37. fejezet: Egy vendég (Dina szemszöge)

Végre itthon! Beléptem a házamba és látom, hogy minden olyan, mintha új lenne. Gondolom ez Noco érdeme. Lecuccoltam és elindítottam a gépet. Facebookon 345 értesítés várt. Úr isten, ezek is unták a fejüket... A csengő hangja szakította meg a gondolatmenetemet. Leszaladtam és kitéptem szinte az ajtót.
- Sam!- a nyakába borultam, mintha a halálból jött volna vissza.
- Szia, Dina! Figyelj már, megfojtasz!!!!- mondta fuldokolva.
- Bocsi, de annyira örülök neked!- mondtam miután elengedtem.
- Én is örülök neked.- mondta és behívtam.
Bejöttünk és leültettem a kanapéra.
- Kérsz inni valamit?- kérdezem.
- Kávé van?
- Persze!
- Akkor azt kérek.- mondta egy ásítással körítve.
- Hosszú volt az út?
- Csak a szomszéd városból jöttem. De éjszaka nem aludtam semmit.
- Talán vendéged volt?- kérdeztem, miközben kávét készítettem.
- Nem. A célpontom mindig este mozgott.
- Velem is volt ilyen!- mondtam, mikor odavittem neki a kávét.
- Kösz. A lényeg az, hogy végeztem a listával.
- És összejöttél valakivel?- kérdeztem.
- Ami azt illeti, igen. A neve Karol.- mondta a semmibe bámulva. Ledermedtem, amikor hallottam ezt a nevet.
- Hogy néz ki?- kérdeztem gépiesen.
- Hosszú fekete haj, aranybarna szem. Visszafogott és okos.- mondta.
- Csak tetszik vagy össze is jöttetek?
- Csak tetszik. Miért?- kérdezte, miközben rám nézett.
- Ő a nővérem.- mondtam halkan.
- Akkor azért emlékeztetett rád!- mondta elgondolkozva.
- Merre van?- kérdeztem.
- Még mindig a szomszéd városban.
- Ő egy templomos... El sem hiszem, hogy itt van...- mondtam a medált szorongatva. És akkor minden világossá vált. A Kr, az ő rövidítése. Ő küldte rám a bérgyilkosokat. A medál kell neki. Meg kell találnom azt, amit az álmomban láttam.
- Mit beszélsz? Ő egy templomos?
- Igen. A saját nővérem bérgyilkosokat küldött rám az elmúlt időben.- mondtam.
- Most már nem is jön be annyira! És mit tervezel?- kérdezte és tanácstalanul néztem rá.
- Nem tudom. Hiszen a testvéremről van szó.
- De ő egy templomos! Meg kell ölnünk!
- De hogyan?- kérdeztem.
- Segítek neked, oké? Beköltözhetek ide egy kis időre?
- Persze, gyere csak!- mondtam mosolyogva.
Ekkor megszólalt a csengő. Kinyitottam és Castiel állt az ajtóban.
- Dina, ki az?- kérdezte mögülem Sam.
- Sam, ő a pasim Castiel! Castiel, ő itt a barátom Sam!- mutattam be őket egymásnak.
Ők csak szúrósan méregették a másikat. Castiel magához ölelt. Én hagytam, de egy kis idő múlva kibontakoztam az ölelésből. Castiel féltékeny lenne? Mondjuk van mire! Sam most így néz ki:

Imádom ezt a tetkót! Még mindig szúrósan nézték egymást, majd Sam rám nézett.
- Jól választottál! Ő ki fog tartani melletted.- mondta és visszaült meginni a kávéját.
- Nyugodtan cuccolj be, Castiellel elmegyünk sétálni.
- Oké!- mondta.
Én becsuktam az ajtót, Castiel még mindig döbbenten állt.
- Ki ez a csávó?- kérdezi.
- Ő Sam. Olyan, mintha a bátyám lenne. Együtt nőttünk fel.
- Oké, és mit keres itt nálad?
- Segít végrehajtani egy megbízást.
- Ő is assassin?
- Így van. Mondtam, hogy együtt nőttünk fel!- mondtam nevetve.
- És hozzád fog költözni?
- Féltékeny vagy?
- Nem!- vágta rá gyorsan. Túl gyorsan...
- Dehogynem! És ne aggódj, csak te vagy nekem és senki más!- mondtam és megcsókoltam.
- Én is így gondoltam!- mondta azzal a mosolyával, amitől elolvadok.
- Álljunk meg!- mondtam Nataniel háza előtt. A dzsekimben lapult 5 zacskó vér.
Becsengettem és Castielt addig hagytam cigizni. Nataniel kinyitotta az ajtót és várakozóan nézett rám.
- Tessék, a szállítmány!- mondtam és a kezébe nyomtam a vért.
- Életmentő vagy! Köszönjük!- mondta.
- Szívesen. Na szia!
- Szia!- becsukódott az ajtó.
- Ez mi volt?- kérdezte Castiel.
- Nataniellel megegyeztünk és én tartom a szavam.- mondtam és tovább mentünk.
Egy idő után visszaérkeztünk a házamhoz. Egy fekete motor állt a ház előtt. Sam berendezkedett. Castiellel elbúcsúztunk (20 percig csak azt csináltuk). Bementem a házba és a kardok szétdobálva, a mérgek a konyhapulton...
- SAM!!!!!!- kiabáltam.