Itt a ballagás napja. Korán felkeltem az ágyból és összeszedtem a ruhámat. Egy fekete-fehér ruha mellett döntöttem, fehér harisnyával és fekete bokacsizmával. A hajamat összefontam és feltettem egy nyakláncot. A régi azték medál valamilyen szinten hiányzott. Mintha nem lenne velem egy részem, de ez az érzés halványodik. Fűzöld szememet fekete szemceruzával tettem még kifejezőbbé, az arcommal nem babráltam semmit, majd úgy is kipirosodik. Egy szolid fülbevalót betettem és a tükörbe néztem. Egy lány állt előttem, aki bizonytalan magában. Ennyit változtam volna 2 év alatt? Úgy néztem ki, mint egy felnőtt nő. Már 7-kor elkészültem, de még Castielt is gatyába kell ráznom. Odaültem az ágy szélére, amiben a világ leghelyesebb fiúja aludta az igazak álmát. Rátettem a kezem a mellkasára és éreztem a szíve dobbanását. A kezemet a fejére csúsztattam és az ujjaimmal kifésültem az arcából a haját. Vörös tincsei szétterültek a párnán, amin elmosolyodtam.Az arcán egy apró vigyor jelent meg. Megcsókoltam és felébredt.
- Kelj fel, ma ballagás!- mondtam és lementem.
A kávét főztem, amikor lejött. Éppen a nyakkendővel szenvedett. Az ing szétgombolva, kilátszik a hasizma. Végeztem, a kávét az asztalra raktam. Odamentem hozzá és ő ledermedt. Az ujjait elvettem a nyakkendőről és normálisan megkötöttem. Az inge begombolásába is belekezdtem, amikor megszólalt.
- Pedig így akartam menni!- mondta azzal a szívdöglesztő mosolyával.
- Hogy a hasizmod kilátszik? Na nem, abból a látványból másnak nem adunk!- mondtam mosolyogva.
- Félsz, hogy még más is látja?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Nem, max attól, hogy a csajok cafatokra tépnek!- mondtam és adtam a mellkasára egy csókot, mielőtt rágomboltam volna az inget.
Leültünk és megittuk a kávét. Mire szépen lassan elkortyolgattuk, menni kellett a suliba. Felkaptam a magassarkúmat, gyorsan elindultam. De ez nem edzőcipő volt, így majdnem hasra estem volna benne, ha Castiel nem kap el.
- Te is egy szerencsecsomag vagy!- morogta a fogai között.
- Igen, akinek füle is van, vöröske!- mondtam és felegyenesedtem.
Szépen lassan tipegtem előre, miközben Castiel röhögött rajtam.
- Tudod, milyen nehéz benne menni?- kérdeztem felháborodva.
- Csak te vagy a béna!- mondta röhögőgörccsel küszködve.
- Ezt még visszakapod!- rányújtottam a nyelvem.
- Alig várom!- elém lépett és megnyalta a kinyújtott nyelvemet.
- Inkább segíts!- mondtam, amikor kijózanodtam a kábulatból.
- Gyere!- mondta és megfogta a karomat.
Esküszöm, hogy nem veszek fel többé magassarkút! Így tipegtünk végig, mire nagy nehezen a sulihoz értünk.
- Dina, imádom a cipődet!- ugrott elém Rosa, mire majdnem hanyatt estem.
- Majd neked adom!- mondtam és Rosa ÚGY nézett rám.
- Tetszett tegnap a buli?- kérdezte vigyorogva.
- Miért ne tetszett volna.- mondtam mit sem sejtve.
- Nem akadt ki?- kérdezte Castielre mutatva.
- Min kellett volna kiakadnom?- kérdezte mérgesen Cast.
- Semmin! Csak volt ott pia, és ezért!- mondtam gyorsan és Rosának üzentem a szememmel, hogy fogja be!
- Igen, csak ezért kérdeztem!- mondta Rosa, hála istennek, vette az adást.
Bementünk a suliba és gyönyörűen feldíszített folyosók vártak minket. Meseszép csokrok voltak feltűzve, a padló csak úgy ragyogott a tisztaságtól! Végigmentünk, közben a lányok az öltönyös Castielre csorgatták a nyálukat, aki átkarolt engem. Megpillantom Ambert, aki egy baromi rövid és nagy dekoltázsú ruhában feszít, aminek ráadásul háta sincs. 10 centis sarokkal elénk libben.
- Őt választod helyettem?- sipákolja Castielnek.
- Te még választási lehetőség sem voltál!- vágta rá bunkón. Amber megingott, az ájulás kerülgette.
Mi kimentünk az udvarra, ahova egy emelvény volt felállítva. Armin lépett mellém és a fülembe súgott.
- Noco várni fog a suli előtt, ballagás után.
- Kösz az infót!
- Nincs mit!- mosolyogva lépett távolabb, mielőtt Cast megfojtotta volna a puszta tekintetével.
A csajokkal dumáltunk, mikor a mikrofon recsegni kezdett. Az igazgatónő reszelős hangja ütötte meg a fülünket.
- Üdvözlöm a végzős diákokat! Ez a 4 év gyorsan suhant el a fejünk felett...- egy egész hegyi beszédet tartott, de meglepő módon mindenki odafigyelt rá. Még én is. A beszéd mintha a szívünkhöz, a lelkünkhöz szólt volna. Pár lány már zokogott, amikor a kisebbek énekeltek nekünk egy búcsúdalt. Mikor végigmentünk a termeken, a lányoknak már szinte minden smink lefojt. Azután a csokrokat átvettük és végre egymástól is elbúcsúzhattunk.
- Úgy fogtok hiányozni!- zokogta Viola, mikor mindenki mindenkit körbeölelt.
- Rosa, mondjon pár szót!- lépett be a diri.
Rosa megkaparintotta a mikrofont és elkezdte.
- Mit is mondhatnék... Itt hagyni ezt az iskolát nagyon fáj. Szerintem mindenki így gondolja. De ez alatt a 4 év alatt összekovácsolódtunk. Voltak szerelmek és csalódások, jó és rossz élmények. De itt az álom nem ér véget, csak másképp éred el. Bárcsak itt maradhatnánk örökké, de nem lehet. Telik-múlik az idő, öregebbek lettünk. Itt már nincsen számunkra hely, ezt mindenki tudja. Köszönjük az osztályfőnökünknek és az egész tanári karnak ezt a remek 4 évet. És ne felejtsenek el minket! Találkozunk az osztálytalálkozón! Jó sztorikkal jöjjetek ám!- mondta Rosa. Még jó, hogy rövidre fogta, különben még jobban zokogni fogok.
Vége lett a ballagásnak, Noco ott várt a kapuban.
- Szia, Dina! Örülök, hogy látlak!- mondta mosolyogva.- Neked is örülök, Castiel!
- Miről lenne szó?- kérdeztem.
- Van valaki, aki látni akar!- mondta és előbújt mögüle Inga.
- Szia, Inga!- öleltem meg a kislányt.
- Már 14 éves. Remekül bánik a fegyverekkel!- mondta Noco.
- Lehet, hogy már téged is le tudlak győzni!- mondta Inga mosolyogva.
- Majd meglátjuk!- mondtam nevetve.
- Visszatérve a tárgyra! Szeretnél visszajönni a táborba, hogy mentor lehess?- ledermedtem. Castra néztem.
- Igen, szeretne!- mondta Cast helyettem.- Én is vele megyek!
- Erre számítottam! Viszlát a táborban!- eltűnt, döbbenten állok.
Castiel csak mosolyogva néz rám. Hazaértünk és megbeszéltünk mindent. Elmentünk a táborba, ahol tárt karokkal fogadtak minket.
"Jelen"
Hát ez a mi történetünk. Remélem tetszett és élvezted! Most viszont be kell fejeznem, mert Inga nyaggat, hogy hadd verje meg Castot. Vele megyek, nehogy komoly sérülés legyen. Sziasztok!
"Írói megjegyzés"
Hát ez lett volna Dina története. Remélem tetszett! Köszönöm, hogy olvastátok, és nem adtátok fel. De ne búsuljatok amiatt, hogy vége, itt egy másik történetem is: www.iceflo.blogspot.hu
U.i.: Erre a blogra lehet, hogy teszek még fel kisebb történeteket, ami a saját kis kútfejemből származik. De addig is sziasztok!
"Írói megjegyzés vége"
2014. május 19., hétfő
2014. május 14., szerda
42. fejezet: Végzős pizsiparty (Dina szemszöge)
Hát igen, végzősök vagyunk. Jó nagy idősíkot kihagytam, mivel 12. év vége felé járunk, ballagás előtt. Mindenki összejött valakivel, én személy szerint Castiellel melegedtem össze. És most itt fekszem az ágyamban, mellettem Castiel szuszog békésen, és azon gondolkodom, hogy mennyi mindenen mentünk keresztül. Castiel keze a derekamon pihen, én megpróbálok kibújni alóla.
- Nem mész innen sehova!- mondta hirtelen Castiel és maga alá húzott.
- Jó reggelt!- mondtam és megcsókoltam. Ő visszacsókolt, nemcsak a számon, hanem lement a nyakamra is. A végén annyira ki akartam szabadulni, hogy a földön kötöttünk ki.
- Miért vagy ennyire izgatott?- kérdezi Castiel.- Csak nem az ottalvás miatt, ami Rosánál lesz?
- Belelátsz a fejembe!- mondtam és felpattantam.
- Miért nem fekszünk vissza egy kicsit?
- Te feküdj vissza, én készülődöm.- mondtam és a tükör elé álltam, ami padlótól plafonig ér.
- Nélküled hideg az ágy!- mondta és átölelt hátulról.
Egy szál alsógatyában még mindig szívdöglesztően néz ki. Elkezdte csókolgatni a nyakam, tudja, hogy az a gyengém. A keze közben a derekamról lecsúszott a combjaimra és onnan újra felfele. Elgyengültem az érintésétől és ezt ő is nagyon jól tudja. De ha még egy percig ezt csinálja, én itt helyben lefekszem vele. Ezért le kellett állítanom. Még mázli, hogy már megvan az érettségi, még Castiel is átment valahogy.
- Figyelj, 11 óra van és 2-re kell mennem Rosához.- mondtam és kimentem a szobából.
Mikor a lépcsőhöz értem, vettem egy mély levegőt. Még mindig bizsereg a helye Castiel csókjainak. Lementem a lépcsőn és csináltam kávét. Castiel addig elszívta a cigijét az erkélyen. Leültem az asztalhoz és szépen lassan megiszogattam a kávét. Elkezdett csörögni a telefonom. Rosa mosolygós feje villogott rajta.
- Szia!- vettem fel a telefont.
- Ugye nem felejtetted el?- kérdezi egyből.
- Persze, hogy nem! Alig várom!- mondtam mosolyogva.
- És van egy meglepetésem nektek! A pizsiparti nagyot fog szólni!- mondta vihogva Rosa.
- Izgatott vagyok! Mi lesz az?- kérdeztem kíváncsian, közben Castiel lejött.
- Mi lesz?- kérdezte Castiel a lépcsőn.
- Ez ki volt?- kérdezte Rosa a telefonba.
- Nyugi, ez csak Castiel!- mondtam Rosának, közben Castiel közelebb jött.
- Ne hagyd, hogy ő is hallja!- mondta Rosa egyből.
- Késő!!!- mondta Castiel a telefonba.- Dina majd megy, neki most dolga van!- mondta és kinyomta.
- Én még csacsogni akartam!- mondtam.
- De foglalkozz velem is egy kicsit!- mondta, de olyan cuki volt.
- Nézzünk filmet, oké?- kérdeztem.
- Én is a kanapéra gondoltam, de más okból!- súgta a fülembe perverzen.
- Értem én a célzást!- nevettem.- Pihizzünk!- mondtam és szétterültem a kanapén.
- Egy kis aktív pihenés nem árt!- mondta.
- Úgy érted vezessük le egymáson a feszültséget?- kérdeztem mosolyogva.
- Pontosan!
- Majd este, oké?- kérdeztem rá nézve.
- Oké! Este is!
- Ne is álmodj róla! Olyan olcsó nem vagyok!- mondtam és felkeltem.
Felmentem öltözni. Egy tök jó szerkót hoztam össze.
- Biztos, hogy csak Rosához mész?- kérdezte Cast, amikor lejöttem.
- Igen.- megnéztem az órát.- Máris késésben vagyok!- adtam Castielnek egy csókot.
- Mikor jössz?- kérdezte.
- Hajnalban.- mondtam és kiléptem az utcára.
Olyan jó idő volt, boldogan sétáltam az utcán. Mikor 2-őt harangoztak, Rosa házához értem. Becsengettem és Rosa szinte nekem ugrik.
- Minek örülsz ennyire?- kérdeztem tőle, miközben leraktam a cuccom.
- A meglepinek! Már alig várom!- mondta széles mosollyal.
- Most már tényleg kíváncsi vagyok! Adj egy támpontot!- mondtam neki és gondolkodott egy picit.
- Forró...- mondta és rohant kinyitni a többieknek az ajtót.
A lányok is jöttek, konkrétan Viola, Iris, Kim, Melody, illetve Alexy is. Elbeszélgettük az időt, hirtelen Rosa felpattant.
- Lányok és Alexy menjetek fel a szobámba, mindjárt én is csatlakozom!- mondta és mi felmentünk.
Biztos Leigh jött, ezt gondoltuk. Leültünk és beszélgettünk tovább. Egyszer csak nyílik az ajtó és Rosa, nyomában egy fiúval, lép be.
- Lányok, ő itt Sevastian, az unokatesóm.
- Sziasztok, csajok!- mondta.
- Sevastian, ők itt Viola, Iris, Dina, Melody, Kim és Alexy.- sorban bemutatott minket.
- Mivel foglalkozol, Sevastian?- kérdezte Iris közelebb hajolva.
- Személyi edző vagyok!- mondta.
- Dinát harcban biztos nem vered le!- mondta Kim.
- Ezt kihívásnak veszem!- mondta és nevettünk.
- Hány éves vagy?- kérdezte Alexy.
- 22 éves.- mondta és furcsán nézett Alexyre.
- Rosa, ő a meglepetés?- kérdezte Melody.
- Pontosan, mert Sevastiannak van egy másodállása is, amiben nagyon sikeres...- Rosa még folytatta volna.
- Igen, egyetemista vagyok és este hölgyeket "szórakoztatok" pénzért!- mondta Sevastian.
- Mutasd mit tudsz!- mondta Kim.
- Oké, melyikőtök facér?- kérdezte.
- Én.- mondta Iris.- De miért kérdezed?
- Mindig meg szoktam kérdezni!- mondta mosolyogva.- Készen álltok?
- Igen!- mondtuk kórusban.
Hát... WOW! Amit lenyomott, azt nem lehet máshogy kifejezni. Esetleg még úgy, hogy so kawaii! Amikor vége lett, Alexynek bevérzett az orra. Utána beszélgettünk. Lefeküdtünk aludni és ahogy Castielnek mondtam, hajnalban hazamentem.
- Jó volt a buli?- kérdezte, amikor bebújtam mellé.
- Nem hinnéd el, hogy mennyire!
- Akkor jó!- mondta és átkarolt.
Ő is simán le tudna nyomni olyan műsort, talán még jobbat is!
- Nem mész innen sehova!- mondta hirtelen Castiel és maga alá húzott.
- Jó reggelt!- mondtam és megcsókoltam. Ő visszacsókolt, nemcsak a számon, hanem lement a nyakamra is. A végén annyira ki akartam szabadulni, hogy a földön kötöttünk ki.
- Miért vagy ennyire izgatott?- kérdezi Castiel.- Csak nem az ottalvás miatt, ami Rosánál lesz?
- Belelátsz a fejembe!- mondtam és felpattantam.
- Miért nem fekszünk vissza egy kicsit?
- Te feküdj vissza, én készülődöm.- mondtam és a tükör elé álltam, ami padlótól plafonig ér.
- Nélküled hideg az ágy!- mondta és átölelt hátulról.
Egy szál alsógatyában még mindig szívdöglesztően néz ki. Elkezdte csókolgatni a nyakam, tudja, hogy az a gyengém. A keze közben a derekamról lecsúszott a combjaimra és onnan újra felfele. Elgyengültem az érintésétől és ezt ő is nagyon jól tudja. De ha még egy percig ezt csinálja, én itt helyben lefekszem vele. Ezért le kellett állítanom. Még mázli, hogy már megvan az érettségi, még Castiel is átment valahogy.
- Figyelj, 11 óra van és 2-re kell mennem Rosához.- mondtam és kimentem a szobából.
Mikor a lépcsőhöz értem, vettem egy mély levegőt. Még mindig bizsereg a helye Castiel csókjainak. Lementem a lépcsőn és csináltam kávét. Castiel addig elszívta a cigijét az erkélyen. Leültem az asztalhoz és szépen lassan megiszogattam a kávét. Elkezdett csörögni a telefonom. Rosa mosolygós feje villogott rajta.
- Szia!- vettem fel a telefont.
- Ugye nem felejtetted el?- kérdezi egyből.
- Persze, hogy nem! Alig várom!- mondtam mosolyogva.
- És van egy meglepetésem nektek! A pizsiparti nagyot fog szólni!- mondta vihogva Rosa.
- Izgatott vagyok! Mi lesz az?- kérdeztem kíváncsian, közben Castiel lejött.
- Mi lesz?- kérdezte Castiel a lépcsőn.
- Ez ki volt?- kérdezte Rosa a telefonba.
- Nyugi, ez csak Castiel!- mondtam Rosának, közben Castiel közelebb jött.
- Ne hagyd, hogy ő is hallja!- mondta Rosa egyből.
- Késő!!!- mondta Castiel a telefonba.- Dina majd megy, neki most dolga van!- mondta és kinyomta.
- Én még csacsogni akartam!- mondtam.
- De foglalkozz velem is egy kicsit!- mondta, de olyan cuki volt.
- Nézzünk filmet, oké?- kérdeztem.
- Én is a kanapéra gondoltam, de más okból!- súgta a fülembe perverzen.
- Értem én a célzást!- nevettem.- Pihizzünk!- mondtam és szétterültem a kanapén.
- Egy kis aktív pihenés nem árt!- mondta.
- Úgy érted vezessük le egymáson a feszültséget?- kérdeztem mosolyogva.
- Pontosan!
- Majd este, oké?- kérdeztem rá nézve.
- Oké! Este is!
- Ne is álmodj róla! Olyan olcsó nem vagyok!- mondtam és felkeltem.
Felmentem öltözni. Egy tök jó szerkót hoztam össze.
- Igen.- megnéztem az órát.- Máris késésben vagyok!- adtam Castielnek egy csókot.
- Mikor jössz?- kérdezte.
- Hajnalban.- mondtam és kiléptem az utcára.
Olyan jó idő volt, boldogan sétáltam az utcán. Mikor 2-őt harangoztak, Rosa házához értem. Becsengettem és Rosa szinte nekem ugrik.
- Minek örülsz ennyire?- kérdeztem tőle, miközben leraktam a cuccom.
- A meglepinek! Már alig várom!- mondta széles mosollyal.
- Most már tényleg kíváncsi vagyok! Adj egy támpontot!- mondtam neki és gondolkodott egy picit.
- Forró...- mondta és rohant kinyitni a többieknek az ajtót.
A lányok is jöttek, konkrétan Viola, Iris, Kim, Melody, illetve Alexy is. Elbeszélgettük az időt, hirtelen Rosa felpattant.
- Lányok és Alexy menjetek fel a szobámba, mindjárt én is csatlakozom!- mondta és mi felmentünk.
Biztos Leigh jött, ezt gondoltuk. Leültünk és beszélgettünk tovább. Egyszer csak nyílik az ajtó és Rosa, nyomában egy fiúval, lép be.
- Lányok, ő itt Sevastian, az unokatesóm.
- Sziasztok, csajok!- mondta.
- Sevastian, ők itt Viola, Iris, Dina, Melody, Kim és Alexy.- sorban bemutatott minket.
- Mivel foglalkozol, Sevastian?- kérdezte Iris közelebb hajolva.
- Személyi edző vagyok!- mondta.
- Dinát harcban biztos nem vered le!- mondta Kim.
- Ezt kihívásnak veszem!- mondta és nevettünk.
- Hány éves vagy?- kérdezte Alexy.
- 22 éves.- mondta és furcsán nézett Alexyre.
- Rosa, ő a meglepetés?- kérdezte Melody.
- Pontosan, mert Sevastiannak van egy másodállása is, amiben nagyon sikeres...- Rosa még folytatta volna.
- Igen, egyetemista vagyok és este hölgyeket "szórakoztatok" pénzért!- mondta Sevastian.
- Mutasd mit tudsz!- mondta Kim.
- Oké, melyikőtök facér?- kérdezte.
- Én.- mondta Iris.- De miért kérdezed?
- Mindig meg szoktam kérdezni!- mondta mosolyogva.- Készen álltok?
- Igen!- mondtuk kórusban.
Hát... WOW! Amit lenyomott, azt nem lehet máshogy kifejezni. Esetleg még úgy, hogy so kawaii! Amikor vége lett, Alexynek bevérzett az orra. Utána beszélgettünk. Lefeküdtünk aludni és ahogy Castielnek mondtam, hajnalban hazamentem.
- Jó volt a buli?- kérdezte, amikor bebújtam mellé.
- Nem hinnéd el, hogy mennyire!
- Akkor jó!- mondta és átkarolt.
Ő is simán le tudna nyomni olyan műsort, talán még jobbat is!
2014. május 12., hétfő
41. fejezet: Itt az idő (Lysander szemszöge)
Felragyogott a csillag. Még éppen időben. Dina dermedten nézte a nagy fényességet. Cassy ámulva nézte a fényes alakot, ami formálódott.
- Gyere közelebb, gyermekem!- hangzott a fényből és Dina ösztönösen egyet lépett előre.
- Elhoztuk amit kértél, mester!- mondta Cassy és nevetés hangzott fel.
- Így van. A küldetés teljesítve! Találkozunk a bázison.- mondta kedvesen egy lágy női hang.
- Értettük!- mondtuk kórusban a húgommal.
- És most te!- legyintett Dina felé.
- I-igen?- kérdezte félve.
- Nem kell félned!- mondta kedvesen.- Tudod-e, mi ez a medál?
- Nem tudom.
- Ez egy kulcs. Ezért keresi annyira a nővéred.
- És minek a kulcsa?- kérdezte Dina.
- A hatalom, konkrétan a világ kulcsa. Csak a zárat kell megtalálni.
- Kit tisztelhetek a személyedben?- kérdezte.
- Milyen epikus lettél hirtelen! Juno (Juno istennő őrzi a békét) vagyok!- mondta az istennő.
- És miért küldted rám Cassy-t és Lysandert?
- Ők vigyáztak rád! És a medálra.
- Mitől óvtak?
- Legalább 50 bérgyilkos loholt utánad, fa mögött, illetve még a szobádban is.
- Köszönöm nektek!- fordult felénk Dina.
- Szívesen!- mondta Cassy és a nyakába borult. Juno ezt mosolyogva nézte.
- Dina!- mondta Juno.- Bízz meg Castielben. Ő tényleg szeret téged!
- Köszönöm!- mondta Dina és fejet hajtott.
- És még van egy ajándékom a számodra! Add a kezed!- mondta Juno és Dina a kezét nyújtotta.
- Mit kapok?- kérdezte.
- Te választhatsz! Örök élet és gazdagság vagy egy emberi élet a szerelmeddel.
- Visszavonulok és Castiellel szeretnék élni.- mondta Dina.
- Rendben!- az istennő elmosolyodott és megfogta Dina kezét.- Legyen így!
- Köszönöm!- mondta Dina könnyezve.
- Miért sírsz?- kérdezte aggódva Juno.
- Még senki sem volt velem ilyen kedves!- mondta zokogva.
- Nyugodj meg! A nővéred is le fog állni a kereséseddel...
- Ennyit megér a medál?
- Nem. Te érsz meg ennyit, gyermekem!- mondta Dinának és szépen lassan eltűnt.
Hazakísértük Dinát. Szegénynek túl sok volt ez az este.
- Mi történt?- kérdezi Castiel, mikor ajtót nyit.
- Majd Dina elmeséli.- néztünk az eszméletlen lányra, akit ölben hoztam idáig.
- Kösz mindent!- mondta és átvette.
- Amikor felébred, majd mondani fog valamit. Előre szólok, ez a saját ötlete!- mondta Cassy, aki velem jött.
- Oké!
Becsukta az ajtót és mi pedig hazamentünk.
- Remélem teljesül Dina kívánsága!- mondta Cassy.
- Én is!- mondtam és lefeküdtünk aludni.
Vajon mit forgat Dina a fejében?
- Gyere közelebb, gyermekem!- hangzott a fényből és Dina ösztönösen egyet lépett előre.
- Elhoztuk amit kértél, mester!- mondta Cassy és nevetés hangzott fel.
- Így van. A küldetés teljesítve! Találkozunk a bázison.- mondta kedvesen egy lágy női hang.
- Értettük!- mondtuk kórusban a húgommal.
- És most te!- legyintett Dina felé.
- I-igen?- kérdezte félve.
- Nem kell félned!- mondta kedvesen.- Tudod-e, mi ez a medál?
- Nem tudom.
- Ez egy kulcs. Ezért keresi annyira a nővéred.
- És minek a kulcsa?- kérdezte Dina.
- A hatalom, konkrétan a világ kulcsa. Csak a zárat kell megtalálni.
- Kit tisztelhetek a személyedben?- kérdezte.
- Milyen epikus lettél hirtelen! Juno (Juno istennő őrzi a békét) vagyok!- mondta az istennő.
- És miért küldted rám Cassy-t és Lysandert?
- Ők vigyáztak rád! És a medálra.
- Mitől óvtak?
- Legalább 50 bérgyilkos loholt utánad, fa mögött, illetve még a szobádban is.
- Köszönöm nektek!- fordult felénk Dina.
- Szívesen!- mondta Cassy és a nyakába borult. Juno ezt mosolyogva nézte.
- Dina!- mondta Juno.- Bízz meg Castielben. Ő tényleg szeret téged!
- Köszönöm!- mondta Dina és fejet hajtott.
- És még van egy ajándékom a számodra! Add a kezed!- mondta Juno és Dina a kezét nyújtotta.
- Mit kapok?- kérdezte.
- Te választhatsz! Örök élet és gazdagság vagy egy emberi élet a szerelmeddel.
- Visszavonulok és Castiellel szeretnék élni.- mondta Dina.
- Rendben!- az istennő elmosolyodott és megfogta Dina kezét.- Legyen így!
- Köszönöm!- mondta Dina könnyezve.
- Miért sírsz?- kérdezte aggódva Juno.
- Még senki sem volt velem ilyen kedves!- mondta zokogva.
- Nyugodj meg! A nővéred is le fog állni a kereséseddel...
- Ennyit megér a medál?
- Nem. Te érsz meg ennyit, gyermekem!- mondta Dinának és szépen lassan eltűnt.
Hazakísértük Dinát. Szegénynek túl sok volt ez az este.
- Mi történt?- kérdezi Castiel, mikor ajtót nyit.
- Majd Dina elmeséli.- néztünk az eszméletlen lányra, akit ölben hoztam idáig.
- Kösz mindent!- mondta és átvette.
- Amikor felébred, majd mondani fog valamit. Előre szólok, ez a saját ötlete!- mondta Cassy, aki velem jött.
- Oké!
Becsukta az ajtót és mi pedig hazamentünk.
- Remélem teljesül Dina kívánsága!- mondta Cassy.
- Én is!- mondtam és lefeküdtünk aludni.
Vajon mit forgat Dina a fejében?
2014. május 11., vasárnap
40. fejezet: Mi is legyen... (Dina szemszöge)
Lejöttem az emeletről és látom, hogy Castiel a tévét nézi.
- Mit csináljunk?- kérdezem és felém fordul. Perverz mosoly terül szét az arcán, amint látja, hogy az imént fürödtem le.
- Hmmm... Lenne pár ötletem!- mondta és odaszorított a falhoz.
- Én az egész nyári szünetre gondoltam.- mondtam mosolyogva.
- Nem tudom.- mondta és a kezét a derekamra tette.
- Kezdetnek itt csináljunk rendet!- mondtam és kibújtam a szorításából.
- Az ráér!- mondta én meg megcsókoltam.
- Tudom, tudom!- mondtam nevetve.
Igazából csak a medál járt a fejemben. Az este folyamán, amikor Lysander vagy Cassy közelében voltam, égetni kezdett. Ezt ki kell majd próbálnom! Lehet, hogy nekik kéne odaadnom a medált? Végül csak kitakarítottunk és hazakísért. Amikor a ház elé értünk, Sam szabályosan kirúgta az ajtót.
- Hol voltál?!- kérdezte tőlem.
- Nyugi, csak Castielnél voltam!- mondtam és ő végigmérte Castielt.
- Kettesben?- kérdi ijesztő hangsúllyal.
- Dehogy! Buli volt!- mondtam és Sam hüledezni kezdett.
- Ittál?- kérdezi összehúzott szemekkel.
- Igen. De ezt úgy mondod, mintha nem neked csúszott volna le a torkodon 7 feles egymás után odahaza!
- Remélem jól érezted magad! Castiel, örvendek!- egyből nem olyan atyáskodó. Visszament a házba.
- 7 feles?- kérdezi mosolyogva Castiel.
- Igen! Edzés után lazítani is kell!- mondtam mosolyogva.- Bejössz?
- Miért ne.- mondta és bement a házba.
Délután hármasban néztünk filmet, Sammel jól összehaverkodtak. Aztán jöttek rólam a cikis sztorik...
- Egyszer volt, hogy Dina melltartóban jött ki az edzőpályára. Félkómában volt, azt se tudtuk hall-e minket!- mondta nevetve Sam.
- Komolyan?- nézett rám Castiel.- Gyilkos lehetett a megjelenésed!
Estig röhögtek rajtam, majd én kezdtem égetni Samet.
- Egyszer, a táborban buli volt. A mentorok nem zavartak bennünket és Sam annyira berúgott, hogy zaklatni kezdte az ott lévőket.
- És ez miért volt baj?- kérdezi Sam halkan.
- Nem emlékszel? Fiúkat taperoltál le!- mondtam nekik nevetve.
Castielre rájött a röhögőgörcs, Sam az csak szitkozódott. Végül felmentünk aludni. Befeküdtem az ágyba és Castiel pedig hátulról átkarolt. A medállal álmodtam ismét. Ez a rémálom pár napja gyötör. Hirtelen kinyitottam a szemem és megöleltem Castielt.
- Hé, mi a baj?- kérdezi és magához szorít.
- Csak álom volt, csak álom volt...- suttogtam Castiel mellkasába.
- Mit álmodtál?- kérdezi. Én könnyes szemmel ránézek.
- A medál meg fog ölni... Még a saját nővéremet is ellenem fordította...
- Nyugodj meg! Segítek neked, csak mondd meg, hogyan.
- Lysander és Cassy. Ők a megoldás. Találkoznom kell velük.- nem tudom, hogy mi ütött belém.
Kipattantam az ágyból és öltözni kezdtem.
- Most akarsz menni?- kérdezi álmosan.
-Igen, addig nem alszom nyugodtan.- mondtam hadarva és az ablakomhoz léptem.
Mielőtt Castiel bármit mondhatott volna, kiugrottam a fára. Lysander négy utcával lakik arrébb. Siettem, mintha valaki várt volna. Lysander ajtajában Cassy áll egy lámpával a kezében.
- Gyere, Dina! Sietned kell!- mondta Cassy felém nézve.
Leugrottam a fáról és berohantam a házba. Lysander és Cassy állt előttem.
- Tessék! Ezt nektek adom!- mondtam és levettem az átkozott medált.
- Köszönjük!- mondták kórusban és csak most veszem észre, hogy egy csillag van a padlóra rajzolva.
- Mit akartok ezzel a...- mondtam és ők odatették a medált a csillag közepére.
Nagy fényesség tört elő a rajzolt csillagból.
- Mit csináljunk?- kérdezem és felém fordul. Perverz mosoly terül szét az arcán, amint látja, hogy az imént fürödtem le.
- Hmmm... Lenne pár ötletem!- mondta és odaszorított a falhoz.
- Én az egész nyári szünetre gondoltam.- mondtam mosolyogva.
- Nem tudom.- mondta és a kezét a derekamra tette.
- Kezdetnek itt csináljunk rendet!- mondtam és kibújtam a szorításából.
- Az ráér!- mondta én meg megcsókoltam.
- Tudom, tudom!- mondtam nevetve.
Igazából csak a medál járt a fejemben. Az este folyamán, amikor Lysander vagy Cassy közelében voltam, égetni kezdett. Ezt ki kell majd próbálnom! Lehet, hogy nekik kéne odaadnom a medált? Végül csak kitakarítottunk és hazakísért. Amikor a ház elé értünk, Sam szabályosan kirúgta az ajtót.
- Hol voltál?!- kérdezte tőlem.
- Nyugi, csak Castielnél voltam!- mondtam és ő végigmérte Castielt.
- Kettesben?- kérdi ijesztő hangsúllyal.
- Dehogy! Buli volt!- mondtam és Sam hüledezni kezdett.
- Ittál?- kérdezi összehúzott szemekkel.
- Igen. De ezt úgy mondod, mintha nem neked csúszott volna le a torkodon 7 feles egymás után odahaza!
- Remélem jól érezted magad! Castiel, örvendek!- egyből nem olyan atyáskodó. Visszament a házba.
- 7 feles?- kérdezi mosolyogva Castiel.
- Igen! Edzés után lazítani is kell!- mondtam mosolyogva.- Bejössz?
- Miért ne.- mondta és bement a házba.
Délután hármasban néztünk filmet, Sammel jól összehaverkodtak. Aztán jöttek rólam a cikis sztorik...
- Egyszer volt, hogy Dina melltartóban jött ki az edzőpályára. Félkómában volt, azt se tudtuk hall-e minket!- mondta nevetve Sam.
- Komolyan?- nézett rám Castiel.- Gyilkos lehetett a megjelenésed!
Estig röhögtek rajtam, majd én kezdtem égetni Samet.
- Egyszer, a táborban buli volt. A mentorok nem zavartak bennünket és Sam annyira berúgott, hogy zaklatni kezdte az ott lévőket.
- És ez miért volt baj?- kérdezi Sam halkan.
- Nem emlékszel? Fiúkat taperoltál le!- mondtam nekik nevetve.
Castielre rájött a röhögőgörcs, Sam az csak szitkozódott. Végül felmentünk aludni. Befeküdtem az ágyba és Castiel pedig hátulról átkarolt. A medállal álmodtam ismét. Ez a rémálom pár napja gyötör. Hirtelen kinyitottam a szemem és megöleltem Castielt.
- Hé, mi a baj?- kérdezi és magához szorít.
- Csak álom volt, csak álom volt...- suttogtam Castiel mellkasába.
- Mit álmodtál?- kérdezi. Én könnyes szemmel ránézek.
- A medál meg fog ölni... Még a saját nővéremet is ellenem fordította...
- Nyugodj meg! Segítek neked, csak mondd meg, hogyan.
- Lysander és Cassy. Ők a megoldás. Találkoznom kell velük.- nem tudom, hogy mi ütött belém.
Kipattantam az ágyból és öltözni kezdtem.
- Most akarsz menni?- kérdezi álmosan.
-Igen, addig nem alszom nyugodtan.- mondtam hadarva és az ablakomhoz léptem.
Mielőtt Castiel bármit mondhatott volna, kiugrottam a fára. Lysander négy utcával lakik arrébb. Siettem, mintha valaki várt volna. Lysander ajtajában Cassy áll egy lámpával a kezében.
- Gyere, Dina! Sietned kell!- mondta Cassy felém nézve.
Leugrottam a fáról és berohantam a házba. Lysander és Cassy állt előttem.
- Tessék! Ezt nektek adom!- mondtam és levettem az átkozott medált.
- Köszönjük!- mondták kórusban és csak most veszem észre, hogy egy csillag van a padlóra rajzolva.
- Mit akartok ezzel a...- mondtam és ők odatették a medált a csillag közepére.
Nagy fényesség tört elő a rajzolt csillagból.
2014. május 10., szombat
Másik blog
Sziasztok! Ha szeretnétek egy másmilyen blogot is olvasni, elkezdtem egy újabbat. A címe Jégvirág. Ha érdekel, esetleg érdekesnek tartod a címét, nézz be! Itt a link:
www.iceflo.blogspot.hu
www.iceflo.blogspot.hu
39. fejezet: Buli (Castiel szemszöge)
Ezt direkt csinálja! Biztos vagyok benne! Szándékosan csinálja, hogy idegesítsen! Kezdem az elején. Zene, pia, kaja... vagyis egy buli. Szinte mindenki fiú, azoknak 60 százaléka kanos. És idejön a barátnőm. Csak néhány vendég lézeng, amikor belép. Kiöltözött rendesen, konkrétan minden pasi rá nézett egyből.
Gondolhattam volna!
- Jól nézel ki!- mondtam, ami igaz is volt.
- Köszi!- mondta és megcsókolt.
Még egy ideig ott álltunk az ajtóban és smároltunk. Mikor abbahagytuk, Dina beszabadult a konyhába. Ez is jól kezdődik... Dim csak őt bámulja. Remélem, ebből nem lesz baj! Dina egy ideig bent van a konyhába, majd kijön egy pohár sörrel. Bemegy a tánctérre és elkezd táncolni. Én addig a különféle csajok nyávogásait hallgatom. Dim egy jó ideje nem mozdul a helyéről...
- Haver, jól vagy?- kérdeztem.
- Aha. Figyelj, ki ez a lány?- kérdezte, miközben Dinára mutatott.
- Ő Dina. Még nem találkoztatok.
- Dehogynem. Emlékszel, amikor még Debbel mentünk a diszkóba? Ő is ott volt. Azért tűntem el egy idő után, mert ő elhívott. Aztán, pár feles után csókolóztunk. Elrohant, mielőtt a nevét megkérdezhettem volna.- mondta ábrándozva, én meg dühös voltam.
- De ő az én barátnőm.- mondtam.
- Rendben! De a medál a nyakában különleges.
- Ezt ő is tudja.
- Akkor azt is tudnia kell, hogy el kell rejtenie. Mielőtt belehal a viselésébe.- mondta Dim, én meg ledermedtem.
- A medál... megöli?- kérdeztem.
- Igen. De ha letépjük a nyakából, akkor azonnal belehal. Saját elhatározásból kell odaadnia valakinek.
- És még mennyi ideje van?
- Max egy év.- mondta.
- Értem.- mondtam és elmentem onnan.
Dina a tánctéren tántorog, jól berúgott. Odamentem hozzá és kivettem a felest a kezéből.
- Hé, azt meg akartam inni!- mondta full részegen.
- De nem fogod!- mondtam és letettem a poharat.
- Dehogynem!- mondta és vissza akarta venni a poharat, de megfogtam a kezét.
- Gyerünk!- mondtam és felvezettem az emeletre.
- Úúúúú, mit akarsz tőlem?- kérdezte mosolyogva. Jó sok felest megihatott.
- Azt, hogy gyere a szobámba.- mondtam.
- Hihihi... perverz cukros bácsi! Be akarsz csábítani a bódédba, mi?- mondta nevetve. Utána csuklott egyet.
Bevezettem a szobámba és leültettem az ágyra. Leguggoltam elé és elkezdtem törölni az arcát. Ő csak nézett bambán. Aztán hirtelen elkezdett mosolyogni, majd a pólómat kezdte birizgálni. Én nem törődtem vele, inkább tovább próbáltam kijózanítani. Elkezdte lehúzni rólam a pólómat, de én elvettem onnan a kezét.
- Nem akarod? Hiszen jól nézek ki, meg minden!- mondta tömény alkoholszaggal.
- Majd ha józan leszel!- mondtam, mire megfogta a csuklómat. Az ujjait az enyémre fonta és így fogtuk egymás kezét.
- De én most akarom!- mondta nyafogva. Ilyen se volt még!
- Inkább aludj rá egyet!- mondtam kedvesen, majd fáradtan elmosolyodott.
- Betakarsz?- kérdezte kislányos stílusban.
- Igen.- betakargattam és már aludt is.
Legközelebb nem engedem, hogy alkoholt igyon! Kijöttem a szobámból és a srácokkal találtam szembe magam.
- Tejcsit nem adsz neki?- kérdezte az egyik, majd elröhögték magukat.
- Pfffff, mondja az, akinek a hugicáját úgy kell elringatni!- mondtam neki.
- De ő a csajod!
- Ezért nem akarom, hogy rátegyétek a mocskos mancsotokat!- mondtam és otthagytam őket.
Lementem és folytatódott minden tovább. Gondoltam, megnézem Dinát. Felmentem és az ajtó tárva-nyitva. Bementem és mit látok?! Azt, hogy Erik vetkőzteti az alvó barátnőmet.
- Gyere ide, te köcsög!- mondtam és odaszorítottam a falhoz.
- Castiel?! Szia... én csak...- próbált Erik magyarázatot adni.
- Te csak próbáltad megd*gni a barátnőmet!- mondtam dühösen.
- Miért nem vigyáztál rá jobban?
- Nem tartozom neked válasszal!- mondtam és bevittem egy jobb egyenest.
Vertem, amíg Lysander nem jött és le nem szedett róla.
- Elég!- mondta Lysander nagy hanggal.
Lerántott róla és Eriket majdnem kidobta az ablakon, végül engedtük, hogy az ajtón menjen ki.
Este már nem történt semmi különös, azon kívül, hogy kulcsra zártam a szobám ajtaját. Reggel minden káosz volt. Megtaláltam a pólómat, majd felmentem Dinához. Ő a fejét fogta az ágy szélén ülve.
- Mi történt?- kérdezi.
- Berúgtál, cukros bácsinak neveztél, elaludtál, megpróbáltak megb*szni és zaklattál engem.- soroltam az este eseményeit.
- Többet nem iszok!- mondta, hallva hogy miket csinált.
- Arról én is gondoskodom. De jó, hogy kijózanodtál!- mondtam és ő megcsókolt.- Mossál fogat!- mondtam.
- Egyetértek!- mondta és ment a fürdőbe.
Szétnéztem és mindenütt sörös, whiskeys, pálinkás, boros üvegek hevertek. Ráérek kitakarítani! Legyintettem és lementem tévét nézni. Utána az járt a fejemben, amit Dim mondott. Meg kell beszélnem Dinával!
- Jól nézel ki!- mondtam, ami igaz is volt.
- Köszi!- mondta és megcsókolt.
Még egy ideig ott álltunk az ajtóban és smároltunk. Mikor abbahagytuk, Dina beszabadult a konyhába. Ez is jól kezdődik... Dim csak őt bámulja. Remélem, ebből nem lesz baj! Dina egy ideig bent van a konyhába, majd kijön egy pohár sörrel. Bemegy a tánctérre és elkezd táncolni. Én addig a különféle csajok nyávogásait hallgatom. Dim egy jó ideje nem mozdul a helyéről...
- Haver, jól vagy?- kérdeztem.
- Aha. Figyelj, ki ez a lány?- kérdezte, miközben Dinára mutatott.
- Ő Dina. Még nem találkoztatok.
- Dehogynem. Emlékszel, amikor még Debbel mentünk a diszkóba? Ő is ott volt. Azért tűntem el egy idő után, mert ő elhívott. Aztán, pár feles után csókolóztunk. Elrohant, mielőtt a nevét megkérdezhettem volna.- mondta ábrándozva, én meg dühös voltam.
- De ő az én barátnőm.- mondtam.
- Rendben! De a medál a nyakában különleges.
- Ezt ő is tudja.
- Akkor azt is tudnia kell, hogy el kell rejtenie. Mielőtt belehal a viselésébe.- mondta Dim, én meg ledermedtem.
- A medál... megöli?- kérdeztem.
- Igen. De ha letépjük a nyakából, akkor azonnal belehal. Saját elhatározásból kell odaadnia valakinek.
- És még mennyi ideje van?
- Max egy év.- mondta.
- Értem.- mondtam és elmentem onnan.
Dina a tánctéren tántorog, jól berúgott. Odamentem hozzá és kivettem a felest a kezéből.
- Hé, azt meg akartam inni!- mondta full részegen.
- De nem fogod!- mondtam és letettem a poharat.
- Dehogynem!- mondta és vissza akarta venni a poharat, de megfogtam a kezét.
- Gyerünk!- mondtam és felvezettem az emeletre.
- Úúúúú, mit akarsz tőlem?- kérdezte mosolyogva. Jó sok felest megihatott.
- Azt, hogy gyere a szobámba.- mondtam.
- Hihihi... perverz cukros bácsi! Be akarsz csábítani a bódédba, mi?- mondta nevetve. Utána csuklott egyet.
Bevezettem a szobámba és leültettem az ágyra. Leguggoltam elé és elkezdtem törölni az arcát. Ő csak nézett bambán. Aztán hirtelen elkezdett mosolyogni, majd a pólómat kezdte birizgálni. Én nem törődtem vele, inkább tovább próbáltam kijózanítani. Elkezdte lehúzni rólam a pólómat, de én elvettem onnan a kezét.
- Nem akarod? Hiszen jól nézek ki, meg minden!- mondta tömény alkoholszaggal.
- Majd ha józan leszel!- mondtam, mire megfogta a csuklómat. Az ujjait az enyémre fonta és így fogtuk egymás kezét.
- De én most akarom!- mondta nyafogva. Ilyen se volt még!
- Inkább aludj rá egyet!- mondtam kedvesen, majd fáradtan elmosolyodott.
- Betakarsz?- kérdezte kislányos stílusban.
- Igen.- betakargattam és már aludt is.
Legközelebb nem engedem, hogy alkoholt igyon! Kijöttem a szobámból és a srácokkal találtam szembe magam.
- Tejcsit nem adsz neki?- kérdezte az egyik, majd elröhögték magukat.
- Pfffff, mondja az, akinek a hugicáját úgy kell elringatni!- mondtam neki.
- De ő a csajod!
- Ezért nem akarom, hogy rátegyétek a mocskos mancsotokat!- mondtam és otthagytam őket.
Lementem és folytatódott minden tovább. Gondoltam, megnézem Dinát. Felmentem és az ajtó tárva-nyitva. Bementem és mit látok?! Azt, hogy Erik vetkőzteti az alvó barátnőmet.
- Gyere ide, te köcsög!- mondtam és odaszorítottam a falhoz.
- Castiel?! Szia... én csak...- próbált Erik magyarázatot adni.
- Te csak próbáltad megd*gni a barátnőmet!- mondtam dühösen.
- Miért nem vigyáztál rá jobban?
- Nem tartozom neked válasszal!- mondtam és bevittem egy jobb egyenest.
Vertem, amíg Lysander nem jött és le nem szedett róla.
- Elég!- mondta Lysander nagy hanggal.
Lerántott róla és Eriket majdnem kidobta az ablakon, végül engedtük, hogy az ajtón menjen ki.
Este már nem történt semmi különös, azon kívül, hogy kulcsra zártam a szobám ajtaját. Reggel minden káosz volt. Megtaláltam a pólómat, majd felmentem Dinához. Ő a fejét fogta az ágy szélén ülve.
- Mi történt?- kérdezi.
- Berúgtál, cukros bácsinak neveztél, elaludtál, megpróbáltak megb*szni és zaklattál engem.- soroltam az este eseményeit.
- Többet nem iszok!- mondta, hallva hogy miket csinált.
- Arról én is gondoskodom. De jó, hogy kijózanodtál!- mondtam és ő megcsókolt.- Mossál fogat!- mondtam.
- Egyetértek!- mondta és ment a fürdőbe.
Szétnéztem és mindenütt sörös, whiskeys, pálinkás, boros üvegek hevertek. Ráérek kitakarítani! Legyintettem és lementem tévét nézni. Utána az járt a fejemben, amit Dim mondott. Meg kell beszélnem Dinával!
2014. május 9., péntek
38. fejezet: Részegek és buli (Dina szemszöge)
"Írói megjegyzés"
Nagyon köszönöm azoknak az embereknek, akik olvassák a blogomat. Remélem tetszik, nyugodtan írjatok véleményt, mint ahogy Beres Kincso Dora is tette. Hogy lássátok, hogy mennyire jól esnek az ilyen kommentek, most neki ajánlom ezt a részt. Kellemes olvasást és szép napot!
"Írói megjegyzés vége"
- SAM!!!!!- ordítottam.
- Mi van?- jött le az emeletről egy szál alsógatyában (!!!!!!).
- Miért rámoltál szét mindent?!
- Ja, csak megnéztem!- mondta nyugodt szívvel.
- Akkor én is megnézem, hogy hogy takarítod össze. Gyerünk, nem érünk rá egész nap!- mondtam.
- Ne húzd fel magad ennyire! Minek bent tartani, hiszen úgy is használod, nem?
- Csak azért tartom szekrényben, mert a mérgeim erősen párolognak, még az üvegben is!
- És a kardok minek vannak eltéve?
- Mert talán nem csak én járok a házban! Például mit mondok Rosának, ha átjön és meglátja a katanámat? Azt hogy: Jaj, elfelejtettem szólni! Én egy bérgyilkos vagyok!- mondtam.
- Jogos! Segítek elpakolni.
- Köszönöm!
Elkezdtük összepakolni a dolgokat. Sam majdnem kávé helyett egy speciális mérget ivott meg. Mire végeztünk mindennel, teljesen besötétedett.
- Figyelj,kiviszem a szemetet!- mondtam és Sam bólintott.
Kivittem a szemetet és egy 5 tagú fiúcsapat közeledett felém. Már nem tudtak megállni sem a lábukon, úgy leitták magukat.
- Hé, cica!- mondta az egyik.- Gyere már ide!
- Arra várhatsz, köcsög!
- De kis harapós! Ez tetszik!- mondta egy másik és megfogták a kezem.
Körbekerítettek és fogdosni kezdtek. Ökölbe szorítottam a kezem és az egyiknek úgy behúztam, hogy 3 foga odalett. Egyből elterült, a többi egy kicsit hátrált.
- Intézhetjük szépen vagy durván!- mondtam fenyegetően.
- Mit tud ártani nekünk egy kislány! Gyere szivi!- mondták és ismét fogdosni kezdtek.
Az egyik pasasnak kirúgtam a lábát, akkorát koppant a feje, hogy elájult. A maradék 3 nem akart lekopni, így előkaptam a combomra erősített kést és védekezni kezdtem. A részegek csak a kést figyelték, így könnyedén ki tudtam ütni őket. Mikor már mindenki a földön feküdt, egy árokba hordtam őket. Gondoltam, ha már így itt vannak, Nataniel se maradjon éhen! Egy kicsit lecsapoltam őket, mindegyikből egy keveset. Bementem a házba és Sam rám nézett.
- Eddig tartott kivinni a szemetet?
- Bocsi, még beszélgettem egy kicsit.- mondtam, ő megvonta a vállát és leült tévézni.
Én lefeküdtem aludni és elgondolkoztam. Holnap van az utolsó tanítási nap... Mi lesz ebből!
"Másnap"
Arra ébredtem, hogy Sam rázza a vállam.
- Mit akarsz?- dünnyögtem.
- Főzöl nekem kávét?- kérdezte.
- Te nem tudsz?
- Nem. És te olyan jól csinálod! Kérlek!- mondta és rázott tovább.
- Tanulj meg!- mondtam és a fejemre húztam a takarót.
- Ha te nem jössz, majd én viszlek.
- Ezt hogy...- nem bírtam befejezni a mondatot, mert felkapott akár egy zsákot.- TEGYÉL LE!!!!
- Csinálsz nekem kávét?- kérdezte és megrázott.
- Ne-e-em!- mondtam, miközben rázott.
- Oké!- mondta és megközelítette a lépcsőt.
- NEEEEEE, csak azt ne!- mondtam.
- Óóóó, de!- mondta és lekocogott a lépcsőn.
Mire leértünk a hányinger kerülgetett.
- És most?- kérdezte.
- Oké, csak ezt még egyszer ne csináld! És tegyél le!- mondtam.
- Fekete kávét kérek, 2 kockacukorral!- mondta és leült a kanapéra.
Én duzzogva megcsináltam azt a rühes kávét és már szaladtam is a suliba. Castiel a kapuban beszélgetett a többiekkel.
- Szia, Dina!- ölelt meg Cassandra.
- Szia!
- Találkozunk suli után!- mondta Cassandra a fiúknak és lelépett.
- Szia, Lysander, Castiel!- mondtam vicceskedve.
- Gyere ide!- ölelt meg Castiel, majd megcsókoltam.
- Dina, akartam is mondani!- mondta Lysander.- Buli lesz Castielnél. Gyere te is!
- És én erről miért nem tudtam?- kérdeztem Castiel felé fordulva.
- Mert minden haverom rád mászna.- mondta Castiel.
- Jól hangzik! Megyek!- mondtam és bementem az épületbe.
A szemembe ötlött egy plakát.
"A jövő évi színdarab a Bérgyilkos bosszúja lesz. Íme a szerepek:...."
Azt hittem, hogy a színdarab már rég lement. Megnéztem a szereposztást és hirtelen mosoly terült szét az arcomon. Lívia- Dina Taylor, ez volt odaírva. Megkerestem Castielt is, ő lesz az egyik ellenség. De Lysander szerepe furcsa volt. Mivel ő lett a szeretőm, akiért harcolok. Basszuskulcs! Szerencsére csak jövőre fogjuk előadni! Fellélegeztem és órára mentem. A nap lassan, de eltelt. Hazamentem és éppen becsuktam az ajtót, amikor valami puffant az emeleten. Gyorsan felszaladtam és Samet látom meg, ahogy a feldőlt szekrényem mellett áll.
- Mit keresel?
- Semmit!- mondta és kiviharzott a szobámból.
Oké, ez különös volt... De koncentráljunk egy kicsit az esti bulira. Castielt bosszantsuk egy kicsit!
Nagyon köszönöm azoknak az embereknek, akik olvassák a blogomat. Remélem tetszik, nyugodtan írjatok véleményt, mint ahogy Beres Kincso Dora is tette. Hogy lássátok, hogy mennyire jól esnek az ilyen kommentek, most neki ajánlom ezt a részt. Kellemes olvasást és szép napot!
"Írói megjegyzés vége"
- SAM!!!!!- ordítottam.
- Mi van?- jött le az emeletről egy szál alsógatyában (!!!!!!).
- Miért rámoltál szét mindent?!
- Ja, csak megnéztem!- mondta nyugodt szívvel.
- Akkor én is megnézem, hogy hogy takarítod össze. Gyerünk, nem érünk rá egész nap!- mondtam.
- Ne húzd fel magad ennyire! Minek bent tartani, hiszen úgy is használod, nem?
- Csak azért tartom szekrényben, mert a mérgeim erősen párolognak, még az üvegben is!
- És a kardok minek vannak eltéve?
- Mert talán nem csak én járok a házban! Például mit mondok Rosának, ha átjön és meglátja a katanámat? Azt hogy: Jaj, elfelejtettem szólni! Én egy bérgyilkos vagyok!- mondtam.
- Jogos! Segítek elpakolni.
- Köszönöm!
Elkezdtük összepakolni a dolgokat. Sam majdnem kávé helyett egy speciális mérget ivott meg. Mire végeztünk mindennel, teljesen besötétedett.
- Figyelj,kiviszem a szemetet!- mondtam és Sam bólintott.
Kivittem a szemetet és egy 5 tagú fiúcsapat közeledett felém. Már nem tudtak megállni sem a lábukon, úgy leitták magukat.
- Hé, cica!- mondta az egyik.- Gyere már ide!
- Arra várhatsz, köcsög!
- De kis harapós! Ez tetszik!- mondta egy másik és megfogták a kezem.
Körbekerítettek és fogdosni kezdtek. Ökölbe szorítottam a kezem és az egyiknek úgy behúztam, hogy 3 foga odalett. Egyből elterült, a többi egy kicsit hátrált.
- Intézhetjük szépen vagy durván!- mondtam fenyegetően.
- Mit tud ártani nekünk egy kislány! Gyere szivi!- mondták és ismét fogdosni kezdtek.
Az egyik pasasnak kirúgtam a lábát, akkorát koppant a feje, hogy elájult. A maradék 3 nem akart lekopni, így előkaptam a combomra erősített kést és védekezni kezdtem. A részegek csak a kést figyelték, így könnyedén ki tudtam ütni őket. Mikor már mindenki a földön feküdt, egy árokba hordtam őket. Gondoltam, ha már így itt vannak, Nataniel se maradjon éhen! Egy kicsit lecsapoltam őket, mindegyikből egy keveset. Bementem a házba és Sam rám nézett.
- Eddig tartott kivinni a szemetet?
- Bocsi, még beszélgettem egy kicsit.- mondtam, ő megvonta a vállát és leült tévézni.
Én lefeküdtem aludni és elgondolkoztam. Holnap van az utolsó tanítási nap... Mi lesz ebből!
"Másnap"
Arra ébredtem, hogy Sam rázza a vállam.
- Mit akarsz?- dünnyögtem.
- Főzöl nekem kávét?- kérdezte.
- Te nem tudsz?
- Nem. És te olyan jól csinálod! Kérlek!- mondta és rázott tovább.
- Tanulj meg!- mondtam és a fejemre húztam a takarót.
- Ha te nem jössz, majd én viszlek.
- Ezt hogy...- nem bírtam befejezni a mondatot, mert felkapott akár egy zsákot.- TEGYÉL LE!!!!
- Csinálsz nekem kávét?- kérdezte és megrázott.
- Ne-e-em!- mondtam, miközben rázott.
- Oké!- mondta és megközelítette a lépcsőt.
- NEEEEEE, csak azt ne!- mondtam.
- Óóóó, de!- mondta és lekocogott a lépcsőn.
Mire leértünk a hányinger kerülgetett.
- És most?- kérdezte.
- Oké, csak ezt még egyszer ne csináld! És tegyél le!- mondtam.
- Fekete kávét kérek, 2 kockacukorral!- mondta és leült a kanapéra.
Én duzzogva megcsináltam azt a rühes kávét és már szaladtam is a suliba. Castiel a kapuban beszélgetett a többiekkel.
- Szia, Dina!- ölelt meg Cassandra.
- Szia!
- Találkozunk suli után!- mondta Cassandra a fiúknak és lelépett.
- Szia, Lysander, Castiel!- mondtam vicceskedve.
- Gyere ide!- ölelt meg Castiel, majd megcsókoltam.
- Dina, akartam is mondani!- mondta Lysander.- Buli lesz Castielnél. Gyere te is!
- És én erről miért nem tudtam?- kérdeztem Castiel felé fordulva.
- Mert minden haverom rád mászna.- mondta Castiel.
- Jól hangzik! Megyek!- mondtam és bementem az épületbe.
A szemembe ötlött egy plakát.
"A jövő évi színdarab a Bérgyilkos bosszúja lesz. Íme a szerepek:...."
Azt hittem, hogy a színdarab már rég lement. Megnéztem a szereposztást és hirtelen mosoly terült szét az arcomon. Lívia- Dina Taylor, ez volt odaírva. Megkerestem Castielt is, ő lesz az egyik ellenség. De Lysander szerepe furcsa volt. Mivel ő lett a szeretőm, akiért harcolok. Basszuskulcs! Szerencsére csak jövőre fogjuk előadni! Fellélegeztem és órára mentem. A nap lassan, de eltelt. Hazamentem és éppen becsuktam az ajtót, amikor valami puffant az emeleten. Gyorsan felszaladtam és Samet látom meg, ahogy a feldőlt szekrényem mellett áll.
- Mit keresel?
- Semmit!- mondta és kiviharzott a szobámból.
Oké, ez különös volt... De koncentráljunk egy kicsit az esti bulira. Castielt bosszantsuk egy kicsit!
2014. május 8., csütörtök
37. fejezet: Egy vendég (Dina szemszöge)
Végre itthon! Beléptem a házamba és látom, hogy minden olyan, mintha új lenne. Gondolom ez Noco érdeme. Lecuccoltam és elindítottam a gépet. Facebookon 345 értesítés várt. Úr isten, ezek is unták a fejüket... A csengő hangja szakította meg a gondolatmenetemet. Leszaladtam és kitéptem szinte az ajtót.
- Sam!- a nyakába borultam, mintha a halálból jött volna vissza.
- Szia, Dina! Figyelj már, megfojtasz!!!!- mondta fuldokolva.
- Bocsi, de annyira örülök neked!- mondtam miután elengedtem.
- Én is örülök neked.- mondta és behívtam.
Bejöttünk és leültettem a kanapéra.
- Kérsz inni valamit?- kérdezem.
- Kávé van?
- Persze!
- Akkor azt kérek.- mondta egy ásítással körítve.
- Hosszú volt az út?
- Csak a szomszéd városból jöttem. De éjszaka nem aludtam semmit.
- Talán vendéged volt?- kérdeztem, miközben kávét készítettem.
- Nem. A célpontom mindig este mozgott.
- Velem is volt ilyen!- mondtam, mikor odavittem neki a kávét.
- Kösz. A lényeg az, hogy végeztem a listával.
- És összejöttél valakivel?- kérdeztem.
- Ami azt illeti, igen. A neve Karol.- mondta a semmibe bámulva. Ledermedtem, amikor hallottam ezt a nevet.
- Hogy néz ki?- kérdeztem gépiesen.
- Hosszú fekete haj, aranybarna szem. Visszafogott és okos.- mondta.
- Csak tetszik vagy össze is jöttetek?
- Csak tetszik. Miért?- kérdezte, miközben rám nézett.
- Ő a nővérem.- mondtam halkan.
- Akkor azért emlékeztetett rád!- mondta elgondolkozva.
- Merre van?- kérdeztem.
- Még mindig a szomszéd városban.
- Ő egy templomos... El sem hiszem, hogy itt van...- mondtam a medált szorongatva. És akkor minden világossá vált. A Kr, az ő rövidítése. Ő küldte rám a bérgyilkosokat. A medál kell neki. Meg kell találnom azt, amit az álmomban láttam.
- Mit beszélsz? Ő egy templomos?
- Igen. A saját nővérem bérgyilkosokat küldött rám az elmúlt időben.- mondtam.
- Most már nem is jön be annyira! És mit tervezel?- kérdezte és tanácstalanul néztem rá.
- Nem tudom. Hiszen a testvéremről van szó.
- De ő egy templomos! Meg kell ölnünk!
- De hogyan?- kérdeztem.
- Segítek neked, oké? Beköltözhetek ide egy kis időre?
- Persze, gyere csak!- mondtam mosolyogva.
Ekkor megszólalt a csengő. Kinyitottam és Castiel állt az ajtóban.
- Dina, ki az?- kérdezte mögülem Sam.
- Sam, ő a pasim Castiel! Castiel, ő itt a barátom Sam!- mutattam be őket egymásnak.
Ők csak szúrósan méregették a másikat. Castiel magához ölelt. Én hagytam, de egy kis idő múlva kibontakoztam az ölelésből. Castiel féltékeny lenne? Mondjuk van mire! Sam most így néz ki:
Imádom ezt a tetkót! Még mindig szúrósan nézték egymást, majd Sam rám nézett.
- Jól választottál! Ő ki fog tartani melletted.- mondta és visszaült meginni a kávéját.
- Nyugodtan cuccolj be, Castiellel elmegyünk sétálni.
- Oké!- mondta.
Én becsuktam az ajtót, Castiel még mindig döbbenten állt.
- Ki ez a csávó?- kérdezi.
- Ő Sam. Olyan, mintha a bátyám lenne. Együtt nőttünk fel.
- Oké, és mit keres itt nálad?
- Segít végrehajtani egy megbízást.
- Ő is assassin?
- Így van. Mondtam, hogy együtt nőttünk fel!- mondtam nevetve.
- És hozzád fog költözni?
- Féltékeny vagy?
- Nem!- vágta rá gyorsan. Túl gyorsan...
- Dehogynem! És ne aggódj, csak te vagy nekem és senki más!- mondtam és megcsókoltam.
- Én is így gondoltam!- mondta azzal a mosolyával, amitől elolvadok.
- Álljunk meg!- mondtam Nataniel háza előtt. A dzsekimben lapult 5 zacskó vér.
Becsengettem és Castielt addig hagytam cigizni. Nataniel kinyitotta az ajtót és várakozóan nézett rám.
- Tessék, a szállítmány!- mondtam és a kezébe nyomtam a vért.
- Életmentő vagy! Köszönjük!- mondta.
- Szívesen. Na szia!
- Szia!- becsukódott az ajtó.
- Ez mi volt?- kérdezte Castiel.
- Nataniellel megegyeztünk és én tartom a szavam.- mondtam és tovább mentünk.
Egy idő után visszaérkeztünk a házamhoz. Egy fekete motor állt a ház előtt. Sam berendezkedett. Castiellel elbúcsúztunk (20 percig csak azt csináltuk). Bementem a házba és a kardok szétdobálva, a mérgek a konyhapulton...
- SAM!!!!!!- kiabáltam.
- Sam!- a nyakába borultam, mintha a halálból jött volna vissza.
- Szia, Dina! Figyelj már, megfojtasz!!!!- mondta fuldokolva.
- Bocsi, de annyira örülök neked!- mondtam miután elengedtem.
- Én is örülök neked.- mondta és behívtam.
Bejöttünk és leültettem a kanapéra.
- Kérsz inni valamit?- kérdezem.
- Kávé van?
- Persze!
- Akkor azt kérek.- mondta egy ásítással körítve.
- Hosszú volt az út?
- Csak a szomszéd városból jöttem. De éjszaka nem aludtam semmit.
- Talán vendéged volt?- kérdeztem, miközben kávét készítettem.
- Nem. A célpontom mindig este mozgott.
- Velem is volt ilyen!- mondtam, mikor odavittem neki a kávét.
- Kösz. A lényeg az, hogy végeztem a listával.
- És összejöttél valakivel?- kérdeztem.
- Ami azt illeti, igen. A neve Karol.- mondta a semmibe bámulva. Ledermedtem, amikor hallottam ezt a nevet.
- Hogy néz ki?- kérdeztem gépiesen.
- Hosszú fekete haj, aranybarna szem. Visszafogott és okos.- mondta.
- Csak tetszik vagy össze is jöttetek?
- Csak tetszik. Miért?- kérdezte, miközben rám nézett.
- Ő a nővérem.- mondtam halkan.
- Akkor azért emlékeztetett rád!- mondta elgondolkozva.
- Merre van?- kérdeztem.
- Még mindig a szomszéd városban.
- Ő egy templomos... El sem hiszem, hogy itt van...- mondtam a medált szorongatva. És akkor minden világossá vált. A Kr, az ő rövidítése. Ő küldte rám a bérgyilkosokat. A medál kell neki. Meg kell találnom azt, amit az álmomban láttam.
- Mit beszélsz? Ő egy templomos?
- Igen. A saját nővérem bérgyilkosokat küldött rám az elmúlt időben.- mondtam.
- Most már nem is jön be annyira! És mit tervezel?- kérdezte és tanácstalanul néztem rá.
- Nem tudom. Hiszen a testvéremről van szó.
- De ő egy templomos! Meg kell ölnünk!
- De hogyan?- kérdeztem.
- Segítek neked, oké? Beköltözhetek ide egy kis időre?
- Persze, gyere csak!- mondtam mosolyogva.
Ekkor megszólalt a csengő. Kinyitottam és Castiel állt az ajtóban.
- Dina, ki az?- kérdezte mögülem Sam.
- Sam, ő a pasim Castiel! Castiel, ő itt a barátom Sam!- mutattam be őket egymásnak.
Ők csak szúrósan méregették a másikat. Castiel magához ölelt. Én hagytam, de egy kis idő múlva kibontakoztam az ölelésből. Castiel féltékeny lenne? Mondjuk van mire! Sam most így néz ki:
- Jól választottál! Ő ki fog tartani melletted.- mondta és visszaült meginni a kávéját.
- Nyugodtan cuccolj be, Castiellel elmegyünk sétálni.
- Oké!- mondta.
Én becsuktam az ajtót, Castiel még mindig döbbenten állt.
- Ki ez a csávó?- kérdezi.
- Ő Sam. Olyan, mintha a bátyám lenne. Együtt nőttünk fel.
- Oké, és mit keres itt nálad?
- Segít végrehajtani egy megbízást.
- Ő is assassin?
- Így van. Mondtam, hogy együtt nőttünk fel!- mondtam nevetve.
- És hozzád fog költözni?
- Féltékeny vagy?
- Nem!- vágta rá gyorsan. Túl gyorsan...
- Dehogynem! És ne aggódj, csak te vagy nekem és senki más!- mondtam és megcsókoltam.
- Én is így gondoltam!- mondta azzal a mosolyával, amitől elolvadok.
- Álljunk meg!- mondtam Nataniel háza előtt. A dzsekimben lapult 5 zacskó vér.
Becsengettem és Castielt addig hagytam cigizni. Nataniel kinyitotta az ajtót és várakozóan nézett rám.
- Tessék, a szállítmány!- mondtam és a kezébe nyomtam a vért.
- Életmentő vagy! Köszönjük!- mondta.
- Szívesen. Na szia!
- Szia!- becsukódott az ajtó.
- Ez mi volt?- kérdezte Castiel.
- Nataniellel megegyeztünk és én tartom a szavam.- mondtam és tovább mentünk.
Egy idő után visszaérkeztünk a házamhoz. Egy fekete motor állt a ház előtt. Sam berendezkedett. Castiellel elbúcsúztunk (20 percig csak azt csináltuk). Bementem a házba és a kardok szétdobálva, a mérgek a konyhapulton...
- SAM!!!!!!- kiabáltam.
2014. május 7., szerda
36. fejezet: Romantikázás, félelemmel körítve (Castiel szemszöge)
Elérkezett az osztálykirándulás napja. Dina nagyon el van varázsolva mostanában. Meglepem egy kicsit! Kisétáltunk a vonatállomásra és a tekintetünkkel az osztályt kerestük. Nem kellett sokáig kóvályognunk. Alexy a kék hajával, Rosa az ordibálással magukra vonták a figyelmet. Felszálltunk a vonatra és meg sem álltunk a célig. 4 óra az út a táborig, így szétuntuk magunkat. Én hátradőltem, bele Dina ölébe, ő pedig olvasott. Néha fel-felnevetett. Elkezdtem bökdösni a könyvét,de ő észre sem vette, csak tovább vihogott. Elegem lett belőle és kikaptam a kezéből a könyvet.
- Hé!- mondta és próbálta visszaszerezni a könyvet.
Rosa és Lysander vigyorogva néztek minket. Alacsony volt hozzám képest, így nem érte el a könyvet. Nekilökött az ülésnek és én leültem. Még mindig nem érte el a könyvet. Mindig elkaptam onnan, ahova nyúlt, így nem kapta meg a könyvet. Más módszerhez folyamodott. Beleült az ölembe, arccal felém. Elkezdte a nyakamat csókolgatni. Rosa és Lys pirultak bele. Az arcvonalamon haladt felfelé, közben a kezével a pólóm alá nyúlt. Még mindig nem engedtem el az olvasnivalót, de élveztem, hogy Dina velem foglalkozik. Már teljesen bolond voltam a csókjaitól és egy óvatlan pillanatban kikapta a kezemből.
- Köszike!- mondta vigyorogva.
- Mi a ...- felébredtem az álomból.
- Valld be, hogy élvezted!- mondta, miközben végigmért.
Leszálltunk a vonatról és egy erdő előtt álltunk. Az erdő belsejében volt a tábor, ott a pihenés lehetősége. Bementünk az erdőbe, már sötétedett amikor odaértünk.
- Pakoljanak le és takarodó!- kiáltotta az ofőnk.
Lepakoltunk, de nem aludtunk el. Mikor a tanárok horkolását hallottuk, kimerészkedtünk a sötétségbe. Tábortüzet gyújtottunk és köré ültünk.
- Mit csináljunk?- hangzott el a végzetes kérdés.
- Üvegezzünk!- mondta Rosa.
Mindenki belegyezett és üveg után néztünk. Mikor meglett, Rosa pörgetett. Kipörgette Alexyt.
- Felelsz vagy mersz?
- Merek!- Rosa ördögien elvigyorodott.
- Fogd meg a számodra legszimpatikusabb lány mellét!- mondta Rosa. Mi ámulva néztünk rá, Alexy meg fintort vágott. Alexy odament Dinához és megfogta a mellét! Én azt hittem, ott helyben szétütöm. Lysander lenyugtatott.
- Na, milyen volt?- kérdezte Armin.
- Mint két érett görögdinnye.- mondta Alexy némi gondolkodás után. A fiúk nyáladzottak, én meg dühösen néztem Rosára. Alexy pörgetett és Iris volt soron.
- Felelsz vagy mersz?
- Merek!
- Fond be Castiel haját!- mondta Alexy és Iris mint az őrült, úgy rohant felém.
Én meg persze amikor meghallottam, futásnak eredtem. A többiek röhögtek, mi meg elvoltunk egy darabig. Végül rám ugrott és nem bírtam felkelni. A további pörgetéseket csinos kis fonással kellett végigülnöm. Iris jött és Dinát pörgette ki.
- Felelsz vagy mersz?
- Felelek.
- Mióta tetszik neked Castiel?- kérdezte Iris. Erre én is kíváncsi vagyok! Mindenki Dinát nézte, csöndben.
- Hát...-vakarta a fejét.- Először bunkónak találtam, de már akkor is megfogott benne valami.
- Ahogy sejtettük!- mondták a lányok kórusban.
Még így elment pár kör, jó sok minden derült ki, és sok hülyeséget csináltattunk a másikkal. Amikor végeztünk a játékkal, a lányok elmentek fürödni, csak mi, fiúk maradtunk a tűz körül.
- Na, Castiel?- nézett rám Armin.
- Mi van?
- Hogy haladtok Dinával?- kérdezte ÚGY nézve.
- Nem tartozik rád!
- Biztos vagy ebben? Mert áradozott valami srácról, jobban teszed, ha belehúzol!- mondta.
Valami srác?! Az alumínium dobozt úgy nyomtam össze, akár a papírt. Felpattantam és a tusoló részhez siettem. Éppen Dina lép ki rajta, pizsamában. Odaszorítottam a falhoz és csókolni kezdtem. Ő a nyakam köré fonta a kezét. Elváltunk egymástól és ő furcsán nézett rám.
- Mivel érdemeltem ki?- kérdezte.
- Hmm... azzal, hogy ilyen jól nézel ki pizsamában!- elpirult.
- Inkább menjünk aludni! Még a tanárok felébrednek.- mondta és elsietett.
Éppen helyezkedett a faházban. Én beosontam a sötétben. Nem vett észre, csak tovább pakolászott a sötétben. Megfordult és előugrottam a sarokból.
- Áááááááááá!!!!!!!- sikított.
- Nem hittem, hogy ennyire ijedős vagy!- mondtam nevetve.
- Nem tudsz nélkülem meglenni?- kérdezte, mikor abbahagytuk a röhögést.
- Nem.- mondtam és rámosolyogtam.
- Helyes, mert én sem nélküled!- mondta és leült mellém az ágy szélére.
Megcsókolt, ebben a csókban minden vágya benne volt. Kiküldött a szobából, mielőtt bármi is történhetett volna. Egyszer az enyém lesz. Addig meg csak megleszek valahogy. Elaludtunk és reggel 5:30-kor ébresztettek minket! Konkrétan ránk üvöltettek. Én csak ásítva feltápászkodtam és a reggeli cigimet elszívtam. Kimentem a többiekhez és egész nap túráztunk. Mire ebédidő lett, leszakadt szinte a lábam. Aztán még egy adag, jól van! Visszaértünk a táborba és a tanárok beszéltek.
- Zászlókat kell megszerezni az ellenséges csapattól! Az egyik csapatkapitány Dina, a másik pedig Castiel!- mondták és választottunk csapatot.
- Halálra vagytok ítélve, ugye tudod?- kérdeztem Dinától.
- Arra várhatsz! Kössünk fogadást!
- Hallgatlak!- mondtam.
- Ha én nyerek, visszaúton nyugodtan olvashatok!
- Ha pedig én, akkor velem fogsz foglalkozni a kirándulás hátralévő idejében.- mondtam.
- Áll a fogadás!- kezet ráztunk és a sípszó megszólalt. Rohantunk be az erdőbe. Az orrunkig sem láttunk.
Egy kicsit távolabb vihogást hallottunk. Odamentünk és éppen Rosa helyezte el az egyik zászlót, majd elfutott. Ez könnyű préda. Odasprinteltem és elhoztam a zászlót. Bepillantottunk a bokorba, ahol a mi zászlónk volt. Vagyis még pár perce ott volt. De hogy tűnt el?! Hiszen körülálltuk! Aztán leesett, hogy Dinát erre képezték ki...Tovább mentünk és még egy zászlónk odalett. Ügyes! Már csak 1 zászlónk volt, arra én vigyáztam. Éppen az ellenség utolsó zászlóját készültük elvinni, amikor valaki felkiáltott.
- Előre, csajok!!!!- hangzott és egy csomó lány futott felénk.
Teljes zűrzavar lett, mindenki a zászlót akarta. Dina megjelent a semmiből és nekidöntött egy fának. Elkezdett simogatni, majd csókolózni kezdtünk. Éreztem, ahogy a zászló a kezemben landol. Dina is hirtelen elkezd rohanni. Akkor nézem, hogy nincs nálam a zászló. Elkezdtem sprintelni, árkon-bokron keresztül. Végül a tanárokhoz értem, elsőként. Dina kiszabadult a bozótból, majd elmosolyodott.
- Akkor behajtom a tartozásod!- mondtam és magamhoz húztam.
- Reméltem is!- mondta és megcsókolt.
- Menjetek szobára!- kiáltották be.
Elnevettük magunkat, majd eltávolodtunk a tömegtől.
- Egyébként jó volt a taktikád!- mondtam.
- Mármint a figyelemelterelés?- kérdezte, miközben hozzám simult.
- Igen. Szívesen folytatnám...- mondtam és éreztem, ahogy Dina mosolyog.
- Én is...- mondta és megcsókolt.- Este találkozunk!
Mondta és elsietett. Beesteledett és a faházához mentem. Bekopogtam és ő szabályosan berántott a sötét szobába. Olyasmi történt, amit nem szeretnék részletezni! Képzeljétek el magatoknak! Elaludtunk és reggel Rosa ébresztgetett minket.
- Castiel! Menj át a fiúkhoz, mielőtt egy tanár felfedez!- mondta Rosa és én lassan, de biztosan elhagytam a faházat.
Kint a hideg szél megcsapta az arcom. Teljesen felébredtem. Gyorsan átmentem a fiúkhoz összecsomagolni. Bent volt még Kentin, Armin és Lysander.
- Hol éjszakáztál?- kérdezte Kentin.- Alexy hiányolt!
- Meghiszem!- mondtam nevetve.- És Dinánál voltam.
- Ahhha, értjük mi...- mondta Armin.
- Szeretnétek ti olyan nő mellett ébredni, mint Dina!- mondtam nekik.
Összecsomagoltunk és kimentünk a vonatállomáshoz. Dina az ígéretéhez híven csak velem foglalkozott. Leszálltunk és ő a háza felé vette az irányt.
- Hova mész?- kérdezem.
- Haza. Várok valakit!- mondta és elindult.
- Hé!- mondta és próbálta visszaszerezni a könyvet.
Rosa és Lysander vigyorogva néztek minket. Alacsony volt hozzám képest, így nem érte el a könyvet. Nekilökött az ülésnek és én leültem. Még mindig nem érte el a könyvet. Mindig elkaptam onnan, ahova nyúlt, így nem kapta meg a könyvet. Más módszerhez folyamodott. Beleült az ölembe, arccal felém. Elkezdte a nyakamat csókolgatni. Rosa és Lys pirultak bele. Az arcvonalamon haladt felfelé, közben a kezével a pólóm alá nyúlt. Még mindig nem engedtem el az olvasnivalót, de élveztem, hogy Dina velem foglalkozik. Már teljesen bolond voltam a csókjaitól és egy óvatlan pillanatban kikapta a kezemből.
- Köszike!- mondta vigyorogva.
- Mi a ...- felébredtem az álomból.
- Valld be, hogy élvezted!- mondta, miközben végigmért.
Leszálltunk a vonatról és egy erdő előtt álltunk. Az erdő belsejében volt a tábor, ott a pihenés lehetősége. Bementünk az erdőbe, már sötétedett amikor odaértünk.
- Pakoljanak le és takarodó!- kiáltotta az ofőnk.
Lepakoltunk, de nem aludtunk el. Mikor a tanárok horkolását hallottuk, kimerészkedtünk a sötétségbe. Tábortüzet gyújtottunk és köré ültünk.
- Mit csináljunk?- hangzott el a végzetes kérdés.
- Üvegezzünk!- mondta Rosa.
Mindenki belegyezett és üveg után néztünk. Mikor meglett, Rosa pörgetett. Kipörgette Alexyt.
- Felelsz vagy mersz?
- Merek!- Rosa ördögien elvigyorodott.
- Fogd meg a számodra legszimpatikusabb lány mellét!- mondta Rosa. Mi ámulva néztünk rá, Alexy meg fintort vágott. Alexy odament Dinához és megfogta a mellét! Én azt hittem, ott helyben szétütöm. Lysander lenyugtatott.
- Na, milyen volt?- kérdezte Armin.
- Mint két érett görögdinnye.- mondta Alexy némi gondolkodás után. A fiúk nyáladzottak, én meg dühösen néztem Rosára. Alexy pörgetett és Iris volt soron.
- Felelsz vagy mersz?
- Merek!
- Fond be Castiel haját!- mondta Alexy és Iris mint az őrült, úgy rohant felém.
Én meg persze amikor meghallottam, futásnak eredtem. A többiek röhögtek, mi meg elvoltunk egy darabig. Végül rám ugrott és nem bírtam felkelni. A további pörgetéseket csinos kis fonással kellett végigülnöm. Iris jött és Dinát pörgette ki.
- Felelsz vagy mersz?
- Felelek.
- Mióta tetszik neked Castiel?- kérdezte Iris. Erre én is kíváncsi vagyok! Mindenki Dinát nézte, csöndben.
- Hát...-vakarta a fejét.- Először bunkónak találtam, de már akkor is megfogott benne valami.
- Ahogy sejtettük!- mondták a lányok kórusban.
Még így elment pár kör, jó sok minden derült ki, és sok hülyeséget csináltattunk a másikkal. Amikor végeztünk a játékkal, a lányok elmentek fürödni, csak mi, fiúk maradtunk a tűz körül.
- Na, Castiel?- nézett rám Armin.
- Mi van?
- Hogy haladtok Dinával?- kérdezte ÚGY nézve.
- Nem tartozik rád!
- Biztos vagy ebben? Mert áradozott valami srácról, jobban teszed, ha belehúzol!- mondta.
Valami srác?! Az alumínium dobozt úgy nyomtam össze, akár a papírt. Felpattantam és a tusoló részhez siettem. Éppen Dina lép ki rajta, pizsamában. Odaszorítottam a falhoz és csókolni kezdtem. Ő a nyakam köré fonta a kezét. Elváltunk egymástól és ő furcsán nézett rám.
- Mivel érdemeltem ki?- kérdezte.
- Hmm... azzal, hogy ilyen jól nézel ki pizsamában!- elpirult.
- Inkább menjünk aludni! Még a tanárok felébrednek.- mondta és elsietett.
Éppen helyezkedett a faházban. Én beosontam a sötétben. Nem vett észre, csak tovább pakolászott a sötétben. Megfordult és előugrottam a sarokból.
- Áááááááááá!!!!!!!- sikított.
- Nem hittem, hogy ennyire ijedős vagy!- mondtam nevetve.
- Nem tudsz nélkülem meglenni?- kérdezte, mikor abbahagytuk a röhögést.
- Nem.- mondtam és rámosolyogtam.
- Helyes, mert én sem nélküled!- mondta és leült mellém az ágy szélére.
Megcsókolt, ebben a csókban minden vágya benne volt. Kiküldött a szobából, mielőtt bármi is történhetett volna. Egyszer az enyém lesz. Addig meg csak megleszek valahogy. Elaludtunk és reggel 5:30-kor ébresztettek minket! Konkrétan ránk üvöltettek. Én csak ásítva feltápászkodtam és a reggeli cigimet elszívtam. Kimentem a többiekhez és egész nap túráztunk. Mire ebédidő lett, leszakadt szinte a lábam. Aztán még egy adag, jól van! Visszaértünk a táborba és a tanárok beszéltek.
- Zászlókat kell megszerezni az ellenséges csapattól! Az egyik csapatkapitány Dina, a másik pedig Castiel!- mondták és választottunk csapatot.
- Halálra vagytok ítélve, ugye tudod?- kérdeztem Dinától.
- Arra várhatsz! Kössünk fogadást!
- Hallgatlak!- mondtam.
- Ha én nyerek, visszaúton nyugodtan olvashatok!
- Ha pedig én, akkor velem fogsz foglalkozni a kirándulás hátralévő idejében.- mondtam.
- Áll a fogadás!- kezet ráztunk és a sípszó megszólalt. Rohantunk be az erdőbe. Az orrunkig sem láttunk.
Egy kicsit távolabb vihogást hallottunk. Odamentünk és éppen Rosa helyezte el az egyik zászlót, majd elfutott. Ez könnyű préda. Odasprinteltem és elhoztam a zászlót. Bepillantottunk a bokorba, ahol a mi zászlónk volt. Vagyis még pár perce ott volt. De hogy tűnt el?! Hiszen körülálltuk! Aztán leesett, hogy Dinát erre képezték ki...Tovább mentünk és még egy zászlónk odalett. Ügyes! Már csak 1 zászlónk volt, arra én vigyáztam. Éppen az ellenség utolsó zászlóját készültük elvinni, amikor valaki felkiáltott.
- Előre, csajok!!!!- hangzott és egy csomó lány futott felénk.
Teljes zűrzavar lett, mindenki a zászlót akarta. Dina megjelent a semmiből és nekidöntött egy fának. Elkezdett simogatni, majd csókolózni kezdtünk. Éreztem, ahogy a zászló a kezemben landol. Dina is hirtelen elkezd rohanni. Akkor nézem, hogy nincs nálam a zászló. Elkezdtem sprintelni, árkon-bokron keresztül. Végül a tanárokhoz értem, elsőként. Dina kiszabadult a bozótból, majd elmosolyodott.
- Akkor behajtom a tartozásod!- mondtam és magamhoz húztam.
- Reméltem is!- mondta és megcsókolt.
- Menjetek szobára!- kiáltották be.
Elnevettük magunkat, majd eltávolodtunk a tömegtől.
- Egyébként jó volt a taktikád!- mondtam.
- Mármint a figyelemelterelés?- kérdezte, miközben hozzám simult.
- Igen. Szívesen folytatnám...- mondtam és éreztem, ahogy Dina mosolyog.
- Én is...- mondta és megcsókolt.- Este találkozunk!
Mondta és elsietett. Beesteledett és a faházához mentem. Bekopogtam és ő szabályosan berántott a sötét szobába. Olyasmi történt, amit nem szeretnék részletezni! Képzeljétek el magatoknak! Elaludtunk és reggel Rosa ébresztgetett minket.
- Castiel! Menj át a fiúkhoz, mielőtt egy tanár felfedez!- mondta Rosa és én lassan, de biztosan elhagytam a faházat.
Kint a hideg szél megcsapta az arcom. Teljesen felébredtem. Gyorsan átmentem a fiúkhoz összecsomagolni. Bent volt még Kentin, Armin és Lysander.
- Hol éjszakáztál?- kérdezte Kentin.- Alexy hiányolt!
- Meghiszem!- mondtam nevetve.- És Dinánál voltam.
- Ahhha, értjük mi...- mondta Armin.
- Szeretnétek ti olyan nő mellett ébredni, mint Dina!- mondtam nekik.
Összecsomagoltunk és kimentünk a vonatállomáshoz. Dina az ígéretéhez híven csak velem foglalkozott. Leszálltunk és ő a háza felé vette az irányt.
- Hova mész?- kérdezem.
- Haza. Várok valakit!- mondta és elindult.
2014. május 6., kedd
35. fejezet: A medál titka part 3 (Dina szemszöge)
Hmmm... Hogy jussak el a temetőbe? Kifelé menet ezen gondolkodtam. A szüleim már nem voltak a földön. De hova a francba tűntek?! Mindegy! Kijöttem a házból és egy sötét utcában találtam magam. Mintha valaki lenne itt... Paranoiás vagyok. Sokat játszottam az Amnesia-val. Már megint. Megyek tovább és meglátok egy padot. Leülök és próbálom elképzelni azt a rég nem látott temetőt. Rideg és fenyegető sírkövek, középen egy ravatalozó. A hideg végigfutott a hátamon ahogy rágondoltam, annyi idő után. Amint kinyitottam a szemem, előttem volt. Az égbe meredő, csipkés sírkövek és névtáblák. A márványból készült sírok. Félelmetes, főleg a ravatalozó. A sötétségben gyertyák égtek, amik ellátszódtak a temetőn kívülre is. Olyan az egész, mint egy kísértet film. Ha bemegyek, többé nem jövök ki élve. De ez az én elmém. Én irányítom és kész! Ezekkel a gondolatokkal mentem be. Ösztönösen mentem az egyik sírkőhöz. Anya és apa sírja. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Amint észrevettem magam, gyorsan le is töröltem. A nővérem sírját pedig sehol sem láttam.
- Nem halt meg. Gyere és megtudod, mi is történt valójában!- súgta egy hang a fülembe. A hideg futkosott a hátamon.
A ravatalozó felől jött a hang. A szél hirtelen felerősödött, alig bírtam a talpamon maradni. Befutottam a ravatalozóba. Egy bársonnyal bevont állvány a sötét szoba közepén. A gyertyák ijesztően égtek, a szél fütyült odakint. Egy kép volt az állványra támasztva.
- Hiszen ez... én vagyok!- mondtam suttogva. A gyász szalag rajta volt.
- Igen. Ez lesz a sorsod, ha a medál veled marad.- mondta a másik énem az egyik sarokból.
- Mit tegyek?
- Ezt neked kell tudnod! Tessék, megdolgoztál érte!- odadobta a keresztet.
Eltűnt, én meg beleillesztettem a könyvbe. A nap már kelt fel, sietnem kellett!
Gyönyörű volt, de veszélyes. Gyorsan elolvastam az utolsó fejezetet, ami láthatóvá vált. Csak két mondat volt.
"Juttasd el a medált egy felvigyázóhoz. Jelezni fog, ha készen áll."
Ez volt ott. Becsuktam a könyvet és felébredtem. Éppen Castiel keltegetett.
- Fent vagyok!- mondtam nevetve.
- Mit álmodtál?- kérdezte aggódva.
- Miért kérdezed?- kinyújtóztattam a tagjaimat.
- Mert azt mondtad, hogy "meg fogok halni".
- Hmm... egyszer biztos.- mondtam mosolyogva.- Menjünk reggelizni!
A nap valahogy eltelt. Csak az álmom járt az eszemben. Valami közeledik, valami nagyon rossz.
- Nem halt meg. Gyere és megtudod, mi is történt valójában!- súgta egy hang a fülembe. A hideg futkosott a hátamon.
A ravatalozó felől jött a hang. A szél hirtelen felerősödött, alig bírtam a talpamon maradni. Befutottam a ravatalozóba. Egy bársonnyal bevont állvány a sötét szoba közepén. A gyertyák ijesztően égtek, a szél fütyült odakint. Egy kép volt az állványra támasztva.
- Hiszen ez... én vagyok!- mondtam suttogva. A gyász szalag rajta volt.
- Igen. Ez lesz a sorsod, ha a medál veled marad.- mondta a másik énem az egyik sarokból.
- Mit tegyek?
- Ezt neked kell tudnod! Tessék, megdolgoztál érte!- odadobta a keresztet.
Eltűnt, én meg beleillesztettem a könyvbe. A nap már kelt fel, sietnem kellett!
"Juttasd el a medált egy felvigyázóhoz. Jelezni fog, ha készen áll."
Ez volt ott. Becsuktam a könyvet és felébredtem. Éppen Castiel keltegetett.
- Fent vagyok!- mondtam nevetve.
- Mit álmodtál?- kérdezte aggódva.
- Miért kérdezed?- kinyújtóztattam a tagjaimat.
- Mert azt mondtad, hogy "meg fogok halni".
- Hmm... egyszer biztos.- mondtam mosolyogva.- Menjünk reggelizni!
A nap valahogy eltelt. Csak az álmom járt az eszemben. Valami közeledik, valami nagyon rossz.
2014. május 5., hétfő
34. fejezet: A medál titka part 2 (Dina szemszöge)
A nővérem... egy templomos volt? Ezt nem hiszem el! Pedig itt áll, feketén fehéren! Eltettem a könyvet és elindultam valamerre. A képzeletem baromi kusza, így csak körbe-körbe mentem. Megálltam és próbáltam elképzelni a házunkat. A nagy fák, amik árnyékot vetettek... a nappali, ahol a titkos beszélgetések folytak... a barátságos kinézetű ház, amit az emberek gyakran látogattak. Mikor kinyitottam a szemem, ott állt előttem. Bementem és éreztem az otthon melegét. Átjárt és felvidított. Kicsit beljebb mentem és meglátom őket. A szüleimet, az anyám éjfekete haja és az apám fűzöld szemei. Vérbe fagyva feküdtek a padlón. Lefehéredtem és térdre rogytam. De tovább kellett mennem. Felkeltem és küszködve a könnyeimmel a pince lejáratához mentem. Lejöttem a kis létrán és egy helyiség terült el előttem. Pár doboz és festmény volt ott. Megnéztem az egyik festményt. Egy gyönyörű nő volt rajta. Ő lenne a nagymamám?
Még fiatal. A páncél a kezén emlékeztetett valamire... Inkább letettem a festményt és a dobozokhoz hajoltam. Felemeltem a doboz tetejét és egy kereszt volt benne. Kivettem a keresztet és a könyvbe helyeztem. Olvashatóvá vált még pár fejezet.
"2. fejezet
Egy napfényes délután volt. A kertben játszottam a kedvenc labdámmal. A ház körül minden csendes. Felkapaszkodtam egy fára és körülnéztem. Láttam Marie-t, a zöldséges nénit. Antalt, az öreg szabót. Még néhány embert láttam, de a ház hirtelen veszekedéstől lett zajos. Leereszkedtem a fáról és az ajtó mögé bújtam. Egy dörrenés, egy sikoly. Anyám sikolya volt az. Anya könyörgött, majd egy szörnyű hang ütötte meg a fülem. A nővérem kirontott az ajtón, egy véres késsel a kezében.
- Ugye te nem...?- kérdeztem hátrálva.
- Figyelj, rossz emberek jöttek és el akarnak minket vinni. Megöltem az egyiket.
- És anyáék?
- Ők már jobb helyen vannak.- mondta.
Kézen ragadott és elhúzott a kert végében lévő lyukig. Elkezdett ásni. Én is segítettem neki, majd egy egész alagutat találtunk.
- Ne állj meg! Tessék!- a kezembe nyomta a medált.- Vigyázz rá!
- És te?
- Én is nemsoká megyek!- mondta és bólintottam.
Elindultam az alagúton keresztül a teljes sötétségben..."
Nem voltam túl bőbeszédű...
- Milyen megható...- mondta egy hang mögöttem.
- Mit keresel itt?- kérdeztem a keresztes énemtől.
- Téged! Én tudom a történet folytatását... Arról kell gondoskodnom, hogy te is megtudd!- mondta.
- És hogyan?
- Gyere a temetőbe! Tudod, melyikről beszélek!- mondta és eltűnt.
A hideg kiráz attól a helytől. És igen, tudom, hogy melyik temetőről beszél.
"2. fejezet
Egy napfényes délután volt. A kertben játszottam a kedvenc labdámmal. A ház körül minden csendes. Felkapaszkodtam egy fára és körülnéztem. Láttam Marie-t, a zöldséges nénit. Antalt, az öreg szabót. Még néhány embert láttam, de a ház hirtelen veszekedéstől lett zajos. Leereszkedtem a fáról és az ajtó mögé bújtam. Egy dörrenés, egy sikoly. Anyám sikolya volt az. Anya könyörgött, majd egy szörnyű hang ütötte meg a fülem. A nővérem kirontott az ajtón, egy véres késsel a kezében.
- Ugye te nem...?- kérdeztem hátrálva.
- Figyelj, rossz emberek jöttek és el akarnak minket vinni. Megöltem az egyiket.
- És anyáék?
- Ők már jobb helyen vannak.- mondta.
Kézen ragadott és elhúzott a kert végében lévő lyukig. Elkezdett ásni. Én is segítettem neki, majd egy egész alagutat találtunk.
- Ne állj meg! Tessék!- a kezembe nyomta a medált.- Vigyázz rá!
- És te?
- Én is nemsoká megyek!- mondta és bólintottam.
Elindultam az alagúton keresztül a teljes sötétségben..."
Nem voltam túl bőbeszédű...
- Milyen megható...- mondta egy hang mögöttem.
- Mit keresel itt?- kérdeztem a keresztes énemtől.
- Téged! Én tudom a történet folytatását... Arról kell gondoskodnom, hogy te is megtudd!- mondta.
- És hogyan?
- Gyere a temetőbe! Tudod, melyikről beszélek!- mondta és eltűnt.
A hideg kiráz attól a helytől. És igen, tudom, hogy melyik temetőről beszél.
2014. május 4., vasárnap
33. fejezet: A medál titka part 1 (Dina szemszöge)
Elaludtam és ismét a fehér térben találtam magam. Felálltam és magammal néztem farkasszemet.
- Szia, csajszi! Rég nem láttalak!- mondta mosolyogva.
- Szia! Miért vagyok itt?
- Pont ezt akartam kérdezni! Miért nem álmodsz Castiellel, vagy valaki mással?- kérdezte poénkodva.
- Azt hittem, hogy te tudod!
- Csak viccelek! Tudom, hogy miért vagy itt! A medál hívott.
- Mármint ez a medál?- kérdeztem a nyakamban fityegő azték medálra.
- Bizony ám! Itt az idő!- mondta és a tér meghasadt. Egy csomó kép száguldott be a résen. Mintha feltörték volna a netet.
- Ezekkel mihez kezdjek?- kérdeztem értetlenül. Találomra kivettem egyet, ez egy mai emlék volt. Éppen a kanapén fekszünk Castiellel. Belepirultam és inkább visszacsúsztattam a helyére.
- Most nem a te emlékeidbe fogunk belenézni, hanem a medáléba.- mondta.
- És hogyan?
- Csak kövess!- mondta és a hasadáson kiugrott. Én is követtem a példáját. Zuhantunk egy darabig, majd földet értünk.
- Hol vagyunk?- kérdeztem. A tér olyan volt, mintha valaki beszívott volna.
- A 2. szinten.- mondta.- Itt kell keresned a medál emlékeit.
- Csak nekem?
- Igen. Nem én oldok meg mindent!- mondta és eltűnt.
Remek! Most hogy a fenébe találom meg a medál emlékeit?! Még a saját fejemben sem tudok eligazodni! Amint ezt gondoltam, a színekben gazdag teret felváltotta egy könyvtárszerű polcsor. Betűrendbe voltak szedve az emlékek. Nevettem, mert egy külön szekrény volt a Castieles emlékeimnek. Kerestem az m betűnél. Nincsen olyan, hogy medál. Dúdolást hallottam magam mögül, de nem zavart. Aztán leesett... Az én fejemben vagyunk, nem kéne másnak is itt lenni! Vettem egy 180 fokos fordulatot. Hát, hogy meglepődtem? IGEN! Az a lány éppen egy könyvet bújt.
Odamentem hozzá, ő pedig felpillantott a könyvből.
- Szia, már vártalak!- mondta és letette a könyvet. Ez volt a cím: Rosa és még más barátok
- Szia! Tényleg? Ki vagy te?
- Én vagyok az itteni "könyvtáros".- mutatta az idézőjelet a könyvtáros szónál.- Nos, miben segíthetek?
- A nyakamban lévő medálról szeretnék több mindent megtudni.- mutattam a nyakamra.
- Értem.- mondta és felpattant. Visszatért 3 könyvvel.
- Csak ennyi van?- kérdezem elképedve.
- Igen. Erről a nyakláncról alig tudsz valamit.- mondta és elkezdte a könyveket rendezgetni.
Leültem egy asztalhoz és magam elé vettem a könyveket. "Az azték jelek" volt az első könyv címe. Egyből arrébb tettem. "Különös jelenségek a medál körül..." a második könyv címe, ez még lehet. A harmadik könyv pedig "Gyermekkorom" címmel volt ellátva. Vissza kell mennem a gyerekkori emlékeimbe? Először szívok egy kis friss levegőt. Felálltam és a 3. könyvvel a kezemben kimegyek az ajtón. Sötét van, csak egy árva lámpa világít. Annak a fényében állt egy sötét alak, aki mintha hallaná, ahogy jövök. Néhány méterre megálltam tőle és ő megfordult.
- Végre, hogy felemelted a csinos kis popódat és idejöttél! Majd megfagyok!- mondta.
Elég furcsa ez a lány, de mégis ismerős. Ugyanaz a zöld szem, hosszú barna haj... BASSZUS!!!!! A könyvtáros és ez a csajszi is én vagyok! Bár elég érdekes ruhába bújt ez a lány...olyan...gótikus.
A nyakában 3 kereszt fityeg.
- Bocsi, de mit keresel itt?- mondtam, de nem is figyel rám.
- Nálad van a könyv?
- Igen.
- Melyik?
- A címe...- gyorsan megnéztem- "Gyermekkorom"
- Helyes! Tessék, erre szükséged lesz!- a nyakából odaadott 1 keresztet.
Ösztönösen nyitottam a könyvet és 3 kereszt helye volt az első oldalon. Ezt, amit kaptam, beleraktam az első mélyedésbe. Az első fejezet olvashatóvá vált. Felnéztem a könyvből és a lány már nem volt ott. Akkor a könyvben kell keresgélni... Elkezdtem olvasni.
"Első fejezet
A nap éppen lehanyatlott az égen. A fák a kertünkben hatalmas árnyékot eresztettek. Mintha harcolni akarnának. A házunk hátsó kijáratánál ültem. Egyszer csak valaki megkocogtatja a vállam.
- Hé, húgi! Minden rendben?- kérdezi a nővérem, Karol. A teljes neve Caroline (Kerolájn), de őt mindenki így hívja.
- Persze, csak elbambultam.- mindössze 5 éves voltam, de Karol már 14. Leült mellém.
- A fákat nézted, igaz?
- Igen, olyan gyönyörűek!- mondtam. Felnéztem a nővéremre, tiszta szívemből.
Már akkor boldog lennék, ha fele olyan szép lehetnék, mint ő.
Mintha anyám helyett anyám lenne. Gyakran telefonált idegenekkel. Féltem, hogy bajba kerül. Néha benyitottak hozzánk és követelőztek tőle. Eredményeket vártak tőle. Ő csak ígérgette, hogy minden rendben lesz. Egyre dühösebbek, fenyegetőbbek lettek. Valami nem stimmelt körülötte, így egyszer kihallgattam egy beszélgetését. Nem tudtam meg semmit. Egyszer a pincében találtam, hol éppen a nagyi holmijai között turkált. Megígértette velem, hogy nem árulhatom el senkinek se, amit láttam. Azt mondta, hogy titokban dolgozik egy nagy cégnek. Egy nap, néhány férfi jött látogatóba.
- Csak meglegyen az áru!- mondták, mielőtt elmentek.
Aggódva néztem a nővéremre, aki nyúzottan rám mosolygott. Néhány nappal a találkozás után veszekedett Karol a szüleinkkel.
- Túl messzire mész!- mondták anyáék.
- Csak néhány napot adtak! Meg kell lennie!- mondta Karol.
- Ne keverj bele minket! De legalább Dinát ne!
- Őt nem is akarom. Még túl gyenge, túl törékeny.
- Ebben egyetértünk!
Még beszélgettek valami medálról és templomosokról. A nővérem nagyon azt akarta, hogy a medál a templomosokhoz kerüljön."
Ennyi volt az 1. fejezet. Még kerestem valami írást. A fedőlapján vörös tintával ez volt írva: "ház, pince, mami ládája" Ez akar lenni az útmutatás?!
- Szia, csajszi! Rég nem láttalak!- mondta mosolyogva.
- Szia! Miért vagyok itt?
- Pont ezt akartam kérdezni! Miért nem álmodsz Castiellel, vagy valaki mással?- kérdezte poénkodva.
- Azt hittem, hogy te tudod!
- Csak viccelek! Tudom, hogy miért vagy itt! A medál hívott.
- Mármint ez a medál?- kérdeztem a nyakamban fityegő azték medálra.
- Bizony ám! Itt az idő!- mondta és a tér meghasadt. Egy csomó kép száguldott be a résen. Mintha feltörték volna a netet.
- Ezekkel mihez kezdjek?- kérdeztem értetlenül. Találomra kivettem egyet, ez egy mai emlék volt. Éppen a kanapén fekszünk Castiellel. Belepirultam és inkább visszacsúsztattam a helyére.
- Most nem a te emlékeidbe fogunk belenézni, hanem a medáléba.- mondta.
- És hogyan?
- Csak kövess!- mondta és a hasadáson kiugrott. Én is követtem a példáját. Zuhantunk egy darabig, majd földet értünk.
- Hol vagyunk?- kérdeztem. A tér olyan volt, mintha valaki beszívott volna.
- A 2. szinten.- mondta.- Itt kell keresned a medál emlékeit.
- Csak nekem?
- Igen. Nem én oldok meg mindent!- mondta és eltűnt.
Remek! Most hogy a fenébe találom meg a medál emlékeit?! Még a saját fejemben sem tudok eligazodni! Amint ezt gondoltam, a színekben gazdag teret felváltotta egy könyvtárszerű polcsor. Betűrendbe voltak szedve az emlékek. Nevettem, mert egy külön szekrény volt a Castieles emlékeimnek. Kerestem az m betűnél. Nincsen olyan, hogy medál. Dúdolást hallottam magam mögül, de nem zavart. Aztán leesett... Az én fejemben vagyunk, nem kéne másnak is itt lenni! Vettem egy 180 fokos fordulatot. Hát, hogy meglepődtem? IGEN! Az a lány éppen egy könyvet bújt.
- Szia, már vártalak!- mondta és letette a könyvet. Ez volt a cím: Rosa és még más barátok
- Szia! Tényleg? Ki vagy te?
- Én vagyok az itteni "könyvtáros".- mutatta az idézőjelet a könyvtáros szónál.- Nos, miben segíthetek?
- A nyakamban lévő medálról szeretnék több mindent megtudni.- mutattam a nyakamra.
- Értem.- mondta és felpattant. Visszatért 3 könyvvel.
- Csak ennyi van?- kérdezem elképedve.
- Igen. Erről a nyakláncról alig tudsz valamit.- mondta és elkezdte a könyveket rendezgetni.
Leültem egy asztalhoz és magam elé vettem a könyveket. "Az azték jelek" volt az első könyv címe. Egyből arrébb tettem. "Különös jelenségek a medál körül..." a második könyv címe, ez még lehet. A harmadik könyv pedig "Gyermekkorom" címmel volt ellátva. Vissza kell mennem a gyerekkori emlékeimbe? Először szívok egy kis friss levegőt. Felálltam és a 3. könyvvel a kezemben kimegyek az ajtón. Sötét van, csak egy árva lámpa világít. Annak a fényében állt egy sötét alak, aki mintha hallaná, ahogy jövök. Néhány méterre megálltam tőle és ő megfordult.
- Végre, hogy felemelted a csinos kis popódat és idejöttél! Majd megfagyok!- mondta.
Elég furcsa ez a lány, de mégis ismerős. Ugyanaz a zöld szem, hosszú barna haj... BASSZUS!!!!! A könyvtáros és ez a csajszi is én vagyok! Bár elég érdekes ruhába bújt ez a lány...olyan...gótikus.
- Bocsi, de mit keresel itt?- mondtam, de nem is figyel rám.
- Nálad van a könyv?
- Igen.
- Melyik?
- A címe...- gyorsan megnéztem- "Gyermekkorom"
- Helyes! Tessék, erre szükséged lesz!- a nyakából odaadott 1 keresztet.
Ösztönösen nyitottam a könyvet és 3 kereszt helye volt az első oldalon. Ezt, amit kaptam, beleraktam az első mélyedésbe. Az első fejezet olvashatóvá vált. Felnéztem a könyvből és a lány már nem volt ott. Akkor a könyvben kell keresgélni... Elkezdtem olvasni.
"Első fejezet
A nap éppen lehanyatlott az égen. A fák a kertünkben hatalmas árnyékot eresztettek. Mintha harcolni akarnának. A házunk hátsó kijáratánál ültem. Egyszer csak valaki megkocogtatja a vállam.
- Hé, húgi! Minden rendben?- kérdezi a nővérem, Karol. A teljes neve Caroline (Kerolájn), de őt mindenki így hívja.
- Persze, csak elbambultam.- mindössze 5 éves voltam, de Karol már 14. Leült mellém.
- A fákat nézted, igaz?
- Igen, olyan gyönyörűek!- mondtam. Felnéztem a nővéremre, tiszta szívemből.
Már akkor boldog lennék, ha fele olyan szép lehetnék, mint ő.
- Csak meglegyen az áru!- mondták, mielőtt elmentek.
Aggódva néztem a nővéremre, aki nyúzottan rám mosolygott. Néhány nappal a találkozás után veszekedett Karol a szüleinkkel.
- Túl messzire mész!- mondták anyáék.
- Csak néhány napot adtak! Meg kell lennie!- mondta Karol.
- Ne keverj bele minket! De legalább Dinát ne!
- Őt nem is akarom. Még túl gyenge, túl törékeny.
- Ebben egyetértünk!
Még beszélgettek valami medálról és templomosokról. A nővérem nagyon azt akarta, hogy a medál a templomosokhoz kerüljön."
Ennyi volt az 1. fejezet. Még kerestem valami írást. A fedőlapján vörös tintával ez volt írva: "ház, pince, mami ládája" Ez akar lenni az útmutatás?!
32. fejezet: Amber, te kis... (Dina szemszöge)
- Igen!- mondtam kíváncsian. Rosa sóhajtott egyet.
- Azt terjesztik, hogy te nem is voltál kómában. Szerintük csak tettetted. Azt hiszik, hogy Castiel felcsinált és 4 hónap kellett hozzá, míg az elvetetés helye begyógyul.- mondta én meg leblokkoltam. Néztem és nem reagáltam semmire.
- Dina? Dina!- mondta Rosa, de nem hallottam meg.
Rázta a vállam, a hajam az arcomba csapott.
- Ki terjeszti ezt?- kérdeztem halkan. Lehajtottam a fejem. Ökölbe szorítottam a kezem és mintha gonoszság járt volna át. De most nem tudtam tenni ellene. Megeresztettem egy gonosz félmosolyt. Rosa láthatólag megijedt.- Mondd, ki terjeszti?- kérdezem tagoltan.
- Amber és a barátnői.- mondta remegő hangon.
- Akkor erről megkérdezem őket!- mondtam és elsuhantam. Rosa utánam nézett.
Nem fogom hagyni, hogy ilyeneket terjesszenek rólam és Castielről. Elkezdtem futni, be az épületbe. Megláttam őket a folyosón. Éppen vihorásztak, de amikor megláttak engem, eluralkodott a jeges csend. Az egész épületben megfagyott a levegő- mindenki engem nézett. Úgy éreztem, hogy csak mi vagyunk ketten, Amber és én. Megálltam tőle egy 5 méterre. Ördögi mosollyal kinyújtottam felé a kezem. Ő csak hátrált egy lépést. A folyosón még egy lepke landolása is fülsüketítő zajjal járt volna. Ránéztem és tettem felé pár lépést. Ő próbált hátrálni, de nekiütközött a falnak.
- Hova mész, hercegnő?- kérdeztem ijesztő hangsúllyal.- Csak nem megijedtél?
- Nem!- mondta remegő hanggal. Odaértem hozzá, mindenki feszülten figyelt.
- Vigyázz magadra, kis hercegnő! A tömeg nem fog mindig körülvenni. A pletykálás pedig... nagyon csúnya dolog!- súgtam a fülébe. Éreztem, ahogy remegett. Eltávolodtam tőle és angyalian rámosolyogtam. Hátat fordítottam és elballagtam. A cipőm kopogása volt az egyetlen zaj. Kimentem a srácokhoz az udvarra. Kivettem a táskámból az innivalót és inni kezdtem. Megfélemlítésből mindig jó voltam. Az ördögöt hitelesíteni nem könnyű feladat, én csak az ördög ügyvédjének a szerepébe bújtam bele. A srácok engem figyeltek. Befejeztem az ivást és rájuk néztem.
- Bu!- mondtam hirtelen és összerezzentek.
Elkezdtem nevetni és ők is. Így mentünk a harcművészetre.
- Jó voltál, csajszi!- mondta Kim és rácsapott a vállamra.
- Köszi!- mondtam nevetve.
Átöltöztünk és bementünk a tesiterembe. Felsorakoztunk és a tanár megállt előttem.
- Örülök, hogy újra itt van!- mondta.
- Én is örülök neki!- mondtam és meglepődött.
- Miért?
- 4 hónap alatt sokat lehet fejlődni! Kíváncsi vagyok, hogy a srácok mennyit fejlődtek.- mondtam határozottan.
- Akkor ez eldőlt! Ms. Taylor fog elsőnek kihívni valakit!- mondta és a fiúkra mutatott.
- Legyen Castiel!- mondtam mosolyogva.
- Ő az elmúlt hónapokban nagy fejlődést mutatott. Biztos benne?- kérdezi a tanár.
- Akkor jó a játék, ha kemény!- mondtam.
Bementünk a ringbe és láttam Castielen, hogy mindent bele fog adni. Mindketten bemelegítettünk. Kickbox volt, így a tanár adott felkészülési időt. Lássuk, berozsdásodtam-e! Megszólalt a síp, Castiel azonnal reagált. Megfogta a derekam és a földhöz vágott. Ügyes! Nem tudott elég gyorsan lefogni, mert meglendültem és talpra ugrottam. Most én voltam soron. Felugrottam és bevittem egy pörgőrúgást, Castiel hátratántorodott. Gyorsan kirúgtam a lábát, elhasalt. Ráültem a derekára és hátracsavartam a karját. De ő kiszabadította és lelökött magáról. Próbált egy rúgást mérni az oldalamra, de én a karommal kivédtem. Megfogtam a lábát és csavartam rajta egyet. Ismét a földön volt, de most háttal. Ráültem a hasára és ránehezedtem a kezére. Csak az volt a baj, hogy vaságyastól vagyok 40 kiló, így lelökött magáról. Ráugrottam a hátára és a földre vittem. Úgy öleltem hátulról, mint egy koala. Éreztem, ahogy ver a szíve. Az izzadság csorgott rólunk, Castiel mellkasa meleg volt. A kidolgozott kockái fénylettek, a karjai baromi izmosak voltak. Egy szóval tudnám jellemezni: álompasi. A festett vörös tincsei cirógatták az arcom. A síp megszólalt és felálltam.
- Nagyon jó volt, Dina!- mondta Kentin.
- Köszi!- lepacsiztunk.
- Legközelebb nem lesz szerencséd!- mondta Castiel, miközben törülközött.
- Hmmm...- végignéztem rajta.- Remélem is, hogy legközelebb te szorítasz le a földre!
- Úgy legyen!- mondta, miközben perverzen végigmért.
Folytattuk a szakkört és este hazamentünk. Castiel kinyitotta a ház ajtaját és beléptünk. Leültem a kanapéra, Castiel pedig az ölembe dőlt. Egy ideig csak néztünk egymásra, majd elcsattant egy csók. Majd még egy és még egy. Arra eszméltem fel, hogy Castiel felettem van, a keze a hátamon járkál. Egy szál melltartóban nem is járkálhatna máshol... A lábam a dereka köré volt fonva, mindkettőnk teste lángolt. A kezem a derekához tettem és közelebb húztam magamhoz. Testünk szinte minden pontja egymáshoz ért. Akarom őt itt és most! És éreztem, hogy ő is kíván.Elváltunk egymástól, Castiel izmai megfeszültek. Majdnem kicsordult a nyálam, de annyi önuralmam azért volt, hogy visszatartsam. Ismét egymásnak estünk és már a melltartómat próbálta kikapcsolni. Én erre villámgyorsan felültem és megigazítottam magam. Nem szabad, még nem! Ő értetlenül néz rám.
- Mi a baj?- kérdezte és magához húzott.
- Még nem állok készen.- suttogtam. Mekkora hazugság! Kívánom minden egyes porcikáját, de az idő nem alkalmas.
- Megértelek.- mondta és az ölébe húzott.
Így ültünk egy darabig. Elmentem zuhanyozni, ő addig próbálta lehűteni magát. Lefeküdtem aludni. Pár óra múlva hallok egy hangosra sikeredett nyögést. Szépen csendben kinyitottam az ajtót. Ismét egy nyögést hallottam és a tévé hangját. Elmegyek a lépcsőkorlátig és lenézek a földszintre. Castielt látom a kanapén, körülötte egy csomó zsepi. Csak nem...? Amikor megláttam, hogy mi megy a tévében már biztos voltam benne. Visszalopakodtam az ágyikómba és elmosolyodtam.
- Nemsokára nem kell ehhez a tévé...- suttogtam magam elé.
Elaludtam és elég érdekeset álmodtam...
- Azt terjesztik, hogy te nem is voltál kómában. Szerintük csak tettetted. Azt hiszik, hogy Castiel felcsinált és 4 hónap kellett hozzá, míg az elvetetés helye begyógyul.- mondta én meg leblokkoltam. Néztem és nem reagáltam semmire.
- Dina? Dina!- mondta Rosa, de nem hallottam meg.
Rázta a vállam, a hajam az arcomba csapott.
- Ki terjeszti ezt?- kérdeztem halkan. Lehajtottam a fejem. Ökölbe szorítottam a kezem és mintha gonoszság járt volna át. De most nem tudtam tenni ellene. Megeresztettem egy gonosz félmosolyt. Rosa láthatólag megijedt.- Mondd, ki terjeszti?- kérdezem tagoltan.
- Amber és a barátnői.- mondta remegő hangon.
- Akkor erről megkérdezem őket!- mondtam és elsuhantam. Rosa utánam nézett.
Nem fogom hagyni, hogy ilyeneket terjesszenek rólam és Castielről. Elkezdtem futni, be az épületbe. Megláttam őket a folyosón. Éppen vihorásztak, de amikor megláttak engem, eluralkodott a jeges csend. Az egész épületben megfagyott a levegő- mindenki engem nézett. Úgy éreztem, hogy csak mi vagyunk ketten, Amber és én. Megálltam tőle egy 5 méterre. Ördögi mosollyal kinyújtottam felé a kezem. Ő csak hátrált egy lépést. A folyosón még egy lepke landolása is fülsüketítő zajjal járt volna. Ránéztem és tettem felé pár lépést. Ő próbált hátrálni, de nekiütközött a falnak.
- Hova mész, hercegnő?- kérdeztem ijesztő hangsúllyal.- Csak nem megijedtél?
- Nem!- mondta remegő hanggal. Odaértem hozzá, mindenki feszülten figyelt.
- Vigyázz magadra, kis hercegnő! A tömeg nem fog mindig körülvenni. A pletykálás pedig... nagyon csúnya dolog!- súgtam a fülébe. Éreztem, ahogy remegett. Eltávolodtam tőle és angyalian rámosolyogtam. Hátat fordítottam és elballagtam. A cipőm kopogása volt az egyetlen zaj. Kimentem a srácokhoz az udvarra. Kivettem a táskámból az innivalót és inni kezdtem. Megfélemlítésből mindig jó voltam. Az ördögöt hitelesíteni nem könnyű feladat, én csak az ördög ügyvédjének a szerepébe bújtam bele. A srácok engem figyeltek. Befejeztem az ivást és rájuk néztem.
- Bu!- mondtam hirtelen és összerezzentek.
Elkezdtem nevetni és ők is. Így mentünk a harcművészetre.
- Jó voltál, csajszi!- mondta Kim és rácsapott a vállamra.
- Köszi!- mondtam nevetve.
Átöltöztünk és bementünk a tesiterembe. Felsorakoztunk és a tanár megállt előttem.
- Örülök, hogy újra itt van!- mondta.
- Én is örülök neki!- mondtam és meglepődött.
- Miért?
- 4 hónap alatt sokat lehet fejlődni! Kíváncsi vagyok, hogy a srácok mennyit fejlődtek.- mondtam határozottan.
- Akkor ez eldőlt! Ms. Taylor fog elsőnek kihívni valakit!- mondta és a fiúkra mutatott.
- Legyen Castiel!- mondtam mosolyogva.
- Ő az elmúlt hónapokban nagy fejlődést mutatott. Biztos benne?- kérdezi a tanár.
- Akkor jó a játék, ha kemény!- mondtam.
Bementünk a ringbe és láttam Castielen, hogy mindent bele fog adni. Mindketten bemelegítettünk. Kickbox volt, így a tanár adott felkészülési időt. Lássuk, berozsdásodtam-e! Megszólalt a síp, Castiel azonnal reagált. Megfogta a derekam és a földhöz vágott. Ügyes! Nem tudott elég gyorsan lefogni, mert meglendültem és talpra ugrottam. Most én voltam soron. Felugrottam és bevittem egy pörgőrúgást, Castiel hátratántorodott. Gyorsan kirúgtam a lábát, elhasalt. Ráültem a derekára és hátracsavartam a karját. De ő kiszabadította és lelökött magáról. Próbált egy rúgást mérni az oldalamra, de én a karommal kivédtem. Megfogtam a lábát és csavartam rajta egyet. Ismét a földön volt, de most háttal. Ráültem a hasára és ránehezedtem a kezére. Csak az volt a baj, hogy vaságyastól vagyok 40 kiló, így lelökött magáról. Ráugrottam a hátára és a földre vittem. Úgy öleltem hátulról, mint egy koala. Éreztem, ahogy ver a szíve. Az izzadság csorgott rólunk, Castiel mellkasa meleg volt. A kidolgozott kockái fénylettek, a karjai baromi izmosak voltak. Egy szóval tudnám jellemezni: álompasi. A festett vörös tincsei cirógatták az arcom. A síp megszólalt és felálltam.
- Nagyon jó volt, Dina!- mondta Kentin.
- Köszi!- lepacsiztunk.
- Legközelebb nem lesz szerencséd!- mondta Castiel, miközben törülközött.
- Hmmm...- végignéztem rajta.- Remélem is, hogy legközelebb te szorítasz le a földre!
- Úgy legyen!- mondta, miközben perverzen végigmért.
Folytattuk a szakkört és este hazamentünk. Castiel kinyitotta a ház ajtaját és beléptünk. Leültem a kanapéra, Castiel pedig az ölembe dőlt. Egy ideig csak néztünk egymásra, majd elcsattant egy csók. Majd még egy és még egy. Arra eszméltem fel, hogy Castiel felettem van, a keze a hátamon járkál. Egy szál melltartóban nem is járkálhatna máshol... A lábam a dereka köré volt fonva, mindkettőnk teste lángolt. A kezem a derekához tettem és közelebb húztam magamhoz. Testünk szinte minden pontja egymáshoz ért. Akarom őt itt és most! És éreztem, hogy ő is kíván.Elváltunk egymástól, Castiel izmai megfeszültek. Majdnem kicsordult a nyálam, de annyi önuralmam azért volt, hogy visszatartsam. Ismét egymásnak estünk és már a melltartómat próbálta kikapcsolni. Én erre villámgyorsan felültem és megigazítottam magam. Nem szabad, még nem! Ő értetlenül néz rám.
- Mi a baj?- kérdezte és magához húzott.
- Még nem állok készen.- suttogtam. Mekkora hazugság! Kívánom minden egyes porcikáját, de az idő nem alkalmas.
- Megértelek.- mondta és az ölébe húzott.
Így ültünk egy darabig. Elmentem zuhanyozni, ő addig próbálta lehűteni magát. Lefeküdtem aludni. Pár óra múlva hallok egy hangosra sikeredett nyögést. Szépen csendben kinyitottam az ajtót. Ismét egy nyögést hallottam és a tévé hangját. Elmegyek a lépcsőkorlátig és lenézek a földszintre. Castielt látom a kanapén, körülötte egy csomó zsepi. Csak nem...? Amikor megláttam, hogy mi megy a tévében már biztos voltam benne. Visszalopakodtam az ágyikómba és elmosolyodtam.
- Nemsokára nem kell ehhez a tévé...- suttogtam magam elé.
Elaludtam és elég érdekeset álmodtam...
2014. május 2., péntek
31. fejezet: A pletyka (Dina szemszöge)
Reggel Castiel mellett ébredtem. Éppen átölelt és olyan kellemes érzés volt. Gyengéden kibogoztam magam az öleléséből és egy darabig csak néztem. A haja szétterült a párnán, egyenletesen szuszogott. Hogy szerethet éppen engem? Miért vagyok jó neki? Így gondolkoztam. Ránéztem az órára és 7 óra volt. Ideje felkelni! Gonosz vigyorral lépkedtem le a konyhába és fogtam egy nagyobb edényt. Megtöltöttem forró vízzel és fellépkedtem vele az emeletre. Hmmm... imádom a bosszú illatát! Kölcsön kenyér visszajár, de kamatostul! Lassan lépkedtem a békésen szunyókáló álompasi felé, amikor megtorpanok. Ez tényleg gennyóság lenne! De megérdemli. A víz lustán hömpölyög a tálban. Biztos akarom én ezt? Igen! Egy gyors mozdulattal ráöntöttem a vöröském fejére az egész tál tartalmát. Ő kinyitotta a szemét és elordította magát. Aztán rám nézett.
- Ezt komolyan gondoltad, szivi?- kérdezte.
- Kapj el ha tudsz!- mondtam és kiszaladtam a szobából.
Leszaladtam a lépcsőn. Visszanézek és látom, hogy Castiel egy szál boxerben, csurom vizesen vesz üldözőbe. Kiszaladtam a konyhába és elbújtam a pult mögé. Castiel teljes izomzatával együtt, dühös arckifejezéssel jön. Argh, de szexi így dühösen! Meglát, amikor éppen kilestem a pult mögül. De ő a csap felé indul és elővesz egy poharat. Szépen lassan megtölti, majd felém jön, miközben a vizet kortyolgatja. Pontosan mellém jön és rám néz. Egy hirtelen mozdulattal rám loccsantja a vizet. Én egy ideig mereven guggolok, majd Castiel gonosz kacajjal elfut. Egy ideig kergetőztünk, majd én a lépcső tetején, ő az alján megálltunk.
- Állj meg, ha én állítalak meg az fájni fog!- mondtam fenyegetően.
- Próbálkozz csak!- ezt lányosan mondta.
Teljes testével felém volt fordulva. Most vagy soha! Elrugaszkodtam és mikor kinyitottam a szemem, éreztem, hogy puhán landoltam. Nem csoda, hisz Castiel hasán feküdtem. Felültem, így pont a derekán voltam. Ő magához húzott és megcsókolt. Én ráfeküdtem és úgy csókoltam. Egy ideig így elvoltunk, majd elváltunk egymástól. Elfogyott a levegőnk. Felálltam róla és az órára néztem, 7.15. Remek!
- Nem kéne készülődnünk?- kérdezem.
- Miért kéne?- kérdez vissza.
- Ma suli van.
- Vegyünk ki egy kis szabit!
- Vegyél, de én megyek suliba!- mondtam.- És egyébként te nem akarsz felöltözni?
- Nem! De te miért akarsz? Jó ez így!
- Igazad van! Egy szál pólóban megyek a suliba. Minden srác megnézhet magának úgy is, nem?
- Inkább megyek veled!- vágta rá Castiel.
Elmosolyodtam a reakcióján. Felmentünk öltözni (persze külön!). Öt perc alatt elkészültünk és indultunk is.
- 5 perc csengetésig! Van valami gyorsabb járműved?- kérdezem.
- Chh.. Még kérded?- kérdezi Castiel.
Elővezetett egy éjfekete motort.
- Honnan loptad?- kérdeztem.
- A zöldséges nénitől!- vágta rá.
Felült én meg mögé. Ráhúzta a gázt és szinte becsapódtunk a suli biciklitárolójába. Gyorsan leparkoltuk a motort és siettünk be az épületbe. A csengő után 2 perccel futottunk be a terembe. Szerencse, hogy Mr. Sinker is késett, így gyorsan beültünk a padba. Előkészítettem a biosz cuccot és elkezdtem Rosával beszélgetni.
- Mit vettettek bioszból?- kérdeztem.
- Az emberi test felépítését. És mi volt este Castiellel?- kérdezte sejtelmesen.
- Vizesen kezdtük a reggelt...- mondtam a szétkuszált hajamat igazgatva.
- Hogyhogy?- kérdezi Rosa kikerekedett szemmel.
- Nyakon öntöttem egy tál vízzel ébresztésnek.- mondtam kuncogva.
- És mi lett a vége?- kérdezte vigyorogva.
- Hmmm... csókcsata!- mondtam.
Rosa a vizes poénnál leragadva nem bírta abbahagyni a nevetést.
A tanár bejött és próbált órát tartani. Rosa még mindig nevetett, de próbálta visszafojtani. Az óra végén kivonultunk a teremből és Castiel elém toppant.
- Min nevetett ennyire Rosa?- kérdezte mosolyogva.
- Elmeséltem neki a reggelünket.
- Akkor jogosan nevetett.- mondta.
Elmentem a szekrényemhez, hogy kivegyem a tankönyvemet. Meg a zenelejátszómat, de ez nem ide tartozik. Becsuktam a szekrény ajtaját és az én vöröskémmel találom szembe magam.
- Mit szeretnél?- kérdezem mosolyogva.
- Tudnék párat mondani...- mondta.
- Azt én is tudom! Azt akarod, hogy rossz legyek?- kérdeztem csábító hangsúllyal.
- Az is tudsz lenni?- kérdezte, miközben egyre közelebb jött.
- Bizony!- mondtam és megragadtam a dzsekijét. Átkaroltam a nyakát a bal kezemmel és megcsókoltam.
Fütyülés hallatszott és elengedtük egymást. Egy gyűrű volt körülöttünk és ők adták ki a hangot.
- El lehet menni!- mondta Castiel mérgesen.
Egy lélek nem sok, annyi sem maradt a folyosón.
- Menjünk órára!- mondtam és húztam.
A nap lassan telt és mintha susognának páran a hátam mögött. Miután vége lett a sulinak, Rosához mentem.
- Rosa, pletykálnak valamit mostanában?
- Hát... úgy is mondhatjuk!- mondta zavarban.
- Rosa! Mit mondanak?- kérdeztem.
- Ez csak pletyka, nyugi!
- De milyen?
- Rólad van szó benne.
- És még?
- Ez egy elég durva pletyka. Biztos hallani akarod?
- Igen!- mondtam kíváncsian.
- Ezt komolyan gondoltad, szivi?- kérdezte.
- Kapj el ha tudsz!- mondtam és kiszaladtam a szobából.
Leszaladtam a lépcsőn. Visszanézek és látom, hogy Castiel egy szál boxerben, csurom vizesen vesz üldözőbe. Kiszaladtam a konyhába és elbújtam a pult mögé. Castiel teljes izomzatával együtt, dühös arckifejezéssel jön. Argh, de szexi így dühösen! Meglát, amikor éppen kilestem a pult mögül. De ő a csap felé indul és elővesz egy poharat. Szépen lassan megtölti, majd felém jön, miközben a vizet kortyolgatja. Pontosan mellém jön és rám néz. Egy hirtelen mozdulattal rám loccsantja a vizet. Én egy ideig mereven guggolok, majd Castiel gonosz kacajjal elfut. Egy ideig kergetőztünk, majd én a lépcső tetején, ő az alján megálltunk.
- Állj meg, ha én állítalak meg az fájni fog!- mondtam fenyegetően.
- Próbálkozz csak!- ezt lányosan mondta.
Teljes testével felém volt fordulva. Most vagy soha! Elrugaszkodtam és mikor kinyitottam a szemem, éreztem, hogy puhán landoltam. Nem csoda, hisz Castiel hasán feküdtem. Felültem, így pont a derekán voltam. Ő magához húzott és megcsókolt. Én ráfeküdtem és úgy csókoltam. Egy ideig így elvoltunk, majd elváltunk egymástól. Elfogyott a levegőnk. Felálltam róla és az órára néztem, 7.15. Remek!
- Nem kéne készülődnünk?- kérdezem.
- Miért kéne?- kérdez vissza.
- Ma suli van.
- Vegyünk ki egy kis szabit!
- Vegyél, de én megyek suliba!- mondtam.- És egyébként te nem akarsz felöltözni?
- Nem! De te miért akarsz? Jó ez így!
- Igazad van! Egy szál pólóban megyek a suliba. Minden srác megnézhet magának úgy is, nem?
- Inkább megyek veled!- vágta rá Castiel.
Elmosolyodtam a reakcióján. Felmentünk öltözni (persze külön!). Öt perc alatt elkészültünk és indultunk is.
- 5 perc csengetésig! Van valami gyorsabb járműved?- kérdezem.
- Chh.. Még kérded?- kérdezi Castiel.
Elővezetett egy éjfekete motort.
- Honnan loptad?- kérdeztem.
- A zöldséges nénitől!- vágta rá.
Felült én meg mögé. Ráhúzta a gázt és szinte becsapódtunk a suli biciklitárolójába. Gyorsan leparkoltuk a motort és siettünk be az épületbe. A csengő után 2 perccel futottunk be a terembe. Szerencse, hogy Mr. Sinker is késett, így gyorsan beültünk a padba. Előkészítettem a biosz cuccot és elkezdtem Rosával beszélgetni.
- Mit vettettek bioszból?- kérdeztem.
- Az emberi test felépítését. És mi volt este Castiellel?- kérdezte sejtelmesen.
- Vizesen kezdtük a reggelt...- mondtam a szétkuszált hajamat igazgatva.
- Hogyhogy?- kérdezi Rosa kikerekedett szemmel.
- Nyakon öntöttem egy tál vízzel ébresztésnek.- mondtam kuncogva.
- És mi lett a vége?- kérdezte vigyorogva.
- Hmmm... csókcsata!- mondtam.
Rosa a vizes poénnál leragadva nem bírta abbahagyni a nevetést.
- Min nevetett ennyire Rosa?- kérdezte mosolyogva.
- Elmeséltem neki a reggelünket.
- Akkor jogosan nevetett.- mondta.
Elmentem a szekrényemhez, hogy kivegyem a tankönyvemet. Meg a zenelejátszómat, de ez nem ide tartozik. Becsuktam a szekrény ajtaját és az én vöröskémmel találom szembe magam.
- Mit szeretnél?- kérdezem mosolyogva.
- Tudnék párat mondani...- mondta.
- Azt én is tudom! Azt akarod, hogy rossz legyek?- kérdeztem csábító hangsúllyal.
- Az is tudsz lenni?- kérdezte, miközben egyre közelebb jött.
- Bizony!- mondtam és megragadtam a dzsekijét. Átkaroltam a nyakát a bal kezemmel és megcsókoltam.
Fütyülés hallatszott és elengedtük egymást. Egy gyűrű volt körülöttünk és ők adták ki a hangot.
- El lehet menni!- mondta Castiel mérgesen.
Egy lélek nem sok, annyi sem maradt a folyosón.
- Menjünk órára!- mondtam és húztam.
A nap lassan telt és mintha susognának páran a hátam mögött. Miután vége lett a sulinak, Rosához mentem.
- Rosa, pletykálnak valamit mostanában?
- Hát... úgy is mondhatjuk!- mondta zavarban.
- Rosa! Mit mondanak?- kérdeztem.
- Ez csak pletyka, nyugi!
- De milyen?
- Rólad van szó benne.
- És még?
- Ez egy elég durva pletyka. Biztos hallani akarod?
- Igen!- mondtam kíváncsian.
30. fejezet: Beteglátogatás
"Lysander szemszöge"
Már 4 hónapja, hogy Dina kómában van. Castiel teljesen kifordult önmagából, folyton csak zenét hallgat és nem beszél senkihez. Órák után nem jön velünk, hanem megy haza és Dina mellett ül. Minden nap ugyanígy megy. Pedig már április eleje van. Most is csak ül a padon és hallgatja a zenét. Nagyon megváltoztatta Dina hiánya. Jól van, hogy tetszik neki, de ennyire? Ilyet se láttam még! Odamegyek hozzá.
- Elmenjek hozzád és segítsek neked?- kérdeztem.
- Jöhetsz.- csak ennyit mondott.
Felkászálódtam és elmentem keresni a jegyzetfüzetemet. Már megint hova tettem?! Bezzeg a házira mindig emlékszem! Egész nap kerestem, de nem találtam. Amikor haza lehetett menni, elköszöntem a többiektől.
- Hova mész bátyó?- kérdezi Cassy.
- Elmegyek Castielhez, szegény maga alatt van.
- Dina miatt? Add át neki jókívánságaimat!- mondta Cassy.
Olyan kedves. Mindent elmondtam a húgomnak és mentem Castiellel. Csak némán mentünk egymás mellett, míg oda nem értünk. Úgy éreztem, hogy most bölcsebb hallgatni. Beléptünk az ajtón. Már Démon sem a régi. Tisztára le van fogyva szerencsétlen. Adtam neki enni. Ez nem jellemző Castielre, hogy Démont éhezni hagyja. Ő felballagott az emeletre a vendégszobába, ami immár 4 hónapja Dina lakhelyéül szolgál. Én is felmentem. Megláttam Dinát és majdnem földbegyökerezett a lábam. A haja nagyon megnőtt, így szinte a földig leért. Castiel leült mellé és beszélt hozzá. Én is leültem az ágy mellé és csak néztem. A medál még mindig a nyakában volt. Ránéztem a medálra és az egy pillanatra felizzott, amikor Castiel száját elhagyta e mondat: "Kérlek, ébredj fel!" Dina nyöszörögni kezdett. Castiel felállt és fölé hajolt. Dina kinyitotta fűzöld szemeit, ami fakó volt még. Castiel és én ledöbbenve álltunk. Dina kinyújtózott és próbált rendesen felébredni.
- Mi az, fiúk? Szellemet láttatok?- kérdezte mosolyogva.
Mi Castiellel olyan "ez beszél?" tekintettel fordultunk egymáshoz.
- Hahó!- mondta és meglengette előttünk a kezét.- Majd szóljatok, ha beszélni fogtok!- mondta nevetve.
Mi csak álltunk, mint egy darab fa. Nem tudtuk feldolgozni, hogy Dina felébredt. Ő felpattant a helyéről és lement enni. Mi is lebaktattunk hozzá, éppen kirámolta a hűtőt. Felpakolt minden kaját amit talált és nekiállt enni.
- Nos, fiúk...- kezdte mi meg összerezzentünk.- Kinek az inge van rajtam?
- Az enyém, úgy se használom.- mondta mellettem Castiel.
- Hmmm...- nézett rajta végig.- Köszi! Egyébként kösz az ébresztést! Meddig aludtam?
- 4 hónapig.- mondtam halkan.
Megállt a kezében a kanál és leejtette. A szájához tette a kezét és egy könny csordult ki a szeméből. Gyorsan letörölte és evett tovább.
- Milyen hónap van?- kérdezi remegő hanggal.
- Április...- mondta Castiel.
- Akkor már ideje!- csapta le a kanalat és felállt a helyéről.
- Mit csinálsz?- kérdeztem, amikor elénk állt.
- Hunyjátok be a szemeteket!- mondta. Behunytuk és hallottam a lépteinek a zaját.
Én éreztem ahogy átölel. Én visszaöleltem, végül elengedtük egymást. Én kinyitottam a szemem és azt látom, hogy Castielt megcsókolja. Mikor a csóknak vége lett, átölelte.
- Szeretlek!- hallottam a suttogást.
- Én is téged!- mondta Castiel is.
Én úgy meghatódtam! Dina jól választott! Felém fordult és ismét megölelt.
- Jól választottál!- súgtam oda neki.
- Kedves tőled, hogy így gondolod!- mondta és mosolygott.
- Én megyek, sziasztok!- mondtam és kimentem a házból.
"Castiel szemszöge"
Lysander elment és kettesben maradtam Dinával.
- Mit csináljunk?- kérdezi vidáman.
- Lenne pár ötletem...- mondtam neki perverzen.
- Én másra gondoltam! Elmehetnénk a többiekhez!
- Akkor menjünk.- mondtam.
- Megyek öltözni!-mondta és felszaladt az emeletre.
Hmmm... Mi lenne, ha... Mondjuk meglesném? Ez jó ötlet! Csendesen felosontam a lépcsőn és a fürdő előtt leguggoltam. Dúdolás hallatszott bentről, így belestem a résen. Éppen az ingemet gombolta le magáról kínzó lassúsággal. Az utolsó gombbal bajlódott éppen, amikor teljesen nekidőltem az ajtónak. Az ajtó nagy nyikorgással kinyílt és Dina mosolygós arcával találtam magam szembe.
- Próbálkozni szabad, de nem helyes!- mondta és rám csapta az ajtót.
Hallottam ahogy kattan a zár és a kulcslyukat is betömte. Én visszamentem Démonhoz, aki mintha kiröhögött volna.
- Megpróbálod?- kérdeztem (a kutyámtól) gúnyosan.
Csak leült és nyüszített. Én is így gondoltam! Dina lejött az emeletről és kinézett az ablakon.
- Olyan szép minden!- mondta úgy, mint egy kislány.
- Tudok szebbet is!- mondtam mosolyogva.
- Mi az?- kérdezte felém fordulva.
Odavezettem a tükörhöz. Fülig elpirult, majd megcsókoltam. Elindultunk és kikönyörögte, hogy először Rosához menjünk. Becsengettünk és Rosa szinte elájult ahogy meglátta a kómás barátnőjét. Miután Dina meggyőzte, hogy nem képzelődik egymás nyakába ugrottak. Beszéltek mind a ketten egyszerre és a végén elnevették magukat.
- Egyébként együtt vagytok?- kérdezi Rosa kíváncsi tekintettel.
Dina elpirult én meg csak mosolyogtam. Rosa vigyorgott, mint a tejbe tök és sejtelmesen húzogatta a szemöldökét. Elköszöntünk tőle és így jöttek sorban az ismerősök. Mikor vége volta körútnak vettünk egy fagyit.
- Finom?- kérdezem Dinától.
- Tudnék finomabbat is!- mondta és csábítóan végigmért a szemével.
- Most átveszed a stílusom vagy magadtól vagy ilyen?
- Is-is.- erre a válaszra felhúztam a szemöldököm. Magamhoz húztam, csak a fagyija volt közöttünk.
- Hmmm... Nekem tetszik!- mondtam és megcsókoltam.
Sipítozást és asztmás légzést hallottam magam mögül. Befejeztük és megfordultam. Ambert láttam meg, ahogy az ájulás határán van.
- Mi az, Amber? Elvitte a cica a nyelved?- kérdezte Dina, miközben a fagyiját nyalta.
- Felébredtél?! Pedig reménykedtem, hogy a halottas kocsi visz el!
- Tőlem nem szabadulsz olyan könnyen, kis hercegnő!- mondta Dina halál nyugodtan.
- Akkor gondoskodni fogok róla!- hátat fordított nekünk.
- Le ne törjön a körmöd!- mondta nevetve Dina.
- Nem fog, ribi!- vetette oda Amber.
- Tényleg?! Nem én jöttem ki fehérneműben az utcára!- mondta Dina foghegyről.
Amber fújtatott és elviharzott. A barátnői alig bírták tartani vele a lépést. Dina megette a fagyit és rám pillantott.
- Még hova menjünk?- kérdezi.
- Haza. Már fáradt lehetsz!
- Ugyan már! 4 teljes hónapot aludtam. Éljünk egy kicsit!- mondta.
Ahha... Éljünk egy kicsit, mi? Később már a hátamon kellett hazavinnem. Mikor hazaértünk, felkelt.
- Most ne próbálj lesni!- mondta és ment a fürdőbe.
Én letelepedtem az ágyamban. Dina benyitott a szobámba.
- Aludhatok veled?- kérdezte vacogva.
- Gyere!- mondtam.
Befészkelte magát, én meg átöleltem. Nemsokára egyenletesen szuszogott. Engem is lassan elnyomott az álom. Örülök, hogy visszakaptam, erre gondoltam aznap utoljára.
Már 4 hónapja, hogy Dina kómában van. Castiel teljesen kifordult önmagából, folyton csak zenét hallgat és nem beszél senkihez. Órák után nem jön velünk, hanem megy haza és Dina mellett ül. Minden nap ugyanígy megy. Pedig már április eleje van. Most is csak ül a padon és hallgatja a zenét. Nagyon megváltoztatta Dina hiánya. Jól van, hogy tetszik neki, de ennyire? Ilyet se láttam még! Odamegyek hozzá.
- Elmenjek hozzád és segítsek neked?- kérdeztem.
- Jöhetsz.- csak ennyit mondott.
Felkászálódtam és elmentem keresni a jegyzetfüzetemet. Már megint hova tettem?! Bezzeg a házira mindig emlékszem! Egész nap kerestem, de nem találtam. Amikor haza lehetett menni, elköszöntem a többiektől.
- Hova mész bátyó?- kérdezi Cassy.
- Elmegyek Castielhez, szegény maga alatt van.
- Dina miatt? Add át neki jókívánságaimat!- mondta Cassy.
Olyan kedves. Mindent elmondtam a húgomnak és mentem Castiellel. Csak némán mentünk egymás mellett, míg oda nem értünk. Úgy éreztem, hogy most bölcsebb hallgatni. Beléptünk az ajtón. Már Démon sem a régi. Tisztára le van fogyva szerencsétlen. Adtam neki enni. Ez nem jellemző Castielre, hogy Démont éhezni hagyja. Ő felballagott az emeletre a vendégszobába, ami immár 4 hónapja Dina lakhelyéül szolgál. Én is felmentem. Megláttam Dinát és majdnem földbegyökerezett a lábam. A haja nagyon megnőtt, így szinte a földig leért. Castiel leült mellé és beszélt hozzá. Én is leültem az ágy mellé és csak néztem. A medál még mindig a nyakában volt. Ránéztem a medálra és az egy pillanatra felizzott, amikor Castiel száját elhagyta e mondat: "Kérlek, ébredj fel!" Dina nyöszörögni kezdett. Castiel felállt és fölé hajolt. Dina kinyitotta fűzöld szemeit, ami fakó volt még. Castiel és én ledöbbenve álltunk. Dina kinyújtózott és próbált rendesen felébredni.
Mi Castiellel olyan "ez beszél?" tekintettel fordultunk egymáshoz.
- Hahó!- mondta és meglengette előttünk a kezét.- Majd szóljatok, ha beszélni fogtok!- mondta nevetve.
Mi csak álltunk, mint egy darab fa. Nem tudtuk feldolgozni, hogy Dina felébredt. Ő felpattant a helyéről és lement enni. Mi is lebaktattunk hozzá, éppen kirámolta a hűtőt. Felpakolt minden kaját amit talált és nekiállt enni.
- Nos, fiúk...- kezdte mi meg összerezzentünk.- Kinek az inge van rajtam?
- Az enyém, úgy se használom.- mondta mellettem Castiel.
- Hmmm...- nézett rajta végig.- Köszi! Egyébként kösz az ébresztést! Meddig aludtam?
- 4 hónapig.- mondtam halkan.
Megállt a kezében a kanál és leejtette. A szájához tette a kezét és egy könny csordult ki a szeméből. Gyorsan letörölte és evett tovább.
- Milyen hónap van?- kérdezi remegő hanggal.
- Április...- mondta Castiel.
- Akkor már ideje!- csapta le a kanalat és felállt a helyéről.
- Mit csinálsz?- kérdeztem, amikor elénk állt.
- Hunyjátok be a szemeteket!- mondta. Behunytuk és hallottam a lépteinek a zaját.
Én éreztem ahogy átölel. Én visszaöleltem, végül elengedtük egymást. Én kinyitottam a szemem és azt látom, hogy Castielt megcsókolja. Mikor a csóknak vége lett, átölelte.
- Szeretlek!- hallottam a suttogást.
- Én is téged!- mondta Castiel is.
Én úgy meghatódtam! Dina jól választott! Felém fordult és ismét megölelt.
- Jól választottál!- súgtam oda neki.
- Kedves tőled, hogy így gondolod!- mondta és mosolygott.
- Én megyek, sziasztok!- mondtam és kimentem a házból.
"Castiel szemszöge"
Lysander elment és kettesben maradtam Dinával.
- Mit csináljunk?- kérdezi vidáman.
- Lenne pár ötletem...- mondtam neki perverzen.
- Én másra gondoltam! Elmehetnénk a többiekhez!
- Akkor menjünk.- mondtam.
- Megyek öltözni!-mondta és felszaladt az emeletre.
Hmmm... Mi lenne, ha... Mondjuk meglesném? Ez jó ötlet! Csendesen felosontam a lépcsőn és a fürdő előtt leguggoltam. Dúdolás hallatszott bentről, így belestem a résen. Éppen az ingemet gombolta le magáról kínzó lassúsággal. Az utolsó gombbal bajlódott éppen, amikor teljesen nekidőltem az ajtónak. Az ajtó nagy nyikorgással kinyílt és Dina mosolygós arcával találtam magam szembe.
- Próbálkozni szabad, de nem helyes!- mondta és rám csapta az ajtót.
Hallottam ahogy kattan a zár és a kulcslyukat is betömte. Én visszamentem Démonhoz, aki mintha kiröhögött volna.
- Megpróbálod?- kérdeztem (a kutyámtól) gúnyosan.
Csak leült és nyüszített. Én is így gondoltam! Dina lejött az emeletről és kinézett az ablakon.
- Tudok szebbet is!- mondtam mosolyogva.
- Mi az?- kérdezte felém fordulva.
Odavezettem a tükörhöz. Fülig elpirult, majd megcsókoltam. Elindultunk és kikönyörögte, hogy először Rosához menjünk. Becsengettünk és Rosa szinte elájult ahogy meglátta a kómás barátnőjét. Miután Dina meggyőzte, hogy nem képzelődik egymás nyakába ugrottak. Beszéltek mind a ketten egyszerre és a végén elnevették magukat.
- Egyébként együtt vagytok?- kérdezi Rosa kíváncsi tekintettel.
Dina elpirult én meg csak mosolyogtam. Rosa vigyorgott, mint a tejbe tök és sejtelmesen húzogatta a szemöldökét. Elköszöntünk tőle és így jöttek sorban az ismerősök. Mikor vége volta körútnak vettünk egy fagyit.
- Finom?- kérdezem Dinától.
- Tudnék finomabbat is!- mondta és csábítóan végigmért a szemével.
- Most átveszed a stílusom vagy magadtól vagy ilyen?
- Is-is.- erre a válaszra felhúztam a szemöldököm. Magamhoz húztam, csak a fagyija volt közöttünk.
- Hmmm... Nekem tetszik!- mondtam és megcsókoltam.
Sipítozást és asztmás légzést hallottam magam mögül. Befejeztük és megfordultam. Ambert láttam meg, ahogy az ájulás határán van.
- Mi az, Amber? Elvitte a cica a nyelved?- kérdezte Dina, miközben a fagyiját nyalta.
- Felébredtél?! Pedig reménykedtem, hogy a halottas kocsi visz el!
- Tőlem nem szabadulsz olyan könnyen, kis hercegnő!- mondta Dina halál nyugodtan.
- Akkor gondoskodni fogok róla!- hátat fordított nekünk.
- Le ne törjön a körmöd!- mondta nevetve Dina.
- Nem fog, ribi!- vetette oda Amber.
- Tényleg?! Nem én jöttem ki fehérneműben az utcára!- mondta Dina foghegyről.
Amber fújtatott és elviharzott. A barátnői alig bírták tartani vele a lépést. Dina megette a fagyit és rám pillantott.
- Még hova menjünk?- kérdezi.
- Haza. Már fáradt lehetsz!
- Ugyan már! 4 teljes hónapot aludtam. Éljünk egy kicsit!- mondta.
Ahha... Éljünk egy kicsit, mi? Később már a hátamon kellett hazavinnem. Mikor hazaértünk, felkelt.
- Most ne próbálj lesni!- mondta és ment a fürdőbe.
Én letelepedtem az ágyamban. Dina benyitott a szobámba.
- Aludhatok veled?- kérdezte vacogva.
- Gyere!- mondtam.
Befészkelte magát, én meg átöleltem. Nemsokára egyenletesen szuszogott. Engem is lassan elnyomott az álom. Örülök, hogy visszakaptam, erre gondoltam aznap utoljára.
2014. május 1., csütörtök
29. fejezet: Érdekes körülmények (Dina szemszöge)
Arra emlékszem csak, hogy a kórházba megérkeztem, Castiel karjaiban. Borzalmasan fájt minden lélegzetvétel. Elsötétült minden. Kis idő múlva egy réten találtam magam, fák és bokrok mindenütt. Otthon érzésem volt. Itt akartam maradni örökre. Felálltam és egy virág pattant ki a talpam alól. "Tépd le" hallottam.
Gyönyörű szirmai szinte izzottak. Akartam. Hallgatva a hangra letéptem. A kezemben tartottam, elkezdett hervadni. Mikor teljesen elhervadt, a rét, a fény, a vidámság eltűnt. Csak a komor sötétség maradt. Mikor a szemem hozzászokott a sötétséghez, egy csőrendszert láttam magam előtt. "Indulj, keresd a kiutat" hallottam ismét a hangot. A hátam mögül ijesztő hangok hallatszódnak. Lassan megfordulok és egy lányt látok magam előtt.
A karja be volt kötözve, egy csövön pihentette.
- Ki vagy te?- kérdeztem félve.
- Te.- csak ennyit mondott.
Elkezdtem hátrálni. Azok a zöld szemek bánatosan néztek rám. Ez tényleg én vagyok. De ez a lány meggyötört volt és fáradt.
- Hogy jutok ki innen?
- Először mutatok valamit!- mondta és a csövek eltűntek.- Én vagyok a tudatalattid! Figyelj rám! Ki kell szabadulnod ebből a börtönből!
Felemelte kezeit és hirtelen fényesség támadt. Nem igaz, hogy ki akarja sütni a szememet! Aztán a tér formálódni kezdett. Egy nagy tölgyfa rajzolódott ki a fényből.
- Felismered?- kérdezi.
- Igen. Ez a fa áll az udvaromban.- mondtam és elmosolyodott.
- Nézzünk bele!- odament és elnyelte a fa. Én sietve követtem.
A fában az udvarom rajzolódott ki. Castiel edzett éppen.
- Miért hoztál ide?- kérdem.
- Most a fa megmutatja nekünk, mi történt valójában.- mondta és intő mozdulatot tett.
Mintha hangot adtak volna a tévére, úgy töltődött meg minden hangokkal. De nem csak a természet hangjai voltak... Mintha Castiel beszélt volna. Felé fordultam és csak rá koncentráltam. A suttogása felerősödött. Hallottam amit gondolt és érzett. "Nálam nem lesz jobb egy lány! Főleg nem Dina. Én akarom őt védelmezni, nem fordítva! És most bent vannak Arminnal, kettesben! Ki tudja, hogy mit csinálnak éppen! Edzenem kell, hogy megfeleljek Dinának. Sose érdekelt ennyire egy csaj sem mint ő!" ezt gondolta. Én ott helyben elsírtam magam. A tudatalattim mellém jött és mosolyogva mondta:
- Szeret téged, tiszta szívéből.
- Helyesbítem!- mondtam szipogva és a csaj rám nézett.- Szeret MINKET!
Elnevettük magunkat. Így olyan szép mosolyogva és jókedvűen.
- És most megmutatom, hogy te is szereted őt!- mondta és kiragadott minket abból a világból.
Ismét a nagy fényességbe kerültünk, ahol a tér megint formálódni kezdett. A szobám rajzolódott ki, ahol éppen aludtam. Olyan furcsa volt magamat látni ahogy alszom. Egyszer csak a szundikáló énem felsikoltott. Erre emlékszem! Castiel berontott a szobába aggódó arccal. Mintha megállították volna a filmet, a tudatalattim hozzám fordult.
- Emlékszel erre?- kérdi.
- Hiszen tudod, hogy igen!
- És arra, hogy mit gondoltál ekkor?
- Arra már nem.- mondtam bizonytalanul.
- Akkor megnézzük!- mondta és a jelenet folytatódott.
Az ágyban lévő énem gondolataira koncentráltam és a hang felerősödött. "Úgy szeretném ha itt aludna velem. A karjai közt biztonságban érzem magam, mintha ő mindentől meg tudna védeni." ezt gondoltam akkor.
- Én ilyesmit gondoltam?
- Bezony!- bólintott helyeslően.- És még az alvást nem is láttad!
Megmutatta az alvást.
Odabújtam Castielhez! Én csak mosolyogtam magamon, főleg amikor Castiel felébredt az "álmomra" reggel. Ismét a fehér térben voltunk.
- Most mit mutatsz meg?- kérdeztem kíváncsian.
- Tudnék pár érdekes képet mutatni! De neked vissza kell jutnod Castielhez!
- Igaz! És hogyan?
- Bocs, de arra nem tudom a választ. Nézz mélyen magadba és megtudod!- mondta és eltűnt.
Hogyan nézhetek magamba? Leültem (a nagy büdös semmibe konkrétan) és behunytam a szemem. Egy jó ideig ülhettem ott, mire kinyitottam a szemem. A szívemben kell lennie a megoldásnak! Próbáltam felidézni az összes emlékemet. Sorban jöttek a képek. Néhányat megnéztem és csak nevettem rajta. Csak akarnom kell? Megpróbáltam és a tér meghasadt. Két ajtó nyílt: egy kék, illetve egy sárga. Nem nyithatok be csak úgy! Próbáltam hallgatózni. A kék ajtón semmit sem hallottam. Odamentem a sárga ajtóhoz és odatapasztottam a fülem. Mintha suttogást hallottam volna. Ráfókuszáltam a hangra, ami így felerősödött. "Kérlek, ébredj fel!" hallottam a túloldalról. Benyitottam a sárga ajtón és beleestem a nagy sötétségbe. Csak estem és estem. Talán rossz ajtón nyitottam be?
- Ki vagy te?- kérdeztem félve.
- Te.- csak ennyit mondott.
Elkezdtem hátrálni. Azok a zöld szemek bánatosan néztek rám. Ez tényleg én vagyok. De ez a lány meggyötört volt és fáradt.
- Hogy jutok ki innen?
- Először mutatok valamit!- mondta és a csövek eltűntek.- Én vagyok a tudatalattid! Figyelj rám! Ki kell szabadulnod ebből a börtönből!
Felemelte kezeit és hirtelen fényesség támadt. Nem igaz, hogy ki akarja sütni a szememet! Aztán a tér formálódni kezdett. Egy nagy tölgyfa rajzolódott ki a fényből.
- Felismered?- kérdezi.
- Igen. Ez a fa áll az udvaromban.- mondtam és elmosolyodott.
- Nézzünk bele!- odament és elnyelte a fa. Én sietve követtem.
A fában az udvarom rajzolódott ki. Castiel edzett éppen.
- Miért hoztál ide?- kérdem.
- Most a fa megmutatja nekünk, mi történt valójában.- mondta és intő mozdulatot tett.
Mintha hangot adtak volna a tévére, úgy töltődött meg minden hangokkal. De nem csak a természet hangjai voltak... Mintha Castiel beszélt volna. Felé fordultam és csak rá koncentráltam. A suttogása felerősödött. Hallottam amit gondolt és érzett. "Nálam nem lesz jobb egy lány! Főleg nem Dina. Én akarom őt védelmezni, nem fordítva! És most bent vannak Arminnal, kettesben! Ki tudja, hogy mit csinálnak éppen! Edzenem kell, hogy megfeleljek Dinának. Sose érdekelt ennyire egy csaj sem mint ő!" ezt gondolta. Én ott helyben elsírtam magam. A tudatalattim mellém jött és mosolyogva mondta:
- Szeret téged, tiszta szívéből.
- Helyesbítem!- mondtam szipogva és a csaj rám nézett.- Szeret MINKET!
Elnevettük magunkat. Így olyan szép mosolyogva és jókedvűen.
- És most megmutatom, hogy te is szereted őt!- mondta és kiragadott minket abból a világból.
Ismét a nagy fényességbe kerültünk, ahol a tér megint formálódni kezdett. A szobám rajzolódott ki, ahol éppen aludtam. Olyan furcsa volt magamat látni ahogy alszom. Egyszer csak a szundikáló énem felsikoltott. Erre emlékszem! Castiel berontott a szobába aggódó arccal. Mintha megállították volna a filmet, a tudatalattim hozzám fordult.
- Emlékszel erre?- kérdi.
- Hiszen tudod, hogy igen!
- És arra, hogy mit gondoltál ekkor?
- Arra már nem.- mondtam bizonytalanul.
- Akkor megnézzük!- mondta és a jelenet folytatódott.
Az ágyban lévő énem gondolataira koncentráltam és a hang felerősödött. "Úgy szeretném ha itt aludna velem. A karjai közt biztonságban érzem magam, mintha ő mindentől meg tudna védeni." ezt gondoltam akkor.
- Én ilyesmit gondoltam?
- Bezony!- bólintott helyeslően.- És még az alvást nem is láttad!
Megmutatta az alvást.
- Most mit mutatsz meg?- kérdeztem kíváncsian.
- Tudnék pár érdekes képet mutatni! De neked vissza kell jutnod Castielhez!
- Igaz! És hogyan?
- Bocs, de arra nem tudom a választ. Nézz mélyen magadba és megtudod!- mondta és eltűnt.
Hogyan nézhetek magamba? Leültem (a nagy büdös semmibe konkrétan) és behunytam a szemem. Egy jó ideig ülhettem ott, mire kinyitottam a szemem. A szívemben kell lennie a megoldásnak! Próbáltam felidézni az összes emlékemet. Sorban jöttek a képek. Néhányat megnéztem és csak nevettem rajta. Csak akarnom kell? Megpróbáltam és a tér meghasadt. Két ajtó nyílt: egy kék, illetve egy sárga. Nem nyithatok be csak úgy! Próbáltam hallgatózni. A kék ajtón semmit sem hallottam. Odamentem a sárga ajtóhoz és odatapasztottam a fülem. Mintha suttogást hallottam volna. Ráfókuszáltam a hangra, ami így felerősödött. "Kérlek, ébredj fel!" hallottam a túloldalról. Benyitottam a sárga ajtón és beleestem a nagy sötétségbe. Csak estem és estem. Talán rossz ajtón nyitottam be?
28. fejezet: Húzás (Castiel szemszöge)
Nem tudom, hogy mi ütött Dinába. Úgy bámul rám, mintha nem is ismerne. Amit pedig az előbb csinált, nem tudom hova tenni. Visszamentünk az udvarra és felém sem nézett. Bementünk órára és én is most köztük voltam, kivételesen (osztályfőnöki volt). Bevonultunk a terembe és éppen készítettem elő a fülesemet, hogy én majd zenét hallgatok. A tanár bejött és azzal az egy szóval indította az órát, amit inkább meg sem hallottam volna.
- Ma karácsonyi húzás van! Két hét múlva pedig átadjátok.- mondta a kiejthetetlen nevű ofőnk.
Amber feltette a kezét. Ez is értelmes hozzászólás lesz...
- Igen, Amber kisasszony?
- Mi választhatjuk, hogy kinek készítünk ajándékot?- kérdezte a körmét reszelve.
A tanár szinte lefordult a székről. Iris a fejét verte a padba, én is ezt tettem volna. Rosa lemondóan sóhajtott, olyan "ez se lesz már okosabb!" mozdulattal. Lysander csak nézett Amberre faarccal és csóválta a fejét.
- Más kérdés esetleg van?- Dina felnyújtotta a kezét.- Igen?
- Ki lehet hagyni a húzást?- engem is ez érdekel!
- Nem.
- De én akkor utazom el, amikor ez az ajándékozás lenne!
- Hova utazik?
- A régi lakhelyemre. Van ott pár elintéznivalóm.
- Majd odaadja előbb!
Szóval nem lehet kihagyni! Remek! A tanár elindult a sapkával és én csak abban reménykedtem, hogy engem nem Amber húz. Ilyenkor kell hinni mindenben! Éppen Fortuna (a szerencse istene) kegyelmét kértem, amikor hozzám ért a kalap. Húztam és kibontottam a cetlit. Felsóhajtottam. Ilyen mázlim is régen volt! Lysandert húztam. Valaki felszisszent, valaki hitetlenkedve csóválta a fejét. Én csak diadalittasan vigyorogtam a helyemen és néztem a többiek vicces reakcióit. Kentin is mosolygott, gondolom neki is mázlija volt. Lysander csak vállat vont és eltette a cetlijét. Tőle nem is vártam mást. Iris dühöngött, Rosa fogta és verte a padba a fejét. Dina pókerarcot vágott be és nyugodtan tette el a cetlit. Armin játszott a pad alatt, Alexy meg a padra támaszkodott. Amber hisztizett, Nataniel meg jegyzetelt. Ez a gyerek lehetetlen! Még ofőórán is irkál. Csoda, hogy tesiórán nem vázolja fel a kidobós szabályait!
- Mindenki húzott?- kérdezte a tanár. Mi bólintottunk és elkezdtünk csomagolni.
Kijöttünk a tanteremből és mindenki hazament, köztük én is. Mindjárt itt a mikulás, de én már tudom, hogy mit veszek Lysandernek. Egy új jegyzetfüzetet! De olyat, amit rá is tudok ragasztani. Sétáltam haza és egyszer csak esni kezdett a hó. Az utca kihalt volt, csak a szél zúgatta a leveleket. Ez furcsa volt és nagyon nyomasztó. Egy árva lélek sem volt az úton. A hang is csak a szélnek volt köszönhető. Betettem a fülesemet és éppen a telefonomat nyomkodtam, amikor egy hatalmas ág csapódott le előttem az útra. Kővé dermedtem. Egy csattanás hallatszott, egy ember esett le a fáról. Ez a valaki Viktor volt. A hátába egy dobókés fúródott, és egy papír volt rátekerve. Odamentem hozzá és kihúztam a kést, majd hívtam a mentőket. Mire kiértek, elvérzett. A kést eltettem és tudtam, hogy valaki tudja, mi is ez. Ahogy a lábam bírta, siettem Dinához. Pár perc múlva az utcába értem, egy sikoly törte meg a csendet. A bejárati ajtó nyitva volt és az ablakok sötétek lettek. Az egész ház sötét fényben úszott. Az udvarra nyíló ajtó be van törve. Kimentem az ajtón és Dinát pillantom meg. Takarásban voltam, így kilestem. Ahogy kidugtam volna a fejem, egy kés zúgott el mellettem. Gyorsan visszakaptam és csak hallgattam az eseményeket.
- Bérgyilkost küldeni egy bérgyilkosra? Nem túl szerencsés!- mondta Dina.
- Nem akarlak megölni,csak a medálod kell!- mondta egy férfi hang.
- Csak a holttestemen keresztül!- mondta Dina, de olyan határozottan, hogy én bizonytalanodtam el.
- Ahogy akarod!
Csak Dinát láttam, ahogy kerülgeti a késeket. Egy hirtelen durranás kíséretében Dina karja vérezni kezdett.
- Te szemét!- mondja dühösen.
Felkap egy kis pisztolyt. A karja egyre jobban vérzett, a másikkal próbált célozni. Egy kés landolt a combjában és térdre rogyott. Még így is próbált célozni, a másik csak bombázta. Egy kés felsértette a nyakát, csordogált a vér belőle. Már a szájából is vér jött, amikor rácéloztak. Egy lövés dördült el, de Dina nem esett össze. A kezét maga elé tartotta, a pulcsija alól látszott egy fémdarab. Az megállította a golyót, mielőtt Dina fejében kötött volna ki. Amikor észhez tértem, már a testem magamtól mozdult. Megragadtam egy pisztolyt és elsütöttem. A férfi a hasához kapott és összeesett. Meghalt. Dina köhögött és odafutottam hozzá. Gyengén nyitotta ki a szemeit és már csukódott volna be, amikor ölbe vettem.
- Még tarts ki!- mondtam és futottam vele a két utcával lejjebb lévő kórházba.
- Castiel...- mondta elhaló hangon, miközben futottam.
- Tartsd nyitva a szemed, mindjárt ott vagyunk!
- Szeretlek téged!- mondta halkan, mikor beértünk a kórházba.
Őt hordágyra tették, engem meg az előtérben tartottak. Leültem és csak fogtam a fejem. A kezem tiszta vér volt. A kórházban a percek óráknak tűnnek, az órák pedig napoknak. Én csak gondolkodtam. Az agyamban csak most hangzott el az a mondat, amit mondott. "Szeretlek téged!". A szememből egy könny csordult ki.
- Én is téged.- suttogtam magam elé. Letöröltem a könnyet.
Két óra múlva kijött egy orvos a műtőből. Egyenesen hozzám sietett.
- Ön hozta be Dina Taylort?- kérdezte.
- Igen.
- Akkor most bemehet hozzá. Kómában van.- mondta az orvos.
Felálltam és a lábaimat súlyoknak éreztem. Beléptem a fehér szobába, ahol feküdt. Rengeteg infúzió volt a kezére kötve, a szíve alig vert. Leültem egy székre és megfogtam a kezét. Jéghideg, mint egy hullának. Csak fogtam és néztem, hosszú percekig. Akaratlanul is visszaemlékeztem az első találkozásunkra. Elengedtem a kezét, bejött az orvos.
- Meddig lesz kómában?- kérdeztem.
- Nem tudjuk. Nagyon sok vért vesztett. A felébredés ideje ismeretlen.
- És mi lesz?
- Az állapota nagyon stabil. Meg is lepődtünk rajta. Végzünk pár vizsgálatot, aztán hazavihetik a rokonai.
- Nincs egy rokona sem.
- Akkor maga ki?
- Egy barátja.- mondtam sóhajtva.
- Akkor maga holnap hazaviheti. Gondoskodjon róla, hogy felépüljön.
- Úgy lesz és köszönöm!
Kimentem a szobából. Kitöltöttem minden lapot, majd elmentem. Dina házához mentem és bezártam ott mindent. Majd hozzám viszem. Hazamentem és Nataniel nagyon bámult engem a szomszéd ablakból. Én csak besétáltam a házamba. Démon érezte, hogy nincs rendben valami, így a helyén maradt és nyüszített.
- Én is így érzem, haver!- mondtam és megsimogattam.
Adtam neki enni, majd lefeküdtem aludni. Egész este forgolódtam, nem bírtam aludni. Odanéztem a székemre, ahol valamelyik este Dina guggolt. Már nem lesz ugyanolyan!
- Ma karácsonyi húzás van! Két hét múlva pedig átadjátok.- mondta a kiejthetetlen nevű ofőnk.
Amber feltette a kezét. Ez is értelmes hozzászólás lesz...
- Igen, Amber kisasszony?
- Mi választhatjuk, hogy kinek készítünk ajándékot?- kérdezte a körmét reszelve.
A tanár szinte lefordult a székről. Iris a fejét verte a padba, én is ezt tettem volna. Rosa lemondóan sóhajtott, olyan "ez se lesz már okosabb!" mozdulattal. Lysander csak nézett Amberre faarccal és csóválta a fejét.
- Más kérdés esetleg van?- Dina felnyújtotta a kezét.- Igen?
- Ki lehet hagyni a húzást?- engem is ez érdekel!
- Nem.
- De én akkor utazom el, amikor ez az ajándékozás lenne!
- Hova utazik?
- A régi lakhelyemre. Van ott pár elintéznivalóm.
- Majd odaadja előbb!
Szóval nem lehet kihagyni! Remek! A tanár elindult a sapkával és én csak abban reménykedtem, hogy engem nem Amber húz. Ilyenkor kell hinni mindenben! Éppen Fortuna (a szerencse istene) kegyelmét kértem, amikor hozzám ért a kalap. Húztam és kibontottam a cetlit. Felsóhajtottam. Ilyen mázlim is régen volt! Lysandert húztam. Valaki felszisszent, valaki hitetlenkedve csóválta a fejét. Én csak diadalittasan vigyorogtam a helyemen és néztem a többiek vicces reakcióit. Kentin is mosolygott, gondolom neki is mázlija volt. Lysander csak vállat vont és eltette a cetlijét. Tőle nem is vártam mást. Iris dühöngött, Rosa fogta és verte a padba a fejét. Dina pókerarcot vágott be és nyugodtan tette el a cetlit. Armin játszott a pad alatt, Alexy meg a padra támaszkodott. Amber hisztizett, Nataniel meg jegyzetelt. Ez a gyerek lehetetlen! Még ofőórán is irkál. Csoda, hogy tesiórán nem vázolja fel a kidobós szabályait!
- Mindenki húzott?- kérdezte a tanár. Mi bólintottunk és elkezdtünk csomagolni.
Kijöttünk a tanteremből és mindenki hazament, köztük én is. Mindjárt itt a mikulás, de én már tudom, hogy mit veszek Lysandernek. Egy új jegyzetfüzetet! De olyat, amit rá is tudok ragasztani. Sétáltam haza és egyszer csak esni kezdett a hó. Az utca kihalt volt, csak a szél zúgatta a leveleket. Ez furcsa volt és nagyon nyomasztó. Egy árva lélek sem volt az úton. A hang is csak a szélnek volt köszönhető. Betettem a fülesemet és éppen a telefonomat nyomkodtam, amikor egy hatalmas ág csapódott le előttem az útra. Kővé dermedtem. Egy csattanás hallatszott, egy ember esett le a fáról. Ez a valaki Viktor volt. A hátába egy dobókés fúródott, és egy papír volt rátekerve. Odamentem hozzá és kihúztam a kést, majd hívtam a mentőket. Mire kiértek, elvérzett. A kést eltettem és tudtam, hogy valaki tudja, mi is ez. Ahogy a lábam bírta, siettem Dinához. Pár perc múlva az utcába értem, egy sikoly törte meg a csendet. A bejárati ajtó nyitva volt és az ablakok sötétek lettek. Az egész ház sötét fényben úszott. Az udvarra nyíló ajtó be van törve. Kimentem az ajtón és Dinát pillantom meg. Takarásban voltam, így kilestem. Ahogy kidugtam volna a fejem, egy kés zúgott el mellettem. Gyorsan visszakaptam és csak hallgattam az eseményeket.
- Bérgyilkost küldeni egy bérgyilkosra? Nem túl szerencsés!- mondta Dina.
- Nem akarlak megölni,csak a medálod kell!- mondta egy férfi hang.
- Csak a holttestemen keresztül!- mondta Dina, de olyan határozottan, hogy én bizonytalanodtam el.
- Ahogy akarod!
Csak Dinát láttam, ahogy kerülgeti a késeket. Egy hirtelen durranás kíséretében Dina karja vérezni kezdett.
- Te szemét!- mondja dühösen.
Felkap egy kis pisztolyt. A karja egyre jobban vérzett, a másikkal próbált célozni. Egy kés landolt a combjában és térdre rogyott. Még így is próbált célozni, a másik csak bombázta. Egy kés felsértette a nyakát, csordogált a vér belőle. Már a szájából is vér jött, amikor rácéloztak. Egy lövés dördült el, de Dina nem esett össze. A kezét maga elé tartotta, a pulcsija alól látszott egy fémdarab. Az megállította a golyót, mielőtt Dina fejében kötött volna ki. Amikor észhez tértem, már a testem magamtól mozdult. Megragadtam egy pisztolyt és elsütöttem. A férfi a hasához kapott és összeesett. Meghalt. Dina köhögött és odafutottam hozzá. Gyengén nyitotta ki a szemeit és már csukódott volna be, amikor ölbe vettem.
- Még tarts ki!- mondtam és futottam vele a két utcával lejjebb lévő kórházba.
- Castiel...- mondta elhaló hangon, miközben futottam.
- Tartsd nyitva a szemed, mindjárt ott vagyunk!
- Szeretlek téged!- mondta halkan, mikor beértünk a kórházba.
Őt hordágyra tették, engem meg az előtérben tartottak. Leültem és csak fogtam a fejem. A kezem tiszta vér volt. A kórházban a percek óráknak tűnnek, az órák pedig napoknak. Én csak gondolkodtam. Az agyamban csak most hangzott el az a mondat, amit mondott. "Szeretlek téged!". A szememből egy könny csordult ki.
- Én is téged.- suttogtam magam elé. Letöröltem a könnyet.
Két óra múlva kijött egy orvos a műtőből. Egyenesen hozzám sietett.
- Ön hozta be Dina Taylort?- kérdezte.
- Igen.
- Akkor most bemehet hozzá. Kómában van.- mondta az orvos.
Felálltam és a lábaimat súlyoknak éreztem. Beléptem a fehér szobába, ahol feküdt. Rengeteg infúzió volt a kezére kötve, a szíve alig vert. Leültem egy székre és megfogtam a kezét. Jéghideg, mint egy hullának. Csak fogtam és néztem, hosszú percekig. Akaratlanul is visszaemlékeztem az első találkozásunkra. Elengedtem a kezét, bejött az orvos.
- Meddig lesz kómában?- kérdeztem.
- Nem tudjuk. Nagyon sok vért vesztett. A felébredés ideje ismeretlen.
- És mi lesz?
- Az állapota nagyon stabil. Meg is lepődtünk rajta. Végzünk pár vizsgálatot, aztán hazavihetik a rokonai.
- Nincs egy rokona sem.
- Akkor maga ki?
- Egy barátja.- mondtam sóhajtva.
- Akkor maga holnap hazaviheti. Gondoskodjon róla, hogy felépüljön.
- Úgy lesz és köszönöm!
Kimentem a szobából. Kitöltöttem minden lapot, majd elmentem. Dina házához mentem és bezártam ott mindent. Majd hozzám viszem. Hazamentem és Nataniel nagyon bámult engem a szomszéd ablakból. Én csak besétáltam a házamba. Démon érezte, hogy nincs rendben valami, így a helyén maradt és nyüszített.
- Én is így érzem, haver!- mondtam és megsimogattam.
Adtam neki enni, majd lefeküdtem aludni. Egész este forgolódtam, nem bírtam aludni. Odanéztem a székemre, ahol valamelyik este Dina guggolt. Már nem lesz ugyanolyan!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)