült. Gyorsan eltelt az idő és Nataniel indulni készült.
- Figyelj, köszönöm a segítségedet!
- Szívesen, máskor is!
Kikísértem az ajtón és megöleltem. Szegény tisztára elpirult és dadogott összevissza. A végén sikerült elköszönnünk egymástól és elment. Már rég eltűnt az utcáról, de én néztem utána. Elméláztam a kapuban és nem vettem észre, hogy valaki szólongat.
- Dina!!!!
- Castiel, mit csinálsz itt?!
- Miért, nem örülsz nekem?- kérdezte viccesen.
- Dehogynem! Mi történt?
- A házamat rovartalanítják, mert túl sok a hangya, csótány...- ezt hitetlenkedve mondja.
- A lényeget!
- Nálad lakhatok pár napig?
- Miért is ne?- ez meg van húzatva. Még szerencse, hogy van vendégszobám.
- Király! Jól elleszünk ketten!- mondja perverzen.
- Álmodozz csak királylány!- mondtam és betessékeltem.
Ebből mi lesz! Ráadásul jön a hétvége, nekem meg Noco-val is találkoznom kéne...

21. fejezet: Próbák sora (Dina szemszöge)

Kaptam egy tanítványt és 1 hónapom van rá, hogy megtanítsam harcolni. Ez komoly kihívás! Főleg, hogy Arminról beszélünk... Ma reggel úgy döntöttem, hogy egy kicsit meglepem a többieket. Gonosz vigyorral felvettem egy olyan szerelést, amit normális körülmények között nem vennék fel. Ez pedig egy mini rövidnaci és egy magassarkú volt.

 Így még sosem mentem suliba, de normális ha vannak ilyen kilengéseim. A szendvicset csak beraktam a tatyómba és elindultam suliba. Imádom a kihalt utcákat ilyenkor. Gondoltam, meglepem egy kicsit a diákomat. Suliba menet felmásztam egy fára és onnan folytattam az utamat. Láttam mindenkit az osztályból és csak mosolyogtam. Ahogy Rosa kísérője (Leigh) karjába markol, Lysander a húgát szórakoztatja, Nataniel faarccal megy, mint aki nem aludt eleget, Alexy vidám mint mindig. Castiel leszarva a világot megy előre, a lányok epedezve néznek utána. Nem csodálom... Ott van Armin! Ő félve tekint körbe. A fába megkapaszkodtam a lábaimmal és fejjel lefelé lógtam. Rácsaptam Armin tarkójára és felültem. Ő ijedten fordult hátra, én csak vihogtam. Egyszer csak felnézett és elmosolyodott.
- Sejthettem volna...- mondja.
- Nyugi, nekem sem ment egyből.- leereszkedtem a fáról.
- Ezt jó tudni. És ebből van elmélet.
- Persze! A lopakodás alapjai, koncentráció...- kezdtem sorolni.
- Oké, és ezeket hol tanulom meg?- kérdezte és a háta mögé mutattam. Megfordult.
- Óóóó, nem!- mondta.
- Óóóó, de!- mondtam nevetve.
Ugyanis az iskolára mutattam. A gimiben fogunk kísérletezni. Bementünk a suliba. A fiúk utánam fordultak én meg rájuk kacsintottam.
- Mivel kezdünk?- kérdezi.
- Biológiával.
- De a kiképzést!
- Arra mondtam!- feleltem és értetlenül nézett.- Nyugi, meg fogod érteni!
Bementünk órára és Castiel értetlenül nézett rám. A lábamhoz egy papírgalacsin gurult.
"Mi van köztetek?" Megismertem Castiel kézírását.
"Kivel?" Tettettem a hülyét.
"Arminnal."
"Baráti kapcsolat"
"Azért jöttetek együtt a suliba? Te mindig egyedül jössz..."
"Te figyelsz engem?" Ránéztem mikor olvasta. Kicsit meglepődött.
"Honnan veszed?!" Remeg a kezed. Lebuktál.
"Arminnal csak összefutottunk út közben."
"Azért álltatok le beszélgetni a járda közepén?"
"Csak nem féltékeny vagy?" Hmmm... szinte biztos. Castiel, nekem egy nyitott könyv vagy.
"Egy deszkát miért féltenék?"
"Mert nincs légzsák, ami felfogná az esést." Amikor elolvasta, majdnem hangosan nevetett.
"Ez szép beszólás volt, kislány!"
"Nem vagyok olyan kicsi..."
Így beszélgettünk óra végéig. A csengő megmentés volt. Armint karon ragadtam és kivonszoltam az udvarra. Elmentünk a kertész klubba, és a fűre mutattam.
- Szerintem is le kéne fűnyírózni.
- Nem, hülye gyerek! Nyomokat fogsz olvasni! Ki, mikor, kivel járkált itt?
- Nem tudom.- mondta nemes egyszerűséggel.
- Elmondom, hogy én mit látok.- megtapogattam a füvet.- Lysander és a húga ment el itt. Valószínűleg eltűnt a jegyzetfüzet. A lány megtorpant megnézni a virágokat, de Lysander húzta. Ez olyan reggel lehetett.
- Azta, ezt hogy csináltad?
- Nézd...- mindent elmondtam neki, amit tudok a nyomokról. Ő itta a szavaimat.
- Akkor, most megpróbálom.- mondta és egy másik nyomra tette a kezét.- Itt Castiel sétált el. Úgy látom, hogy a jobb lábára egy kicsit sántít. Éppen rágyújtott és még nyolc előtt volt itt.
- Ügyes! Tehetséges vagy!- mondtam elismerően.
- Jó a tanárom!- mondta.
- Köszi! Ez kedves tőled!
Visszamentünk órára. Kikéredzkedtem a mosdóba, szünetben nem volt időm. Amikor mentem volna vissza a terembe, Castielt látom meg. Elsétáltam mellette, de megfogta a csuklómat.
- Mit szeretnél?- félig visszafordultam.
Ő elém sétált, megfogta az arcom és megcsókolt.
- Ezt befejezhetnéd!- mondtam miután az arca elvált az enyémtől. Mondjuk nagyon jó volt!
- Mit?- nézett rajtam végig perverzen.
- Ezt, amit csinálsz!- jelentettem ki. Önkéntelenül is közelebb mentem hozzá.
- Mit csinálok?-kérdezte csábítóan. A derekamra tette a kezét. Gondoltam beszívatom.
Hozzásimultam, csábítottam szavak nélkül. Elváltam tőle.
- Ezt!- mondtam és sarkon fordultam.
Bementem a terembe és leültem a helyemre. Pár perccel később Castiel is bejött. Ő leült a hátsó sorba, pontosabban mögém. Egész órán bökdöste a hátamat vagy a nyakamat. Egyszer eltöröm a hülye cerüzádat, de utána a kezed jön! Hallottam egy reccsenést, az egész osztály felém fordult. A kezemben lévő ceruza apró darabokra tört össze.
- Miért ilyen ingerült, Miss Taylor?- kérdi a tanár.
- Valaki szórakozik velem...
- Na és ki?- kérdezi a tanár. A többiek kíváncsian figyelnek, még Lysander is felemelte a fejét.
- Az egyik régi ismerősöm. Nem ide jár.- mondtam határozottan. A többiek elkezdtek sugdolózni.
Folytattuk az órát. Amikor kicsengettek, fogtam Armint és elvonultunk az udvar egy távolabbi szegletébe.
- Most mit tanulunk, mester?- kérdezi én meg ördögien elvigyorodtam.
- Türelem és bátorságpróba!- mondtam.
- És mi a feladat?- kérdezi egy kicsit ijedtebb hangon.
- Castielt fogjuk megszívatni!
- Jajj!
- A feladat: a következő szünetben fel fog menni a tetőre bagózni. Neked az a teendőd, hogy óra alatt próbáld eltüntetni a cigijét úgy, hogy ne vegyen észre. Pofon egyszerű feladat. A cigi mindig a dzsekije zsebében van.- mondtam.- Ha elakadsz, vagy bajba kerülsz én kimentelek, szóval nyugi! De jegyezd meg: Castiel gyorsan üt!
- Rendben!- nyelt egy nagyot majd elment.
Elővettem a rajzfüzetemet és elkezdtem rajzolni. Mire észbe kaptam azt rajzoltam le, amint Armin kilopja Castiel zsebéből a cigit. A jelenet jó lett. Ezt a rajzot majd meg kell mutatnom Arminnak! Becsuktam a rajzfüzetem és inkább csak néztem a diákokat. Annyi ember és mind másmilyen. Az élet varázslata. Néhány percig csak bambultam.
- Castiel, ne bámuld a hátam, légy szíves!- sóhajtottam.
- Honnan tudtad?
- A lányok mind mögém pislogtak félve. Aztán elpirulva elfordultak. Csak rád reagálnak így.- mondtam.
- Jól van!- leült mellém a padra.
- Egyébként mit szeretnél? Nem Lysanderrel lógsz?
- Ő most a hugicájával van elfoglalva.
- Egyedül vagy? Menj oda a lányokhoz, biztos beszélgetnek veled!- mondtam nevetve.
- Tudod mikor! Azok elevenen megnyúznak!
- Annyira mented az irhád?
- Értékes vagyok, ha nem tudnád!- büszkén kihúzta magát.
- Ha te mondod...- a szememmel Armint kerestem. Mögöttünk volt az egyik bokorban. Ügyes!
- Min mosolyogsz?
- Semmin!- Armin éppen a zsebébe nyúlt Castielnek.
- A semmitől nem lesz jókedve az embernek!- mindjárt megvan!
- Tudod, hogy jó mindig a kedvem!- Armin kicsúsztatta a cigit és megszerezte.
- Jó vicc!- mondta nevetve. Mindketten nevettünk.
- Órán találkozunk!- intettem felé és elfutottam.
Arminnal találkoztam.
- Ügyes vagy, kölyök!
- Kösz, hogy elterelted a figyelmét!
- Szívesen!
Megmutattam neki a rajzot is és csak nevettünk rajta.

20. fejezet: Ezt nem értem (Armin szemszöge)

Mostanában mindenki olyan furcsa. Még a simjeim is megbolondultak. Az iskolatársaimról nem is beszélve. Castiel nem piszkált senkit pár napja, Dina máshogy öltözködik, Lysandernél ott van a jegyzetfüzete(!!!!!!), Nataniel mindig bealszik, illetve a tesóm sincs toppon. Egyedül én vagyok ugyanolyan, játszom ahogy szoktam. Ezen a hétvégén nagynéném elvitt egy erdőhöz, mondván: "Kell egy kis friss levegő, ha már azt a szart nyomod!" Igen, nagynéném nem szereti a játékaimat. De most furcsa volt, hogy csak engem hozott. Alexy otthon maradt horgászni. A nagynéném neve Sharon (Seron). Odaértünk az egyik erdő széléhez és gyalog mentünk tovább. Már teljesen kifáradtam amikor egy táborszerűséghez értünk. Nagyon ismerős volt, de nem tudom, hogy honnan. Nem voltak emberek, teljesen kihalt volt az egész. Egy nő sétál elénk.
- Szia, Sharon!- köszönti mosolyogva a nő.
- Szervusz, mester!- meghajolt előtte.
- Levizsgáztunk, hívj Noco-nak! És még mindig nem tudom, hogy miért hívsz mesternek.- tehát a neve Noco.- És ő ki?
- Ő itt a nővérem fia!
- Akiről meséltél?- kérdi mosolyogva.
- Igen.
- Szia, Armin! Sokat hallottam rólad!
- Jó napot!- mondom.
- Ne magázz, csak 24 éves vagyok. Nagynénéddel egy osztályba jártunk.
- Itt?- mutatok körbe.
- Igen. Gyertek, srácok!- kiáltott és egy csomó gyerek előjött.
- Ez milyen hely?- kérdezem csodálkozva.
- Egy assassin képző központ.- mondja és én hitetlenkedve nézek rá.
- De assassinok nem léteznek!
- Pedig itt látsz minket!
- És miért kellett idejönnöm?
- Ha assassin szeretnél lenni, kiképzünk. Ha nem, figyelni fogjuk minden lépésedet.
- De nekem ott a suli is!- ez kibúvó lehet...
- Melyik iskolába is jársz?
- A Sweet Amorisba.
- Hmmm...- elővett egy táblagépet a semmiből és párat húzott rajta.- Remek! Van ott egy emberünk, majd ő kiképez!
- És ki lenne ez az ember?
- Szerintem ismered! Hé, gyere elő!- kiáltott. Leugrott valaki a háztetőről.
- Nem vagyok süket! Most jöttem vissza és kapok feladatot?- lány az tuti.
- Inkább fordulj meg és nézd meg a tanítványod!- hátrafordult és mindketten hátrahőköltünk.
Ez Dina! Itt helyben összeszarom magamat! Hogy ez a lány ért a verekedéshez? Hagyjuk már!
- Üdv a valóságban Armin!
- Ő lesz a mentorom?- kérdezem Dinára mutatva.
- Nem tetszik? Akkor sajnállak!- vágta rá Dina.- Ez kemény meló, nem olyan mint a játék!
- Hé, nyugi!- mondom felemelt kézzel.- Inkább mutasd, hogy mit tudsz!
- Rendben! Rajtad jó lesz, vagy gyakorlóbábun?
- Rajtam.- úgyse tud bennem kárt tenni.
Egy pillanat alatt a földhöz vágott.
- Sokat kell tanulnod, zöldfülű!- mondták.
Egész nap gyakoroltunk. Megbeszéltünk minden teendőt és hazamentünk. Dina lesz a mentorom. Ez égő egy kicsit, nem? A lényeg az, hogy tanulnom kell tőle és 1 hónap múlva le kell jelentkezni. Phúú, jobb lesz ha elteszem egy kicsit a videojátékot.

19. fejezet: Bunyó és más... (Dina szemszöge)

- Hogy ketten beszélhessünk.- mondta Castiel.
- De miért?
- Szeretnék kérdezni tőled valamit.
- Mit?
- Értesz a harcművészetekhez?
- Igen.
- Segíts nekem megtanulni.
- Rendben, miért ne. És én mit kapok cserébe?- tudom, hogy geci húzás.
- Mondjuk... megtanítalak gitározni.
- Rendben. Suli után nálam?
- Oké.
- És hozz edzőcuccot. Szükséged lesz rá!- végig mértem lassan tetőtől talpig.
- Mit nézel ennyire?- elmosolyodott. Így olyan szexi.
- Téged. Kíváncsivá tettél...- közelebb mentem hozzá és a szemébe néztem. Rákacsintottam, majd elhagytam a tornatermet. Mi ütött belém?! Még sosem csináltam ilyesmit. Még sosem flörtöltem sráccal és miért pont Castiellel kellett kezdenem... Ezt nem értem. Vége lett a sulinak és hazamentem. Akkor most jön majd Castiel, estére pedig Nataniel. Ez se lesz könnyű menet! Hallom a csengőt. Kinyitom az ajtót.
- Hoztál edzőcuccot?- kérdeztem Castieltől.
- Igen.
- Akkor öltözz át a fürdőben, addig én is átveszem.
Ellökdöstem a fürdőig, majd átvettem az edzőcuccom, ami mindössze egy sporttop és egy térdnadrág. Castielt megvártam a fürdőajtóban.
- Gyere!- lehúztam az udvarra, amit már berendezgettem. Néhány fegyver, dobókés, katana, gyakorlóbábu, minden van! Castielen egy pulcsi van meg egy bő nadrág.
- Hagyjuk már! Most mutasd, milyen ruhában szoktál IGAZÁBÓL edzeni.- levetette a pulcsit.
Én elnevettem magam. Oké, ha játszani akarsz... Odamentem hozzá, és meglepetten nézett. A tekintete átcsúszott a dekoltázsomra. Az ujjaimat a pólója alá csúsztattam egy kicsit. Megragadtam és egy határozott mozdulattal lehúztam róla. Még egy trikó is volt rajta. Azt viszont egyszerűen lerántottam róla.
- Szerintem te így szoktál edzeni.- mondtam mosolyogva.- A felsőtested jó szálkás, az izmod nem felfújt. Ez jó!
- És most mutasd te is, hogy miben szoktál edzeni.- egy pulcsi is volt rajtam.
- Oké, így jó?- levettem a pulcsit és csak nézte a hasam, mivel nekem is voltak enyhe kockáim.- Először tartok egy bemutatót, hogy te is lásd, hogy mit tudok. A szabad kezest vagy a késeset mutassam?
- A szabad kezest.
Bemutattam neki a szabad kezest. Konkrétan agyonvertem a bábut fél perc alatt. Castiel szája tátva maradt.
- Kezdhetjük?
- Ja.
Próbáltam az alapvető mozgásokat megtanítani neki. Mire délután lett, teljesen kifáradt. Jó a fizikuma meg minden, csak lusta. Ez több, mint a súlyzók emelgetése. Még egy utolsót rúgtunk, de megcsúsztunk és a földön landoltunk. Castiel alattam, én meg a hasán ülök. Mindketten elmosolyodunk és káprázott a szemem. Mintha Castiel fejét pirosabbnak láttam volna, mint amilyen máskor szokott lenni. Haha én beszélek, mi? A fejem már rákvörös...
- Mi az piroska?- kérdezi vigyorogva.
- Semmi, semmi!- leszálltam róla.
Felmentünk a szobámba ahol előkapta a gitárját. Megmutatott egy egyszerű kottát és eljátszotta. Valahogy sose azt a hangot találom el amit kéne. Még jó párszor megmutatta, de nem tudom egyszerűen eljátszani! Egyszer csak leült mögém és az ölébe húzott. De olyan gyorsan, hogy reagálni se volt időm. Az ujjait az ujjaimra tette és úgy játszottunk. Olyan jó volt Castielnek nekidőlni, olyan jó érzés, hogy a keze az enyémhez ér... Mit gondolok itt?! Mit olvadozok?! Hmmmmm??!!! Már magamon se igazodom ki. De most tetszik.... vagy nem... szórakozik... vagy komolyan gondolja... Phüüü! Utálom magam! Castiel keze levándorolt az enyémről. Körülfonta a derekam, mintha védelmezni akarna.
- Mit csinálsz?- kérdezem halkan.
- Rosszul tartod a gitárt.- látom hogy hazudik.
Én annyiban hagytam. Próbáltam gitározni, mikor azt veszem észre, hogy Castiel ujjai már a hátamnál vannak.
- Hé, mit cs...- nem tudtam befejezni a mondatot mert megcsókolt.
Ledermedtem. Most mi van? Életemben először csókolnak meg. Lehajtom a fejem.
- Ezt miért csináltad?- kérdeztem halkan.
- Az nem lényeg. Én megyek.- mondta és eltűnt a szobából.
Felkaptam a fejem és még Nataniellel is beszéltünk meg korrepetálást. Elkezdett csörögni a telefonom.
- Haló?
- Szia, itt Nataniel. Bocsi nem tudok menni, mert kijött az allergiám.
- Semmi baj, jobbulást!
- Köszi, szia!
- Szia!
Akkor nem. Lefeküdtem aludni, de egész éjjel forgolódtam. Ez is Castiel hibája! Miért kell olyan vonzónak lennie? És miért csókolt meg? Hallottam róla pletykákat, hogy baromi perverz meg hogy csak játszik a csajokkal. Mibe keveredtem már megint?

18. fejezet: Szia, cica... (Dina szemszöge)

Majd megmutatom én neki! Tudok nőies is lenni, csak az elmúlt években a fiús énem kellett. Vége lett a sulinak és hívtam Rosát.
- Divatriadó!- mondja, miután mindent elmondtam neki.
- Mit csináljak?- kérdeztem kétségbeesetten.
- Menjünk vásárolni!- mondja csillogó szemmel.
- Oké.- egyeztem bele gyanútlanul.
Elmentünk a plázába. Mutogatott nekem ezt-azt, de egyik sem tetszett. Egyszer csak elbújtam az egyik állvány mögé.
- Mi az?- kérdi Rosa.
- A fiúk... Erre jönnek!
- Gyere gyorsan!- mondta és betaszigált az egyik próbafülkébe. Csak Castiel nehogy meglásson, mert itt halok meg!
- Sziasztok fiúk!- hallottam Rosa hangját.
- Egyedül jöttél vásárolni?- Lysander is itt van?
- Nem, Dinával jöttem.- nehogy lebuktass, te szerencsétlen!
- És merre van?- hallom Castiel hangjában a gúnyt.
- Átment a sportboltba.- isten vagy, Rosa!
- Akkor megkeressük!- vágta rá Castiel.
Vártam egy kicsit, majd Rosa bedugta a fejét. A sport bolt a pláza túlvégében van, nem kerülnek elő egyhamar. Kijöttem a próbafülkéből. Később beültünk egy fagyira Rosával. Ő már tele volt zacskókkal, amíg nálam semmi sem volt. Ez így nem lesz jó! Valaki megfogta a vállam. Megragadtam és majdnem kicsavartam az ujjait.
- Mit csinálsz, ember?!- hallom Castiel hangját.
- Ne ijesztgess!- mondtam nevetve.
- Megtanultam.- ült le mellém.
- Mi az?
- Hogyhogy mi?
- Ez a közelség. Régen az arcom látványát se bírtad!
- Az régen volt!- mondta Castiel egyenesen a szemembe. Rosa mosolyogva nézett minket, Lysander pedig a kajával volt elfoglalva.
- Mit szeretnél?- kérdezem mosolyogva.
- Fogadást kötni!
- Mifélét?- kíváncsivá tett.
- Ha holnap olyan nőies leszel, hogy engem is elbűvölsz, akkor te nyersz!- ez érdekesen hangzik.
- És mi a tét?
- Ha én nyerek, a csicskám leszel egy hétig!
- Ha pedig én, akkor én rád uszítom Ambert és neked tűrnöd kell egy hétig!- megrángott.
- Rendben!- mondta és belecsaptunk egymás tenyerébe.
- Rosa, menjünk!- mondtam.
- Éppen javasolni akartam.
- Sziasztok, srácok! Holnap találkozunk!- mondtam jókedvűen.
Találnom kell valamit!
- Nyugi!- mondta Rosa.- Dögös lányt faragunk belőled!
- Köszi! Te vagy a reménységem.
- Az egész nagyon egyszerű! Olyan lány legyél, aki megmozgatja a fiúk fantáziáját. Ne legyél kurvás, de zárkózott se! És az aranyszabály: légy kedves, de ne játszd meg!
- Értem. De gyakorolnom kell!
- Ne aggódj! Hívtam segítséget!- az ajtó felé biccentett és a lányok voltak ott.
Mindenkinek a nyakába ugrottam. Nevetgéltünk és elmeséltem a fogadást Castiellel.
- Segítünk!- vágták rá a lányok, és Alexy.
Egy csomó ruhát néztünk és végül meglett! Olyan jól áll! Otthon még szétnéztünk egy kicsit, meglett az egész szerelés. A második lépés a natúr smink volt. Rosa folyton mondogatott valamit az önbizalomról, de az könnyen átmehet önimádásba. Minden készen áll a holnapi naphoz!
"Másnap"
Ma kiszökdécseltem az ágyamból és felvettem a nőies hacukámat. Hmmm... Majd megszokom! Felvettem a fejhallgatómat és elindultam. Már majdnem elkéstem a fránya smink miatt! Sosem tettem fel még, ez az első és utolsó alkalom! Meg kell nyernem a fogadást! Azért egy előtte utána kép még belefér.

Azért látszik a különbség! Elérkeztem a suliba, a megmérettetés helyszínére.
- Remekül nézel ki!- mondta Iris.
- Remélem ez így jó lesz.
- Szerintem igen. Mosolyogj és légy kedves!- mondta Iris és eltűnt a szemem elől.
Be kell mennem a DÖK- terembe, meg kell kérnem Natanielt, hogy korrepetáljon. Bukásra állok matekból és mindjárt itt a félév. Egyenesen odamentem és elővettem a legragyogóbb mosolyomat. Bekopogtam, nem válaszol senki. Benyitok és mit látok? Ezt.

Bealudt? Bár ha jobban megnézem, egészen aranyos arca van. Simogatni kezdem a haját, mire elmosolyodik. Olyan békés arca van, amikor nem dolgozik. Lassan kinyitja a szemeit és rám mered. Én még mindig mosolygok.
- Te ki vagy?- kérdezi.
- Meg sem ismersz?
- Meg kéne?
- Én még mindig Dina vagyok.
- Dina? Nagyon megváltoztál!
- Köszönöm! Kérhetek valamit?
- Persze, mit?
- Segítesz matekból? Sajnos bukásra állok belőle.
- Igen, segítek.
- Köszi!- a nyakába ugrottam. Majd kiszorítottam a szuszt belőle. Mikor észbe kaptam, hogy mit csinálok, piros lettem, mint a paprika. Elengedtem és elhebegtem egy "köszi"-t. Megbeszéltük, hogy este nálam gyakorlunk. Kimentem a teremből és kiszusszantam a folyosón. Még mindig elpirulok, ha rágondolok. Olyan meleg volt a karjai közt, olyan biztonságos. Siettem órára. Vége lett, de olyan jót beszélgettünk Rosával. Kimentünk az udvarra és folytattuk az órai tanácskozást.
- Hé, cicus!- hallom a hátam mögül.
- Ne fordulj hátra, Dina! Ez Dake, szinte mindenkivel kikezdett a suliban, állítólag meg is erőszakolta a lányokat!- mondta Rosa és beugrott. Ő a harmadik célpontom. Több lányt megerőszakolt, a vízbe fojtotta őket(?). Azt mondják, olyan állatias sárma van, hogy senki nem tud neki ellenállni. Nem fordultam hátra, Rosa kedvéért. Pedig megtéptem volna, az tuti. Tovább beszélgettünk, amikor valaki megfogta a derekam. Én pedig földhöz vágtam.
- Castiel?!- kérdeztem és fölé hajoltam.
- Dina, te vagy az?
- Igen, de tudod, hogy nem szeretem, ha figyelmeztetés nélkül hozzám nyúlnak.- néztem rá.
Rosa meglökött így Castiel mellkasára csapódtam. Elpirosodtam, mint az állat és felálltam. Castielt is felrántottam.
- Jól nézel ki!- szaladt oda Lysander is.- Nem igaz, Castiel?- ő csak nézett rám nagy szemekkel.
- Hahóóó, Castiel!- lengettem a kezem az arca előtt.
A hülye magához ölel. Én kapálózom, mint a nem tudom mi, ő meg csak szorít. Végül lenyugszom és én is visszaölelek. Elengedtük egymást és csak néztük egymást mosolyogva.
- Te nyertél!- mondta végül Castiel.
- Nyugi, nem hajtom be. Nem akarlak megkínozni.- mondtam kedvesen.
- Örök hála!
- Hé, Lysander!- mondtam, mert menni készült.
- Hmmm?
- Gyere ide!- mondtam és idejött. Adtam két puszit az arcára.
- Ezt miért kaptam?- kérdezi zavarban. Szegény elpirosodott.
- Ha Castiel ölelést kap, te minimum puszit érdemelsz!- mondtam nevetve.
Felnevettünk és még beszélgettünk. Egyszer, amikor Castiel elhallgatott a beszéddel, nekem rontott. Hirtelen volt, elkapta a lábam és felkapott a hátára.

- Mit csinálsz?- kérdeztem szinte suttogva.
Ő elfutott, persze velem együtt a tornaterembe. Átment az egész tornatermen és lerakott.
- Castiel, mi ütött beléd?
- Rajtad kívül? Semmi.
- Miért hoztál ide?
- Hogy ketten beszélgessünk.

17. fejezet: Veszekedés (Lysander szemszöge)

Castiel folyton Dináról kérdez. Tudja, hogy én tudok valamit amit ő nem és ez csípi a csőrét. De mostanában olyan furcsa. Gyakran elbambul, illetve sokszor nézelődik, mintha valakit keresne.
- Haver, mi van?- kérdeztem tőle, de csak dühösen hátra fordult.
- Mi lenne?! Felmegyek a tetőre.- mondta és ott hagyott.
Éppen felment a tetőre, amikor az ajtóhoz léptem. Nem volt vele senki. Most beszélhetek nektek (igen te kedves olvasó) magamról egy kicsit. Én nem vagyok egyszerű ember. Én úgymond egy fejvadász vagyok, de nem evilági bűnözőket fogok el. A húgom is ilyen, ő a hangjával van megáldva. Én csak bűvigéket tudok, de az is sült el rosszul. Egyszer egy lányt próbáltam így tőrbe csalni, de valami mást mondtam és azóta ő kerget engem. A lényeg az, hogy Dina nagy bajban van, mert az ő neve is bekerült a bingó könyvünkbe. Szóval sokat ér élve vagy akár holtan is. A medál ami nála van, nem is tudja mekkora erő van benne.Ha akarja összedől a világ is. Már néhány társam a nyomában van. Szerintem még ő is tartogat nekünk pár meglepetést. Ezért nem szabad, hogy Castiel megtudja, hogy mik vagyunk. Egyszer el kell neki is mondanunk és az nem lesz könnyű menet. Én is a másik alakomban így nézek ki:

Nos, ez van... A húgom rohan felém.
- Baj van!
- Mennünk kell?
- Egy foglyot behoztak, aki beszélt nekik Dináról.
Ja, a húgom pedig így néz ki:

- Beszélnem kell vele!- mondtam.
- Ne! Neked itt kell maradnod! Majd én.
- Hugi, bízom benned!
- Ne félts!- mondta majd elment.
Castiel lejött a lépcsőről és nézett rám.
- Kivel beszéltél?- kérdezte.
- A húgommal. Miért?
- Ja, csak csaj hangot hallottam.
Még jó hogy nem hallotta a beszélgetést. Kimentünk az udvarra és megláttam Dinát, éppen rajzolt. Még sosem láttam egy rajzát se, ezért közelebb mentem. Egy női alakot ábrázolt egy különös ruhában.

Ilyet még sose láttam, ami furcsa. Castiel is jött velem és ő is látta a rajzot.
- Mit rajzolsz?- kérdezte Dinától.
Ő felkapta a fejét, becsukta a rajzos füzetét és mérges arcot vágott.
- Mit akartok?- kérdezte.
Amíg Castiellel vitatkozott, megvizsgáltam a nyakában lévő medált. Ez lenne olyan értékes? Bármelyik bolhapiacon be lehet ilyet szerezni. Annyira elmélyedtem a medálban, hogy Dina homlokon pöckölt. Ekkor éreztem a medál erejét, ami elsöprő volt.
- Mit vizsgálsz olyan erősen?- kérdi kedvesen.
- Öhm... Mi?- nem hallottam.
- Ne nézd a medálom, jó?
- Persze!
- Tudsz kedves is lenni?- kérdezi gúnyosan Castiel.
- Veled nem, vöröske!- mondta nevetve Dina.
- Kit nevezel vöröskének?!
- Téged pávagyerek!
- Te meg nem is vagy nő! Úgy viselkedsz, mint egy férfi!
- Van női oldalam is! Megmutassam?- már üvöltöztek.
- Légy szíves.- mondta Castiel lassan.
- Holnap meglátod.- ment el dühösen.
Már én is kíváncsi lettem, mit hoz a holnap!

16. fejezet: Hogy is mondjam? (Dina szemszöge)

Tegnap Castiel megígérte, hogy benéz, a sebeimet illetően. Éppen edzettem, mint mindig. Egyre többet, gyorsabban, erősebben! Viktor nem győzhet le! Épp elég volt, hogy kétszer is gyereknek néz. Viktorról gondolkodtam és akkor megszólalt a csengő. A fegyveremmel gyakoroltam. Az udvaron voltam, így nem hallottam a csengő zaját. Castiel a hátam mögött jött be, gondolom meglepte, amit látott.

A felemás térdvédő csak fokozhatta ezt. A vállamra tette a kezét, én meg ráfogtam a fegyvert. Amint leesett, hogy miért jött, a fegyvert eldobtam.
- Bocsi, kicsit ideges vagyok.- mondtam.
- Inkább meg se kérdezem... a sebeid rendben vannak?
- Persze. Legalábbis nem véreztem el.
- De azért átcserélem.
- Semmi szükség rá!
- Szégyenlős vagy?- kérdi gúnyosan.
- Nem, dehogyis!- mondtam kipirulva(!!!!!).
- Akkor gyere!- és behúzott a házba.
Felmentünk a szobámba és levettem a pólóm. Elpirultam, mert még sosem voltam egy szál melltartóban egy fiú előtt se! Szerintem ez elég indok!
- Miért pirosodtál el?- kérdezte, miközben a kötést levette.
- Öhm, mhm.- köhögtem és már olyan piros voltam, mint Castiel haja.
- Kész! És remélem, hogy még ma válaszolsz.
- Kérsz valamit inni?- tereltem a témát.
- Ügyes terelés. De akkor is válaszolnod kell!- mondta nevetve. Közelebb hajolt, már csak egy ujjnyi volt a szánk között és már csak egy árnyalat az arcomnak, hogy kigyulladjon. Akkor hirtelen elvette onnan az arcát és nevetett.
- Neked még nem volt pasid!- vágta rá és szétterült az ágyamon.
- Honnan veszed?!- igaza van.
- Úgy elpirultál, hogy nekem kéne a hajamra olyan árnyalat.
- Hihi, ez igaz.
- És honnan van fegyvered?- gyors a témaváltás. Ez gyanús...
- Otthonról. Van fegyvertartási engedélyem.- látnád a tőrjeimet...- és nem mondom meg a munkámat, a lövöldözés pedig csak hobbi.- elég komoly hobbi, de tényleg csak a szabadidőmben foglalkozom ezzel. Egyébként tőröket és késeket használok, meg persze a csuklópengét.
Lementünk az emeletről és adtam neki inni. Én addig edzettem tovább. Úgy nézett rám, mint egy hülyére, amikor a botomat a kezembe vettem.

De egyből lehervadt a mosoly az arcáról, amikor elkezdtem forgatni. Hitetlenkedve nézett rám, majd odajött.
- Ezt hol tanultad?
- Hmm... Az titok.- vigyorogtam bele a képébe.
- De ne legyen az.- hallottam egy ajtó csukódást. A bottal felfegyverkezve mutattam Castielnek, hogy maradjon csendben. Ő mondani akart valamit.
- Mié....- befogtam a száját.
Kimentem a nappaliba és készültem a csapásra. Lendültem egyet és csaptam.
- Áááá....- hangzott a botom felől.
- Lysander?!?!- kiáltottam.- Mit csinálsz itt?
- Haver rendben vagy?- kérdezte Castiel.
- Igen. Dina, üzenetet hoztam.- átadott egy papírfecnit.
"Dina, ha azt hiszed, hogy nem tudlak elkapni, tévedsz! Én fogom megkapni a jutalmat, amit a fejedre tűztek ki az itteniek között. Sok szerencsét!"
- Ki írta?- kérdeztem.
- Nem tudom. Nincs odaírva?- mondta Lysander.
- Nincs.
- Mi áll benne?- kérdezte Castiel.
- Egy megbízás.- hazudtam. Lysanderre néztem és bólintott.
Nem szabad megtudnia, hogy assassin vagyok. És most vadásznak is rám. Beszélnem kell Noco-val. Arrébb rángattam Lysandert.
- Elolvastad?
- Igen.
- És tudod, hogy mivel foglalkozom?
- Nem.
- Helyes. Castielnek, ne mondd, hogy mit olvastál a levélben. Elkezdene szaglászni utánam.
- Rendben.
- Ezt értékelem benned!- mosolyogtam.
- Mit?- mosolygott vissza.
- Hogy nem kérdezel soha semmit.
- A kíváncsiság nagyon rossz tulajdonság.
- Ez így van.
Elzavartam a fiúkat, én leültem az asztalhoz. Hogy mondom el majd nekik, ha eljön az ideje? Vajon hogy fognak reagálni? Vagy máshogy tudják meg? Viktor fogja nekik elmondani, vagy más? És mi ez a sok kérdés? Na mindegy. Megcsörren a telefonom. Ismeretlen szám, de felveszem.
- Halló?- szóltam bele.
- Meg fogsz halni!- hangzott.
- Iris, ne szórakozz!- nevetés hangzott.
- Jól van, na!
Beszélgettünk egy darabig, majd letettem. Ez a nap se volt semmi!

15. fejezet: Baráti szívesség? (Castiel szemszöge)

Már egy jó ideje, hogy Dina ide jár. Mégis egyikünk se tud róla semmit. Engem ez kezd zavarni, de úgy vagyok vele, hogy majd elmondja, ha akarja. Éppen mentem haza, amikor Lysander elém rohant.
- Mi az?- kérdeztem flegmán.
- Gyere!- azzal megragadott, és húzott magával.
A kórház elé mentünk, egy mentő épp akkor ért be. Meglepetésemre Kentin pattant ki belőle, utána a mentők valakit leemeltek a kocsiról.
- Dina?
- Igen, ő az.- mondta Lysander.
- Hogy történt ez?
- Félájultan egy árokban hevert, a mellkasa fel volt vágva.
Mibe keveredett? Odamentünk a mentőshöz, ő is ezt mondta.
- Mikor tér magához?- kérdezte Lysander.
- Maximum 1 óra.
- Köszönjük.
Leültünk a váróba és megvártuk, amíg összevarrták a sebét. Betolták a kórterembe és bementünk hozzá. Éppen aludt. Még sosem láttam ilyen közelről. Olyan ártatlan és olyan deszka. Tudom hogy nem tartozik ide, de na! Mégis meg volt a szépsége. Leültünk mellé. Pár pillanat múlva nyöszörgött.
- Viktor...- nyögte.
- Mit motyogsz?- kérdi kedvesen Lysander.
- Ügyfél...- motyogta.- kiskorú...
- Ezek mit jelentenek?- kérdi tőlem.
- Nem tudom.
- Noco...- nyögte- jelentés... drog... gyilkos... én...
- Szegény összevissza beszél.- mondta Lysander. Nem hiszem...
Lassan kinyitotta a szemeit.

- Mi történt?- kérdi Dina.
- Ezt mi is kérdezhetnénk.- mondtam.
- Nyugi, Castiel. Dina, felvágták a mellkasodat.
Dina hirtelen éberebb lett és a nyakát fogdosta.
- Nem, ez nem lehet! Nem nem és nem! Hol van, merre ment? Utána kell mennem!- mondta hisztérikusan.
- Nem megy innen sehova! Itt marad míg be nem forr a sebe.- jött be a doktor.
- És az mennyi idő?
- Nem volt mély a seb, így már holnap haza mehet!- Dina ökölbe szorította a kezét.
- Már megint nem vett komolyan! Ezt benézi, várni fogom!- motyogta.
- És otthonra kell valaki, aki lecseréli a kötéseit!- mondta az orvos.
- Megoldom!- mondta kedvesen Dina.
Az orvos kiment és helyette Kentin tépte fel az ajtót. Dina elmosolyodott.
- Nyugi, még a kezedben marad!- mondta nevetve, ami átváltott köhögésbe.
Dina elmesélte Kentinnek, hogy mit mondott a doki.
- És ki fogja cserélni a kötéseidet?- kérdezte Lysander.
- Én nem tudok, a nagyihoz megyek!- mondta Kentin.
- Nem baj!- mondta Dina.
- Nekem meg fellépésre kell kísérnem a húgom.
- Sok sikert neki!- mosolygott.- Castiel, akkor segítesz?
- Ja, miért ne?
- Akkor holnap suli után átjössz?- kérdezte.
- Majd suli helyett megyek.
- Nekem édes mindegy. Akkor jössz, amikor neked tetszik!- mondta olyan stílusban, mint én.
- Megbeszéltük.- mentem ki a szobából.
A többiek még ott maradtak beszélgetni. Valahogy mintha szúrós tekintetek lettek volna a hátam mögött. biztos csak képzelődöm. Akkor holnap Dinához is mennem kell. Most már tartozik egy baráti szívességgel.

14. fejezet: Árnyak közt (Dina szemszöge)

Amikor magamhoz tértem, minden megváltozott. A szoba nem abban a kellemes vörös színben ragyogott, mint eddig, hanem olyan rideg volt. Az egyik bútorhoz voltam kötve. Az ágyam feldúlva, a cuccaim a padlón. Dobogást hallottam a lépcső felől. Pár pillanat múlva kinyílik az ajtó. Egy fiú lép be és odajön hozzám.
- Hol van?
- Hm.öhm.mmh- be van kötve a szám, te IQ bajnok!
- Mi?- elharaptam a kendőt.
- Ha be van kötözve az ember szája, nem tud beszélni!!!!!- vágtam oda.
- Ringyó, hova tetted a medált?
- Hogy neveztél, fatökű?! Még arra sem vagy képes, hogy a valódi arcodat mutasd! Ezt a nyálgép stílust hagyd el, nem áll jól!
- Nagy szavak egy kislánytól!
- Oldozz el, és meglátod mennyire vagyok kicsi!- mondtam.
- Ki akarsz jönni a hóra?!
- Veled egy trópusi nyaralás, apukám!
- Oké, oké!- elvágta a köteleimet.
Kimentünk a hideg udvarra. Felkészültünk mindketten. Neki a medál, nekem a becsületem kell. Elkezdtünk harcolni, ez egy vérprofi! Egyszer megfogta a nyakamat és magához húzott.

A haja zöld melíros volt. Elég érdekes figura, de piszok erős! Éreztem, hogy végem van. Átengedtem magam és nem ellenkeztem. Meglepetésemre elengedett és hátat fordított. Dörzsöltem a nyakam.
- Miért?- kérdeztem.
- Rosszul aludnék, ha megölnék egy gyereket.- azzal elsétált. Fura...
"Másnap"
Ki lehetett az? Olyan megigéző volt a tekintete. Így gondolkodtam, ahogy mentem a suliba. Ma volt a szereplőválogatás. Be kell kerülnöm, Rosáért! Kikérdeztek minket, hogy milyen színdarabot szeretnénk.
- Amiben meg kell ölni valakit.- olvasta a tanár a beadott lapok egyikén. Nem az enyém volt, de sejtem kié lehet.
- Ki támogatja a Bérgyilkos bosszúja című színdarabot?- majdnem kiestem a padból és a fiúk is mellettem voltak. És ez lett, most már izgatott vagyok. Eljött a válogatás ideje. Én Livia szerepére pályázom, a bérgyilkosok vezetőjének. Elkezdődött és Amber ugyanazt pályázta meg. Mindenkinek részt kellett venni az osztályban a színdarab összeállításában. Én kerültem a színpadra és kaptunk egy ideiglenes jelmezt.

Nagyon jól áll! Máris imádom! Eljátszottam és tapsot kaptam a végén. Jövő héten kifüggesztik az eredményt. A cuccomat elhagytam valahol és közben besötétedett. Bementem az osztályterembe és megtaláltam. Kimentem a folyosóra és dobogást hallottam. Kezdtem bepánikolni. Egy árny jött felém és ezt mondta:
- Te nem lehetsz itt!
- Áááááááááááááááááááááááá- feleltem és elfutottam a sulinak arra a pontjára amit nem ismerek.
Jött utánam és leütöttem.
- Mit csinálsz?- kérdezi nyöszörögve.
- Lysander?
- Mit hittél?
- Gyere segítek!- felrántottam.- Mit keresel itt?
- A zenekarral próbálunk.
- Zenekar?
- Igen, odalent próbálunk, mivel annak a teremnek nagyon jó az akusztikája.
- Akusztika?
- Gyere!- kéz a kézben mentünk le.
Az állam leesett amikor a fehér hajú csajt láttam akivel nagyon beszélgetett. Vajon járnak?
- Dina, ő itt Cassandra (Kasszandra).
- Örülök.
- Én is. Lys nagyon sokat mesélt rólad. Nem is tudod, mennyit tud otthon beszélni!
- Együtt éltek?
- Hát hogy máshogy?- kérdi Cassandra.
- Csak nem teszem ki, hiszen a családunk tagja!- mondta Lysander.
- Jó kapocs lehet köztetek.
- Igen.- mondta és megölelte. Tikkelni kezdett a szemem.
- Nagyon jó a kapcsolatunk, ahhoz képest, hogy a húgom.- mondta Lysander. HÚG, MOST KOMOLYAN?!!!!!???!!!!! Kiakadtam, filmszakadás, minden.
- Miért nézel így?- kérdezte Lysander.
- Semmi, semmi.- mondtam és indultam volna.- Én nem is zavarlak titeket, sziasztok!
- Várj!- fogta meg a kezemet Cassandra.- Beszélhetnénk?
- Persze!- elmentünk egy kicsit távolabb a többiektől.
- Figyelj, össze kell jönnöd Lyssel.- kezdte. Vágtam egy ledöbbent fejet.
- Miért kéne?
- Te vagy az első, akit szimpinek tartok, és már láttad, hogy van tehetségem az énekléshez. Ráadásul túlélted!
- Te voltál a patak mellett?
- Igen!
Most, hogy így vissza gondolok... Ahogy itt áll előttem, tényleg olyan...

És tényleg olyan, mint Lysander. Elbeszélgettünk egy kicsit, utána már Castiel kért szót.
- Cassy, elkezdhetjük?
- Persze, nyugi! Az idegesség árt a szépségnek!- mondta viccelődve.
Tetszik nekem ez a lány! Ők próbáltak, én hazamentem. Magamban végigvettem a nap eseményeit. Mibe keveredtem!