29. fejezet: Érdekes körülmények (Dina szemszöge)

Arra emlékszem csak, hogy a kórházba megérkeztem, Castiel karjaiban. Borzalmasan fájt minden lélegzetvétel. Elsötétült minden. Kis idő múlva egy réten találtam magam, fák és bokrok mindenütt. Otthon érzésem volt. Itt akartam maradni örökre. Felálltam és egy virág pattant ki a talpam alól. "Tépd le" hallottam.

Gyönyörű szirmai szinte izzottak. Akartam. Hallgatva a hangra letéptem. A kezemben tartottam, elkezdett hervadni. Mikor teljesen elhervadt, a rét, a fény, a vidámság eltűnt. Csak a komor sötétség maradt. Mikor a szemem hozzászokott a sötétséghez, egy csőrendszert láttam magam előtt. "Indulj, keresd a kiutat" hallottam ismét a hangot. A hátam mögül ijesztő hangok hallatszódnak. Lassan megfordulok és egy lányt látok magam előtt.

A karja be volt kötözve, egy csövön pihentette.
- Ki vagy te?- kérdeztem félve.
- Te.- csak ennyit mondott.
Elkezdtem hátrálni. Azok a zöld szemek bánatosan néztek rám. Ez tényleg én vagyok. De ez a lány meggyötört volt és fáradt.
- Hogy jutok ki innen?
- Először mutatok valamit!- mondta és a csövek eltűntek.- Én vagyok a tudatalattid! Figyelj rám! Ki kell szabadulnod ebből a börtönből!
Felemelte kezeit és hirtelen fényesség támadt. Nem igaz, hogy ki akarja sütni a szememet! Aztán a tér formálódni kezdett. Egy nagy tölgyfa rajzolódott ki a fényből.
- Felismered?- kérdezi.
- Igen. Ez a fa áll az udvaromban.- mondtam és elmosolyodott.
- Nézzünk bele!- odament és elnyelte a fa. Én sietve követtem.
A fában az udvarom rajzolódott ki. Castiel edzett éppen.
- Miért hoztál ide?- kérdem.
- Most a fa megmutatja nekünk, mi történt valójában.- mondta és intő mozdulatot tett.
Mintha hangot adtak volna a tévére, úgy töltődött meg minden hangokkal. De nem csak a természet hangjai voltak... Mintha Castiel beszélt volna. Felé fordultam és csak rá koncentráltam. A suttogása felerősödött. Hallottam amit gondolt és érzett. "Nálam nem lesz jobb egy lány! Főleg nem Dina. Én akarom őt védelmezni, nem fordítva! És most bent vannak Arminnal, kettesben! Ki tudja, hogy mit csinálnak éppen! Edzenem kell, hogy megfeleljek Dinának. Sose érdekelt ennyire egy csaj sem mint ő!" ezt gondolta. Én ott helyben elsírtam magam. A tudatalattim mellém jött és mosolyogva mondta:
- Szeret téged, tiszta szívéből.
- Helyesbítem!- mondtam szipogva és a csaj rám nézett.- Szeret MINKET!
Elnevettük magunkat. Így olyan szép mosolyogva és jókedvűen.
- És most megmutatom, hogy te is szereted őt!- mondta és kiragadott minket abból a világból.
Ismét a nagy fényességbe kerültünk, ahol a tér megint formálódni kezdett. A szobám rajzolódott ki, ahol éppen aludtam. Olyan furcsa volt magamat látni ahogy alszom. Egyszer csak a szundikáló énem felsikoltott. Erre emlékszem! Castiel berontott a szobába aggódó arccal. Mintha megállították volna a filmet, a tudatalattim hozzám fordult.
- Emlékszel erre?- kérdi.
- Hiszen tudod, hogy igen!
- És arra, hogy mit gondoltál ekkor?
- Arra már nem.- mondtam bizonytalanul.
- Akkor megnézzük!- mondta és a jelenet folytatódott.
Az ágyban lévő énem gondolataira koncentráltam és a hang felerősödött. "Úgy szeretném ha itt aludna velem. A karjai közt biztonságban érzem magam, mintha ő mindentől meg tudna védeni." ezt gondoltam akkor.
- Én ilyesmit gondoltam?
- Bezony!- bólintott helyeslően.- És még az alvást nem is láttad!
Megmutatta az alvást.

Odabújtam Castielhez! Én csak mosolyogtam magamon, főleg amikor Castiel felébredt az "álmomra" reggel. Ismét a fehér térben voltunk.
- Most mit mutatsz meg?- kérdeztem kíváncsian.
- Tudnék pár érdekes képet mutatni! De neked vissza kell jutnod Castielhez!
- Igaz! És hogyan?
- Bocs, de arra nem tudom a választ. Nézz mélyen magadba és megtudod!- mondta és eltűnt.
Hogyan nézhetek magamba? Leültem (a nagy büdös semmibe konkrétan) és behunytam a szemem. Egy jó ideig ülhettem ott, mire kinyitottam a szemem. A szívemben kell lennie a megoldásnak! Próbáltam felidézni az összes emlékemet. Sorban jöttek a képek. Néhányat megnéztem és csak nevettem rajta. Csak akarnom kell? Megpróbáltam és a tér meghasadt. Két ajtó nyílt: egy kék, illetve egy sárga. Nem nyithatok be csak úgy! Próbáltam hallgatózni. A kék ajtón semmit sem hallottam. Odamentem a sárga ajtóhoz és odatapasztottam a fülem. Mintha suttogást hallottam volna. Ráfókuszáltam a hangra, ami így felerősödött. "Kérlek, ébredj fel!" hallottam a túloldalról. Benyitottam a sárga ajtón és beleestem a nagy sötétségbe. Csak estem és estem. Talán rossz ajtón nyitottam be?