Megfeszítettem az íjamat és... eltaláltam a lábát. Legalább már nem bír futni. Eldőlt mint egy farönk. Odamentem hozzá és megnyúztam. Hogy a manóba fogok ebből még négyet találni?! Óóóh... jött a csorda többi tagja is! Az egyiket fejbe lőttem a nyíllal, a másik beleesett egy csapdába. A másik kettő elmenekült! Megnyúztam azt a kettőt is, így már megvan három. Hol van még a vizsga harmadik fordulója! Jött egy! Csendesen eljártam egy örömtáncot, és elővettem a késemet. Elbújtam egy bokorban és vártam. A bokor mellé ért! Most vagy soha! Lendítek a késemmel, és egyenesen a szarvas torkába döföm. Szegény egyből eldőlt és én megnyúztam. Morgást hallok magam mögül... egy farkas! Nekem ugrott, de még mindig nálam volt a kés. Alig bírtam megölni, de sikerült. Valaki biztos húzta a farkast... nem lennék a helyében!
- Hé! Azt én akartam elkapni!- szólt mögülem egy fiú hang. Felé fordultam.
- Mért nem ölted meg hamarabb?- kérdeztem gúnyosan mosolyogva.
- Már mindegy! Gyorsabb voltál vipera!- azzal elugrált a fákon. Egyébként ő volt Ben.
Ne tévesszen meg a külseje! Kis nyafi mitugrász! Mindig panaszkodik, mindenkire fúj. Az ő beceneve is találó: Csórika. Mindig mindenkitől kölcsönkér, de esze ágában sincs visszaadni.
Hogy visszatérjek az eredeti témára... Hol a francba találok még egy jávorszarvast?! És végszóra megláttam egyet a szirttetőn. Várj meg drágaságom, jövök már! Felkapaszkodtam egy fára, onnan a szirtre. Gyorsan beugrottam egy bokorba és fütyültem. Azt a süket jó anyádat! Nem hallja. Mögé lopózom és balszerencsémre megfordul. Bőgött egyet és én beleszúrtam a tőrömet. Szépen elfektettem és megnyúztam. Öt szarvasbőrrel visszatértem a tisztásra harmadikként. Előttem volt az, aki az őzet és a nyulat húzta. Mázlisták!
- Szép volt Dina!- veregetett vállon Sam. Ő érkezett negyediknek.
- És te mit húztál?
- Mosómedvét. Az a kis dög nem áll meg egykönnyen.- én ezen csak nevettem. Úgy nézett rám mint egy hülyére.
Ez lenne Sam. Tudom, hogy undoknak látszik, de kedves fiú. Legalábbis velem. Az ő beceneve: Kaszaboló. A specialitása a tőrös küzdelem, ezért neveztük el így. Az évek során olyan lett mintha a bátyám lenne. Ami azért furcsa, mivel engem elüldöztek otthonról. Furcsállták, hogy úgy szeretek fára mászni, mint valami állat. Az anyám könyörgött, hogy hagyjam abba, de nem tettem. Egy nap fegyveres őrök jöttek. A szüleimet és a nővéremet megölték. Én is csak azért tudtam megszökni, mert a testvérem megmutatta a föld alatti átjárót. Elfutottam és felkapaszkodtam egy fára, és az ágain ugráltam amíg egy tisztásra nem értem. Ott állt Noco és gondolkozott. Megérezte, hogy nézem és felém fordult. Azt mondta tehetséges vagyok, és elhozott a táborba. Azóta itt élek. Már nincsenek katonák, akik róják az utcákat, de még mindig vannak ellenségeink. Befejeztem a nosztalgiázást és Noco elkezdte a második feladatot mondani.
- A feladat az, hogy el kell rejtőznötök, de úgy, hogy a mentorok ne találjanak meg benneteket.- mutatott a körülötte álló tanítóinkra. Tízen voltak, de a legjobb tíz. Ugye volt Noco, ő úgy mozog akár az árnyék. De ott volt még Sasszem és Hurrikán is.- kezdhetitek!
Mindenki elrugaszkodott. Gondoljuk át alaposan. A levélkupacokba és szénabálákba biztos benéznek. A fákat Sasszem figyeli, és a földön a bokrokban sem maradhatunk. Hogy is volt Noco mondása? Valahogy így: Válj eggyé a természettel, legyél könnyű, mint a levél, és légy kemény, akár a szikla! Ez az! A szikla! Felmegyek a szirttetőre és elbújok egy repedésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése